Senkálszky Endre 98 évesen Európa egyik legidősebb aktív színésze, aki jelenleg is játszik Tompa Gábor III. Richárd-rendezésében. 81 éve lépett először színpadra, 1939 óta tagja a különböző néven működő kolozsvári magyar teátrumnak, amelynek a legnehezebb időkben igazgatója is volt. Tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, 1977-es nyugdíjaztatása után tizennégy darabból álló görög tragédiasorozatot mutatott be.
– Senkálszky Endrét Magyarországon kevesebben ismerik, mint illene s mint amilyen jelentős az életműve. Erdélyi, közelebbről kolozsvári színész, de az egyetemes magyar színjátszás kiemelkedő művésze. Számára még evidencia, hogy a színház olyan szent hely, ahova lélekben és testben ünneplőbe öltözötten illik belépni. Végtelenül alázatos, szerény. Munkabírása legendás. Lénye, etikája, pontossága, művészi elmélyültsége generációk sorának volt és ma is példa\" – írta a díjazottról Nánay István kritikus.
Az életműdíjat a Színházi Kritikusok Céhe által a színházi évad egyik legjelentősebb nyitó eseményeként megrendezendő 32. Színikritikus Díjátadón adják át szeptemberben a Nemzeti Színházban. A gálaműsoron a díjazott személyesen nem lesz jelen, ő a budapesti eseménnyel egyidejűleg a Kolozsvári Magyar Állami Színházban a tiszteletére rendezett ünnepségen vesz részt. A jelképes díjátadást és a laudációkat a két színház között élő kapcsolással közvetítik.