Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere az ünnepélyes megnyitón reményét fejezte ki, hogy a kulturális negyed, a Pécsi Tudományegyetem, valamint csillagászok és pedagógusok összefogásának eredményeként az új intézmény hozzájárul a városban a csillagászati ismeretek magas szintű oktatásához.
Kolláth Zoltán, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke azt hangsúlyozta, hogy a planetáriumokban szerzett élmények fokozhatják a természettudományos érdeklődést, segíthetik a természettudományi képzések felé orientálódást, az ilyen irányú oktatás és tudás presztízsének növelését.
Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője örömének adott hangot, hogy az elmúlt időszakban a Zsolnay Kulturális Negyedben szinte minden napra jut egy olyan esemény, amely egyedülálló az országban. Utalt arra, hogy a napokban nyílt meg a Zsolnay család és a nevét viselő, nemzetközi hírűvé vált porcelánmanufaktúra több mint másfél évszázados történetét bemutató kiállítás, melyet most a planetárium átadása, majd a péntek este kezdődő I. Zsolnay Fesztivál ötnapos programsorozata követ.
Nagyváradi László, a Pécsi Tudományegyetem docense, planetáriumi csillagász az MTI-nek korábban elmondta, hogy az új pécsi planetárium a szórakoztatást és az oktatást egyaránt szolgálja. Hat tematikus előadás készült az óvodásoktól a középiskolásokig különböző korosztályok csillagászati és más tudományok csillagászati vonatkozású ismereteinek bővítésére.
Emellett a csillagászati földrajzot tanuló felsőoktatási hallgatókat is várják, lehetőséget adva tudásuk elmélyítésére. A tervek szerint az inkább szórakozni, kikapcsolódni vágyó nagyközönségnek aktuális, az évszakokhoz, csillagászati eseményekhez köthető bemutatókat tartanak. A docens utalt arra, hogy Magyarország első planetáriumát 1975-ben, Pécsen adták át, ám az egykor évi több ezer érdeklődőt fogadó mecsekoldali épület a nehéz megközelíthetőség és a fejlesztések elmaradása miatt idővel elvesztette vonzerejét, a kétezres évek közepén pedig végleg bezárt. Az új planetárium megnyitására a kulturális fővárosi beruházások keretében nyílt mód.
A régi épület 1960-ban készült, kizárólag tudományos bemutatókra alkalmas vetítőberendezése helyett azonban egy olyan eszköz beszerzése vált szükségessé, amely a mai közönség igényeit kielégítve háromdimenziós látványelemekkel fűszerezett vetítéssel képes az ismeretterjesztésre. Nagyváradi László emlékeztetett arra, hogy Magyarországon jelenleg Budapesten, a Népligetben és Kecskeméten van nyilvánosan látogatható digitális planetárium. Az érdeklődők a pécsivel és a szombaton nyíló bakonybéli Pannon Csillagdával együtt már négy közül választhatnak. A docens úgy tudja: a jövőben Debrecen, Szombathely és Mosonmagyaróvár is tervezi planetárium kialakítását.
Úgy vélte, az „égbolt színházai” fontosak, a tapasztalatok szerint ugyanis bár az embereket érdekli a csillagászat, bonyolultnak, misztikusnak tartják, ezért az égboltról is keveset tudnak. A megfelelő szemléltető eszközökkel felszerelt, térélményt nyújtó planetáriumok segítenek az alapismeretek megszerzésében.

Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás