Kulturális adóhivatal vagy védőbástya?

Pénznyelő egylet, vagy a szerzők előre tolt pajzsa? Sok városi legenda kering az Artisjusról, ezeknek jártunk utána dupla interjúnkban: Tóth Péter Benjáminnal és Szabó Áronnal beszélgettünk.

– Nem titok, hogy a zenészek így-úgy, de jórészt a jogdíjakból élnek. Meg lehet élni abból, amit az Artisjus visszaoszt nekik? Egyáltalán mi a jogdíjosztás menetrendje?
Tóth Péter Benjámin: – Vannak olyan jogdíjaink, amelyeket folyamatosan fizetünk ki az év során, amint bejön a pénz, a lemez utáni jogdíjakat és az online jogdíjakat negyedéves rendszerességgel fizetjük ki, a könnyűzenei koncerteket féléves felosztásban. Évente egyszer, májusban van a nagy felosztás, amire leginkább számítanak a zenészek, ilyenkor az előző éves rádiós-tévés és gépzenei jogdíjakat fizetjük ki. Ez nagyjából a kétharmada az összes kifizetésnek.
Szabó Áron: – Nagy titkokat nem fogok elárulni. Akiket a fesztiválok nagyszínpadain láthat a közönség, ők azért megélnek ebből valahogy, nem pompásan, de legalább nem kell nyolcórás munkát vállalniuk. Abban a közegben, amiben a zenekaraimmal mozgok – a nagyszínpad és az underground határán –, már nem mindenki tudja megoldani, hogy csak a zenélésből éljen. A kisszínpadokon fellépőknek meg csak zsebpénz jut.
T. P. B.: – Hangszeresek mondják, hogy mindig tudják, mikor van a nagy felosztás, mert akkor megugrik az ő forgalmuk is. A jogdíj tehát nemcsak jövedelem a szerzőknek, hanem az alkotómunka finanszírozását is szolgálja.
SZ. Á.: – Az én közegemben is ez a jellemző, vagyis az éves bevételből egy jó hangszert lehet venni, de a hosszabb távú megélhetéshez kevés.

Szabó Áron: „Akiket a fesztiválok nagyszínpadain láthat a közönség, ők azért megélnek a jogdíjakból.
Az underground határán már nem mindenki tudja megoldani, hogy csak a zenélésből éljen. A kisszínpadokon
fellépőknek pedig csak zsebpénz jut.”

Fotó: Székelyhidi Balázs

– Gyakran érik különféle vádak az Artisjust. Például az, hogy az iskolai szalagavatók amúgy is szűkös költségvetését döntik romba az utólag kiszámlázott jogdíjak.
T. P. B.: – Az Artisjus-díjak jelentős részét, úgy negyven százalékát a gépzenei jogdíj teszi ki, vagyis az éttermekben, szállodákban, üzletekben megszólaló zene. A tarifának igazodni kell ahhoz, hogy az adott helyen szerepe van a zenének. Nyilván egészen más a helyzet egy zenés szórakozóhely esetében, mint egy háttérzenés étteremben. Vagyis minél nagyobb hozzáadott értéket képvisel a zene, annál nagyobb lesz a jogdíj. Iskolai, óvodai rendezvények esetében csak nagyon-nagyon ritkán lehet szó jogdíjról. Legfeljebb akkor merül fel a fizetés, ha nyilvános a rendezvény, van belépődíj és fizetnek a fellépőnek díjat. Az elv az, hogy amennyiben a fellépők részesülnek díjazásban, ott az alkotónak is jár pénz. De ilyen rendezvényeknél például a ruhakölcsönzés költsége így is sokszorosa a jogdíjaknak.

– Ennek ellenére sokan amolyan kulturális APEH-nek látják az Artisjust…
T. P. B.: – Az Artisjus a szerzők egyesülete, ez a kiindulópont. 105 évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy egy kézben összpontosuljon a különféle jogok kezelése. A feladatunk az, hogy a jogdíjakat eljuttassuk a szerzőkhöz. A szerzői jognak pedig az egyik alapvető gondolata, hogy azok, akik profitot termelnek mások műveivel, juttassanak ebből az alkotóknak is.

– Hogy épül fel az Artisjus?
T. P. B.: – Egyesületként van egy választott szerzői szervezete, és ez bízza meg azt a munkaszervezetet, akiket itt most én képviselek, és akiknek az a dolga, hogy ténylegesen a jogdíj beszedésének és elosztásának a kérdésével foglalkozzanak.
SZ. Á.: – Az egyesületi rész meglehetősen demokratikusan működik. Négyévente van egy tisztújító választás, ahol eldől, kiben bíznak a tagok. Taggá válni nem olyan nehéz: Minden olyan szerző tag lehet, akinek a jogdíja elér egy olyan küszöböt, ami alapján már feltételezhető, hogy van valamilyen értelmezhető szerzői munkássága. Tagdíj nincs. Amikor beléptem tagnak, nagyjából 23 éves voltam, nem is telt el olyan sok idő, és most itt vagyok a vezetőségben.

– Mégis mi lehet oka az Artisjus rossz hírének?
T. P. B.: – Általában a szerzői joggal szemben rengeteg kérdés merül fel. A digitális tartalomszolgáltatás kérdése pedig különösen sok konfliktust hozott a felszínre. Minden ilyen konfliktus megtalál magának egy arcot, az Artisjus pedig a legismertebb szereplő ezen a területen. 1996 előtt állami szervként, Szerzői Jogvédő Hivatalként működött az Artisjus, innen is fakadhat az ellenérzés, de már rég visszakerült a szervezet oda, ahová tartozik, vagyis a magánszférába. A negatív kép kialakulásában biztosan szerepet játszott az is, hogy az egyesület zártan kommunikált, aminek az egyik oka az, hogy ez egy bonyolult terület. Próbálunk most már nyitottabban kommunikálni, igyekszünk katalizátorként is működni és hatni a zenepiaci folyamatokra. Különösen azért, mert a magyar zeneipar erősen összeesett az elmúlt években.

– A helyzetet bonyolíthatja, hogy most már bárki alapíthat ilyen egyesületet, vagyis vége a monopolhelyzetnek.
T. P. B.: – Ez igaz, ám a legtöbb országban akkor is monopolhelyzetben maradtak a hasonló szervezetek, ha a törvény egyébként engedné az újabb szereplők megjelenését. Így a leghatékonyabb a szerzők számára.
SZ. Á.: – Egy kis ország számára nem kifizetődő, ha nyitott a piac. Egy nagy piacon meg tud élni több szegmens képviselője is. Ráadásul, ha a felhasználók több helyre is fizethetik a jogdíjat, akkor megindul az aláígérgetés, és ezzel a szerző jár pórul.

– A YouTube.hu beharangozóján elhangzott, hogy a szerzőknek is sokkal aktívabbnak kell lenniük. Ezek szerint nincs szükség többé lemezkiadókra?

A folytatáshoz kattintson!
---- Folytatás ----
T. P. B.: – Szerintem nagyon sokan túl hamar vonták le azt a következtetést, hogy a lemezkiadók feleslegessé váltak. Az alkotókat a fogyasztókkal összekötő köztes szereplőkre, ha megváltozott feltételek mellett is, de szükség van. Aki például YouTube-partner lesz, látni fogja. Olyan adatokat kell megadni, és olyan tudatosan kell egy-egy ilyen csatornát kezelni, ami az alkotók számára biztosan újdonság.

– Olvasni olyan kritikákat, hogy az Artisjus mostani elosztási rendszere egy régi piaci struktúra alapján zajlik, és ezért idejétmúlt. Ha a számokat nézzük, feltűnő például, hogy az üres hanghordozók után beszedett pénz elosztásakor csak 5 százalék kifizetés jut az online zenefogyasztás után, miközben a valóságban ez lett a zenefogyasztás egyik legfontosabb terepe.
T. P. B.: – Ebben a kérdésben maguk a szerzők döntenek, ezért a négyévenkénti tisztújításnak az is a tétje, hogy olyan vezetőt válasszanak, aki megfelelően képes végrehajtani a felosztás arányait érintő változásokat. Van hét jogdíjforrás, amit mi kezelünk, ebből öt esetében viszonylag kevés kérdés van, mert jön a jogdíj és vele az elhangzási adat. A koncert esetében például azt a pénzt kapja meg az alkotó, amit a szervező befizet, másodpercarányosan. Az üres hordozó után fizetett, valamint a gépzenei jogdíjak esetében már sokkal több kérdés merül fel. Itt az történik, hogy más felosztási adatok alapján az Artisjus készít egy számítási kosarat, az elosztás arányait pedig a szerzők döntik el.

– Van ebből generációs konfliktus?
SZ. Á.: – Nem életkori alapon, inkább műfajok között van szó konfliktusról. Például a gépzenei díjak esetében nincsenek konkrét, lejelentett adatok, a vezetőségnek kell döntenie arról, hogy melyik területre mekkora összeget fordítunk. A szabályoknak évente kell változniuk, annyira gyorsan változik a zenepiac. Most éppenséggel a támogatási politika kitalálásával telt az előző három hónap, amire szintén az új szerzői jogi törvény kötelez minket, és ez sem egyszerű történet. Itt körülbelül 500 millió forintról van szó.

– Vagyis ennyi jut a szociális és kulturális alapú támogatásra?
SZ. Á.: – Igen, amit levonunk a jogdíjakból. Ennek a felosztása az igazi darázsfészek. Mindenki akar belőle kapni, soha senki nem lesz elégedett azzal, amit kapott, és soha senki nem fogja jogosnak érezni azt, hogy a másik mondjuk négyszer annyit kapott. Mégis el kell valahogy osztani ezt az összeget. Azt gondolom, hogy korábban sajnos nem volt eléggé nyílt a szociális és kulturális támogatást működtető alapítvány működése.

– Sokan nem is tudják, hogy létezik ilyen támogatás.
SZ. Á.: – Az utóbbi időben azért eléggé elterjedt a fiatalabb szerzők között, hogy pályázni lehet és kell is. A kulturális célokra fordítható összegek esetében például a törvény most már arra kötelezi az Artisjust, hogy tegye nyilvánossá az eredményeket.

– Ennek szétosztása nem a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) került?
T. P. B.: – A január óta hatályos szabályozás szerint a kulturális támogatás az NKA útján kerül majd felhasználásra, de ezzel kapcsolatban még hosszas tárgyalásoknak nézünk elébe. A törvény szerint a jogkezelő, vagyis mi dolgozzuk ki a támogatási politikát, de azt jóvá is kell hagyatni, és csak ezt követően kerül sor a támogatások kiosztására az NKA-nál.
SZ. Á.: – Visszatérve a felosztásra, az nem állja meg a helyét, hogy átláthatatlan lenne a rendszer, inkább csak nehezen átlátható. De mostani tudásom szerint ez nem tudna sokkal egyszerűbb lenni, talán csak néhány ponton. A felhasználások sokrétűsége ezt eredményezi.

– Nehéz elhinni, hogy ekkora változások közepette nincsenek véres konfliktusok.
SZ. Á.: – Vannak feszültségek, de kisebbek, mint régen. 2007 körül éppen a korábbi feszültségek hatására alakult meg a Szerzői Véleményező Bizottság, és akkor végre el tudtunk kezdeni dolgozni a valós adatokkal és sok érdekes dolog derült ki. Akkoriban volt egy társaság, aki nehezményezte, miért kap a komolyzene négyszer annyi pénzt ugyanazért a rádiólejátszásért. Végül is elsőre igazságtalannak tűnik, de az adatok alapján rácsodálkoztunk arra, hogy nem sokkal jutna több egy átlagos könnyűzenésznek akkor sem, ha ezt az aránytalanságot megszüntetnénk, nem érdemes tehát ezt forszírozni, mert a komolyzenét gyakorlatilag kinyírná egy ilyen változás. Mindannyian beláttuk, hogy egy ország kultúrájából nem lehet kizárni a komolyzenét csak azért, mert megváltoztak a zenehallgatási szokások. Mondjuk ki, a nyugat-európaiak elé még mindig a komolyzenét tudjuk kirakni a kirakatba, amit én személy szerint sajnálok, de a könnyűzene felzárkóztatásához nagyon súlyos százmilliókat kellene befektetni, amire nem tudom, mikor kerül sor. Remélem, még az én életemben.

– Mennyire van jelen a politikában az Artisjus? Folytat az egyesület lobbitevékenységet a zenészeket érintő ügyekben?
T. P. B.: – Hasonlóan sok más szervezethez, partnerségi megállapodást kötöttünk az Igazságügyi Minisztériummal a jogalkotás terén. Vagyis a tervezeteket, ha minden jól megy, meg tudjuk nézni, véleményezni. A 35 százalékos magyar zenearány meghatározása a rádiók esetében például a magyar zenei élet közös sikere, amiből mi is kivettük a részünket, háttéranyagok, számítások készítésével.

Isten nyugosztaljon, compact disc! – gyászmenet után temették el a CD-t.