Megújul a néma remeték otthona

Megkezdődött a majki kamalduli remeteség főépülete, a kolostor felújítása, a csaknem 900 millió forintos rekonstrukció 2013. február végére készül el.

Grund
2012. 06. 05. 12:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megerősítik a kolostor teljes külső és belső szerkezetét, restaurálják a szobrokat, a domborműves címereket, a barokk cserépkályhákat és kővázákat, továbbá felújítják az épület elektromos és gépészeti rendszereit – mondta el Dienes Péter, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának műszaki kapcsolattartója kedden.

Helyreállítják a hajdani refektórium (a remeték ebédlője) falát borító freskókat, amelyeket Vogel Gergely oltár- és freskófestő készített 1760 körül. A 27 kép a kamalduli rendet alapító Szent Romuáldot és a rend történetét, valamint az államalapítással kapcsolatos jeleneteket, magyar szent királyokat, szenteket és Jézus utolsó vacsoráját ábrázolja.


Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság, Közép-Európában azon kevés remeteségek egyike, amelyek épülete és környezete eredeti formájában maradt fenn. Értékét növeli a közeli tó, a malom, valamint az, hogy megőrizte elzártságát, bár közel van a város és a közút.

Az utóbbi években a műemlék kezelői több koncertet rendeztek a falak között, csatlakoztak a múzeumok éjszakája programjaihoz, és az egészséges életmódot népszerűsítő fesztiválokat tartottak. A remeteséghez 17 cellaháza közül hét apartmanházként rendszeresen fogad látogatókat.

A kamalduli remeteséget 1733-ban kezdték el építeni Majkon, az első remetelak alapkövét Esterházy József tette le. A remeteségben cellaházakat, templomot és közösségi épületet alakítottak ki; a némaságot fogadó fehér csuhás szerzetesek külön-külön elmélkedtek cellaházaikban, évente csak egyszer beszélhettek egymással. A remeteség II. József 1782-es rendeletéig virágzott, amikor a rendet feloszlatták, a berendezés egy részét pedig elárverezték, állami tulajdonba vették vagy széthordták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.