Kittenberger, a nemzetközi akcióhős

Szereti a jó viszkit, akár az angol James Bond, pimaszul fiatal kalandor, akárcsak a belga Tintin, és legalább annyira bírja a gyűrődést, mint a jenki Indiana Jones. Csak éppen magyar.

– Adódik a kérdés: miért pont Kittenberger?
– Somogyi György: Gyerekkoromban nagyon szerettem a vadásztörténeteket, Széchenyi Zsigmond, Fekete István, Molnár Gábor és persze Kittenberger írásait. Egyszer a metrón ülve beleolvastam a mellettem ülő újságjába, ahol arról írtak, hogy képregény készül Darwinról. Azon kezdtem gondolkodni, hogy nekünk hány felfedezőnk, tudósunk volt, akiről képregényt lehetne készíteni. Ráadásul eszembe jutott Kittenberger egyik híres kalandja, amikor megtámadja egy oroszlán, csütörtököt mond a puskája, tusakodni kezdenek, és az állat szétharapja az egyik ujját. Végül sikerül lelőnie az állatot, visszatántorog a sátrába, és levágja a sérült ujjat, preparálja, majd spirituszba téve visszaküldi a Nemzeti Múzeumnak, ahol addig kételkedtek benne, hogy tényleg gyűjti az állatokat. Az én szememben ő igazi karakter, hősies és ironikus, miközben becsületes és bátor is. Írótársammal, Dobó Istvánnal utánajártunk a témának, meg újraolvastuk Kittenberger történeteit, és rájöttünk, hogy ebből remek sztorit lehet írni. Nem a valós életéről, bár azért Afrikában történtek vele olyan dolgok, amiket fel lehet használni.

– És miért pont képregény?
– Tebeli Szabolcs: A Galaktika magazin 2009-ben kiírt egy pályázatot, ahová steampunk-témájú képregényeket vártak. Jelentkeztünk, és más munkákkal együtt a mi pályázatunkat is beválasztották egy készülő antológiába. Szponzorok hiányában ez a kiadvány végül nem jelent meg, és az azóta eltelt idő alatt volt időnk csiszolgatni és kiegészíteni a sztorit.
– S. Gy.: Eleve albumban gondolkodtunk, és sorozatban. Olyan első részt szerettünk volna, amely felhívja magára a figyelmet. Eddig mindenki nagyon lelkesen nyilatkozott, akinek megmutattuk, s már készen áll a marketinganyag is.

– Kittenberger örökösei is ilyen lelkesek?
– S. Gy.: Igen, sőt kaptunk tőlük másolatokat is Kittenberger személyes dokumentumaiból. Így derült ki számunkra például, hogy mennyire szerette a híres vadász a viszkit. Amikor belefogtunk, beszéltem a nagymarosi polgármesterrel és az örökösökkel, nehogy probléma legyen. Nemcsak egy jó sztorit szeretnénk megírni, hanem benne van a munkában a népszerűsítés szándéka is. Tisztelettel bánunk a karakterekkel.

– Könnyű volt megrajzolni Kittenbergert? Sok forrás állt rendelkezésre?
– T. Sz.: Kint a vadasparkban van róla egy emlékplakett, melyen egy tokás, kopaszodó idős férfit látni. Ebből próbáltuk kitalálni a fiatalkori kinézetét. A sztori szerint nálunk a húszas évei elején jár.

– A főhőst egy olyan magyarról mintáztátok, aki egy távoli kontinensen vívta ki a hírnevét. Mennyire nemzetköziek a képregény helyszínei és a szereplők?
– S. Gy.: A történet nem Budapesten játszódik. Az egyik helyszín Belga-Kongó, ahol akkoriban – vagyis 1907-ben – igen súlyos népirtás zajlott, és rendkívül durva dolgok történtek, például a feketék levágott kezét fizetőeszközként használták. Ez a valós történelmi esemény beépül a mi történetünkbe is. A másik helyszín pedig Belgium fiktív fővárosa, Ville de Nuage, ami Felhővárost jelent. A tervezett folytatás az 1908-as londoni olimpián fog játszódni, de sajnos ezzel el vagyunk csúszva, pedig lenne aktualitása. A későbbiek során tehát Londonban, Budapesten, Bácskában, Párizsban és Dél-Amerikában is megfordulnak majd hőseink.

– A népirtást saját szemével is látta Kittenberger?
– S. Gy.: Nem, ez fikció, viszont a mi történetünkben találkozik Torday Emillel, a híres Afrika-kutatóval, aki a való életben szemtanúja volt a véres eseményeknek. Őt tavaly fedezték fel igazán újra Magyarországon, rendeztek például emléktúrát a tiszteletére, de mi már három éve beépítettük ebbe a történetbe, már csak azért is, mert külföldön sokan belgának hitték, életrajzuk alapján pedig akár találkozhattak is volna Kittenbergerrel.

– A blogotokat böngészve más érdekes szereplőkre is rá lehet akadni, gondolok például Ácsra és Bakára.
– S. Gy.: Igen, ez a két karakterünk „jogdíjas”, hiszen A Pál utcai fiúk két meghatározó szereplőjét képzeltük el felnőttként. Leveleztem a jogutódokkal, és igyekeztem meggyőzni őket, hiszen mi nem gyerekeket szerepeltetünk, és nem a Molnár Ferenc által teremtett világban. Viszont kétségtelen az áthallás. Szeretnénk tisztelettel nyúlni a hagyományhoz. Egyébként ők a mi történetünkben barátokká és kalandorrá válnak felnőttként. Újraolvastam Molnár Ferenc regényét, és arra jöttem rá, hogy két olyan karakterről van szó, akik barátok lennének, ha nem állnának az ellentétes oldalon, Nemecsek halála és a grund elvesztése pedig közös élményük. A mi sztorinkban Kittenbergerrel együtt ők is részesei lesznek a kalandnak, amely során felderítenek egy piszkos ügyet Belga-Kongóban.

– Nem féltek attól, hogy a magyar olvasók majd életrajzi képregényt várnak, és csalódni fognak?
– S. Gy.: Amellett, hogy ez a képregény teljes egészében fikció, nagyon sok valóságalapja van. Valós személyek és valós események bukkannak fel benne, szeretnénk, ha ezekről is lenne információ lábjegyzetek formájában. Hogy az olvasó tudja, amit olvas, fikció, de azzal is tisztában legyen, mi az, ami a valóságban is megtörtént.

– Steampunk-képregény. Ez a fogalom viszont valószínűleg sokak számára idegenül hangzik. Mitől számít steampunknak egy képregény?
– T. Sz.: Ez egy utópisztikus világ, melynek van némi kapcsolata a cyberpunk-művekkel, azokban egy túlzottan technokrata, alapvetően negatív jövőkép jelenik meg. A különbség az, hogy a steampunk esetében a technológiai fejlődés a gőzzel hajtott gépeken keresztül megy végbe, és nem az elektronika irányába tart, valamint erősen kötődik a viktoriánus kor hangulatához is.
– S. Gy.: Nagyon sokszor emlegetik Jules Verne-t ezzel kapcsolatban. Ez olyan világ, amely kicsit kisiklott valahol. Ebben a világban pont az a lényeg, hogy nem a ma ismert technikai fejlesztések irányába fejlődik, nem léteznek belső égésű motorok, minden gépet és járművet a gőz ereje hajt. Ez egyben életfilozófia is, benne van a koszosság, a lepusztultság.
– T. Sz.: Lehet egyébként, hogy sokkal jobban le kellene egyszerűsíteni vagy szájba rágni bizonyos dolgokat, de a képregény eleve rétegközönségnek készül.
– S. Gy.: Ezzel mondjuk nem értek teljesen egyet… Történetünk amúgy egy trilógiának az első része. Úgy gondolom, hogy ez a sztori, ha elkészül, és egy Luc Besson vagy Guy Ritchie a kezébe veszi, akkor azt látja, hogy ez a képregény európai szinten is megállja a helyét. Szórakoztató és igényes.

– Ez kicsit úgy hangzott, mintha filmben is gondolkodnátok.
– S. Gy.: Én jelenleg forgatókönyvíróként próbálok megélni. A Kittenberger-képregényről is úgy gondolkodom, akár egy filmről. Ez a képregény egyrészt olyan, mint egy filmes storyboard, persze több is annál. Ezt Szabolcs nagyon érzi, a képi világ és a mozgások dinamikája is a filmeket idézi.
– T. Sz.: Az elbeszéléshez elég sok stílusjegyet olvasztottunk egybe. A rajzokon felismerhető az európai vonal a kidolgozott hátterekben, és a gyors, pergő akció is a mangák világából. Épp ezért mindenki számára lesz benne valami ismerős.

– Ehhez olyan komoly látványvilágot kellene teremteni, ami finoman szólva sem erőssége a magyar filmnek.
– S. Gy.: Írótársammal, Istvánnal nem feltétlenül magyar filmben gondolkodunk. Az első résznek annyira sok nemzetközi vonatkozása van, hogy mindenképpen szeretnénk majd elküldeni francia kiadóknak is. Nagyon sok olyan szereplőnk van, aki külföldön ismert. Például Hector Pierrot, aki nem véletlenül emlékeztet a híres nyomozóra, Hercule Poirotra. Írtunk az Agatha Christie-örökösöknek, de tőlük nemleges választ kaptunk, ezért választottuk ezt a nevet. Amúgy is jó ez a név, hiszen Poirot neve is a bohócot jelentő Pierrot-ból lett. Ráadásul a híres belga detektívnek van egy ikertestvére is, akit Christie említ néhányszor, Achille, szóval a görögös vonatkozású név is jó választás. A képregényben egyébként szinte mindenkinek beszédes a neve. Például Kurtz ezredes Joseph Conrad A sötétség mélyén című regényének egyik szereplője után, a főgonosz belga üzletember pedig egy második világháborús náci kollaboránsról kapta a nevét. Mindezek a többletinformációk szerepelni fognak a lábjegyzetekben.

– De az elsődleges cél, gondolom, továbbra is az album megjelentetése.
– S. Gy.: Igen, ráadásul magyar kiadásban, hiszen ez mégis csak magyar képregény. Reméljük, a hazai megjelenéssel hozzájárulhatunk A Pál utcai fiúk vagy éppen Kittenberger Kálmán könyveinek népszerűsítéséhez is. Ez nem kulturális misszió, de mégiscsak cél, hogy megszerettessük ezeket a karaktereket, és ha odaírjuk, hogy milyen források alapján mintáztuk őket, akkor talán lesz olyan olvasó, aki kézbe veszi a minket inspiráló regényeket is.