Táncra perdülnek a Duna-korzón

Gyanútlan járókelők közül előbukkanó táncosok veszik birtokba a tánc világnapján, vasárnap 15 órakor a pesti Duna-korzót, hogy látványos flashmob akcióval ünnepeljék meg a tánc világnapját és népszerűsítsék a Dunát. A táncos villámcsődülethez speciális, zöldenergiát termelő bicikli fogja szolgáltatni a talpalávalót.

PR
2012. 04. 28. 8:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Danube Flow – Hív a Duna! elnevezésű projekt és a Budapest Tánciskola Szzzevasssz! Tavasssz! című programsorozatának keretében megvalósuló kezdeményezés során a Wild Buffalo LC nevű csapat táncosai veszik birtokba a Duna-korzót – olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben.

A flashmob akció ezúttal sortáncként – linedance – valósul meg, amelyet elsősorban country zenére szoktak előadni. A gyanútlan járókelők közül előbukkanó táncosok a Dunával párhuzamosan, egyetlen hosszú sorba rendeződve fogják előadni a koreográfiákat. A produkció végén pedig – a villámcsődület szellemiségéhez igazodva – szétszélednek, mintha mi sem történt volna.

Mint azt a sajtóanyag kiemeli, az esemény egyik különlegessége maga a helyszín. A Wild Buffalo LC tánccsoport azért választotta a Duna-korzót, hogy ezzel is népszerűsítse Budapestet és a várost kettészelő folyót. A kezdeményezés további érdekessége a zenét szolgáltató speciális kerékpár, az úgynevezett E-Wheel lesz. A szerkezet jól szemlélteti, hogy egy átlagos ember mennyi energia megtermelésére képes, illetve hogy azt miként lehet hatékonyan felhasználni egyebek mellett hangosításra, világításra, laptop vagy telefon feltöltésére.

A Danube Flow – Hív a Duna! elnevezésű programsorozat célja a Duna értékeinek népszerűsítése és védelme. A kezdeményezés hátterében az az elgondolás áll, hogy a budapesti lakosság nehezen tudja megközelíteni a folyópartot, ezért sok szempontból elvesztette az élő kapcsolatot a Dunával. A vállalati és civil együttműködésből megvalósuló projekt ezért különleges – kulturális, sport-, ismeretterjesztő és családi – szabadidős programokkal várja egészen szeptember 30-ig az érdeklődőket.

A kezdeményezés március 21-én, a víz világnapja előestéjén, közösségi fényfestéssel indult a budapesti Szabadság híd lábánál. Egy héttel később filmvetítésen mutatták be a Római-part történetét. A következő program pedig a Gyilkosság a Duna-parton című interaktív, utcai krimijáték volt, amelyet a Föld napján megrendezett II. Nemzeti Kacsakődobó Bajnokság és Piknik követett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.