Tehetséges, jobb sorsra érdemes zenészre emlékeznek a Pecsa Music Hallban az egykori zenésztársak, barátok, és rajongók. Voltak, akik disszidensként vesztették életüket, mást a szakmai mellőzöttség vitt az alkoholizmuson keresztül a halálba. A tehetség nem feltétlen azonos a sikerrel, de vajon okolható-e a tragédiákért az akkori politikai rendszer, vagy a zenei szakma? Próbáltak segíteni ezeken az embereken, vagy csak mindenki a saját pecsenyéjét sütögetve élte életét, miközben a hanglemezgyár főnökei nem engedték érvényesülni őket?
A magyar Hendrix
Radics Béla a magyar gitárkirály 30 éve hunyt el. Angyalföld munkásnegyedből a tehetségéből adódóan indult el az ismertség felé. A szocialista rendszer kulturális pozícióban lévő vezetői viszont összezártak a magyar Hendrixként is emlegetett gitáros előtt. Sem rádió, sem televízió, sem lemezkiadás. Hiába a zseniális tudás, karizma, a hetvenes években, a várt országos ismertségnek lőttek. Sokak véleménye szerint ez a kilátástalanság indította el végleg Radicsot az alkoholizmus útján, aminek a vége 1982-ben a Megyeri úti temető lett. Életére jellemző volt, hogy amíg más – a hatalomhoz közel álló művészek – gond nélkül jutottak lemezhez és nyilvánossághoz, addig a gitárkirály erősítőjét – ahogyan később a síremlékét is – barátok és rajongók adták össze.
Emlékét a fennmaradó felvételek (ilyen az A zöld a bíbor és a fekete című P. Boksz-sláger is) mellett a Tűzkerék XT, a Radics Béla emléktársaság, és egy hét évvel ezelőtt avatott szobor őrzi. Az idén nyáron Csepel díszpolgárává választott gitárosról a kort kutató szakértő újságíró, Bálint Csaba írt könyvet Radics Béla a beatkorszakban címmel.
„Angolul gitározott, magyarul halt meg”
Bencsik Sándorról a P. Mobil, és a P. Box zeneszerző gitárosáról Debrecenben neveztek el utcát. A gitáros, akinek az ún. „csöves rock” hangzását, és legnagyobb slágereit köszönheti a hazai rockzene, amit tribute zenekarok, és az akkori zenésztársaik is játszanak a mai napig. A rendszerváltás előtti Erdős-éra családjával külföldre kergette a tehetséges gitárost, aki – elkeseredésében, mások szerint nem önszántából – lett öngyilkos egy ausztriai menekülttáborban 1987-ben. Vajon, ha bírta volna még a parkolópályát a rendszerváltásig, ma ő is befutott zenészként élne? Sosem tudjuk meg. „Angolul gitározott, magyarul halt meg” – mondta róla a P. Mobil-főnök Schuster Lóránt.
Emlékőrzés
Meglehetősen furcsán áll a magyar közélet elhunyt nagyjainkhoz. Bár a szakma, a kortársak és a rajongók még emlékeznek, emléklemezek, koncertek, könyv, és speciális honlapok őrzik emléküket, a rendszerváltás óta megannyi lehetőség adódott volna egy magyar „hírességek csarnoka” elindításának. Rockmúzeumot az elmúlt években próbáltak már gründolni páran, de az elhatározásból a mai napig nem lett semmi. Bár a Vörösmarty téri Hard Rock Caféban láthatunk nemzetközi ereklyéket, a magyar könnyűzene – múltját és jelenét ismerve – is megérdemelne egy állandó popkulturális tárlatot, évente bővülő, speciális időszakos kiállításokkal.
