Remekművet alkotott Nyirő novelláinak megfilmesítésével

A nyilasok és a kommunisták ki nem állhatták, az olasz neorealisták mesterüknek tartották. Szőts István filmrendező ma lenne százéves.

Erdélyben, a Hunyad vármegyei Szentgyörgyváralján született 1912. június 30-án. Édesapja katonai pályára szánta, el is végezte a Ludovika Akadémiát, de a katonaság nem, a művészet érdekelte, az irodalom, a képzőművészet, de leginkább a film. Útja a Hunnia filmgyárba, majd Zilahy Lajos Pegazus filmvállalatához vezetett. Első rövidfilmje, a Látogatás Kisfaludy Strobl Zsigmond műtermében rögtön vihart kavart: bemutatta a művész G. B. Shaw-ról mintázott portréját, amit az Angliával hadban álló Magyarország cenzúrája kifogásolt. Szőts István végül meggyőzte a hivatalt: Shaw nem angol, hanem ír.

A második világháborúban rövid ideig Erdélyben szolgált katonaként. Szülőföldjén került kezébe Nyirő József Havasok könyve című elbeszéléskötete, amelynek történetei szolgáltak az Emberek a havason forgatókönyvének alapjául. Szellay Alice és Görbe János főszereplésével 1941-ben készült el a balladisztikus hangvételű film. Szőts István született zseninek bizonyult: bár csak egy filmes tanfolyamot végzett, alkotása „földszagú realizmusával” bombaként robbant a magyar filmművészetben. Lélegzetelállító, a történetmesélést segítő kompozíciói minden képkockában az erdélyi kultúrát, életerőt is megmutatják.

Itthon fanyalgás, Velencében diadal

Jellemző: az eredeti helyszíneken, természetes közegben forgatott remekmű szakmai körökben már a bemutató előtt fanyalgást, vitákat váltott ki. Akkoriban a propagandisztikus filmek, továbbá a műtermi környezetben sorozatban gyártott szerelmi történetek voltak irányadók, amelyek a szegény lány és gazdag fiú, gazdag lány és szegény fiú találkozásának témáját variálták unásig. (Szőts egyik irányba sem ment: a filmszerű filmet választotta, valóságos emberek valóságos megpróbáltatásait akarta bemutatni.) Az Emberek a havasont az Országos Nemzeti Filmbizottság ennek ellenére benevezte az 1942. évi Velencei Filmfesztiválra; hatalmas közönség- és kritikai siker lett. Szőts István megkapta a fesztivál művészeti fődíját, a legjobb rendezőnek járó Volpi-kupát, a születő olasz neorealizmus képviselői pedig – például Luchino Visconti és Vittorio de Sica – a mesterükként tekintettek rá.

Szőts Film néven a magyar rendező 1943-ban saját filmvállalatot alapított, Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regényéből írt forgatókönyvvel pályázott a Nemzeti Filmbizottságnál. A testület elutasította, helytelenítette a film egyik alapmotívumát: az orosz és a magyar paraszt kézfogását. Egyedül a Kodály Zoltán által feldolgozott székely népballadát bemutató rövidfilmjét, a Kádár Katát készíthette el.

Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma és Herczeg Ferenc Magdaléna két élete című regényének megfilmesítése is foglalkoztatta. A Herczeg-regény forgatókönyvét az író közreműködésével írta meg, de a német megszállást után e filmeket nem tudta elkészíteni. Gárdonyi Géza Hegyen égő tűz című lírai szerelmi történetéből készült a Tűz a hegyen forgatókönyve, 1944-ben, bombázások közepette forgatta a szigligeti várban, de a nyilas hatalomátvétel után e film félbemaradt.

Kihúzta a gyufát a diktátornál

A nyilas szimpatizánsok pacifistagyanúsnak tartották, ráadásul sosem szolgálta a propagandát. Ám 1945 után Szőts István – mint egyetlen filmkészítő, aki független maradt a pártok befolyásától – újabb bélyeget kapott. (A magyar film megújításáról írt 1945-ös, máig érvényes tanulmánya, a Röpirat a magyar filmművészet ügyében visszhangtalan maradt.) Görbe János és Szellay Alice főszereplésével 1947-ben valósította meg az Ének a búzamezőkről című második – szintén zseniális, humanizmussal mélyen átitatott – játékfilmjét, amelyet Rákosi Mátyás személyesen tiltott be. Szőts túlságosan népies, klerikális, Mindszenty bíboros támogatója – ezek voltak az újabb boszorkányüldözés jelszavai. (A kommunista diktátort a búzaszentelési körmenetet bemutató képsorok készítették ki. Sajnos nem eléggé.) E filmet a magyar közönség 1979-ben láthatta először.

Szőts István csak 1956-ban forgathatott újra játékfilmet – rövidet –, addig néprajzi filmeket készíthetett. A Melyiket a kilenc közül? című, negyvenperces alkotás (Jókai Mór karácsonyi történetének gyönyörű, drámai feldolgozása) az 1957-es Velencei Filmfesztiválon ismét díjat nyert. Az alkotó – miután részt vett a forradalmi események filmezésében − saját költségén kísérte el filmjét Velencébe. Ott hozta meg nehéz szívvel a döntést: nem jön haza. (Belefáradt abba, hogy tíz évig csak kérvényeket írt, mert középszerű irigyei különböző politikai vádakkal lehetetlenítették el.)

Ausztriában telepedett le, ahol 1959-től rövidfilmeket, kulturális filmeket készített, filmrendezést tanított. A hetvenes évektől már hazajárt. Életművéért 1992-ben Kossuth-díjjal, 1994-ben a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntették ki. Bécsben halt meg 1998. november 5-én. Hamvait − végakaratának megfelelően – a budapesti Farkasréti temetőben, édesanyja sírjában helyezték el.

Bár a pályája torzóban maradt, alkotásai, értékrendje, jelleme révén is a magyar filmművészet óriása.