– Egyetért azzal, hogy régi tartozása volt a magyar filmgyártásnak az ügynökmúlt és a rendszerváltoztatás mozgóképes feldolgozása?
– Egyértelmű, hogy fel kell dolgoznia ezt a korszakot a filmnek. Volt is rá több kísérlet a múltban, a Drága besúgott barátaim viszont abban mindenképp különbözik valamennyi elődjétől, hogy a jelenben játszódik, és nem tesz időutazást a kortörténetben. A németeknek volt egy sikeres kísérletük a témáról, A mások élete, de nyilvánvaló, hogy nekünk is megvannak a saját történeteink.
– Említette, hogy többen kérdezték öntől, a Drága besúgott barátaim története miért ilyen szomorú. Létezhetnek egyáltalán szép történetek ebben a kontextusban?
– Valami felemelő lehetséges, hogy van köztük, ami viszont a mindenkori politika oldaláról veszi körül ezt a kérdést, abban ezt nem látom. A politika ugyanis pont nem a tisztánlátást segíti elő. Az emberben pedig felmerül a kérdés, hogy miért. A sok miért után pedig sok gyanú jön. Mindenki mondja a magáét, a politikusok, a levéltárosok, a történészek, a titkosszolgálatok. Időről időre pedig nyugdíjas titokszolgák otthon ülve kidobnak adatokat, és leborotválnak valakit a földfelszínről morálisan és materiálisan – nem gondolom azt, hogy ebben bármi szép lehetne. A magyar történelem egésze kitárgyalatlan ügyek soráról szól. A három részre szakadt Magyarország, Martinovics ügye egyaránt a feldolgozatlan témák közé tartozik.
– Mit gondol a Drága besúgott barátaim által felvetett nézőpontról? Egy férfi megtudja, hogy a legjobb barátja jelentett róla.
– Ahogy a kérdés felvetődött Sára részéről, az nekem már önmagában tetszett. Ebben a filmben a politikáról direktben egy szó nem esik. Barátságról van szó, tisztességről, szándékokról. Elsődleges örömöm éppen ennek szólt, és a többrétegű érintettség okán annak is örültem, hogy egyáltalán hozzá mert nyúlni a témához. Nem én inspiráltam a történetet, legalábbis direkt semmiképp sem – indirekt talán. Amikor két és fél éve májusban Sára először említette a témát, rögtön írtam egy kis skiccet, valami egyszerű dolgot, ami aztán persze egészen mássá formálódott, de képet adott arról, hogy az alapokat én hogyan látom. Sára viszont nagyon ellépett attól, amit én eredetileg gondoltam, én ugyanis indulatosabb voltam a kérdésben. Ez az emberközpontú, analitikus irány, az elemzés viszont nagyon megfogott.
– Filmben megformált karaktere az első jelenetben kikéri a róla készült jelentéseket. Ön kikérte magáról a papírokat?
– Erről nem szeretnék beszélni.
– Másképp teszem fel a kérdést: elképzelte a filmbeli helyzetet a valóságban? Hogy ön mit gondolna abban a pillanatban, amikor hasonló helyzetben szembesülne a róla szóló feljegyzésekkel?
– Sokkal közvetlenebb élményem volt, amiről szintén nem beszélek. Hozzám eljött egy ember, és mondott dolgokat. Pici harag sem volt bennem. Sőt, hihetetlenül bánatos lettem, és nem miatta, hanem mert nem tudtam, hogy ezt a helyzetet hogyan kell kezelni. Ösztönös reakcióm nem volt rá, aggyal felfogni nem tudtam, így úrrá lett rajtam a tanácstalan bánat. A Drága besúgott barátaim történetében is az a jó, hogy nincs ítélet. Azt mindenki alkossa meg maga. Mert a valóságban sincs oktrojált igazság. Az egész filmnek van egy hatásos üzenete, de eszmei mondanivaló, széljegyzet, ami elmondja, hogy mit gondol a költő – arra ne számítson a néző.
– Ön szerint mi a jobb, tudni vagy nem tudni, hogy készült-e rólunk jelentés?
– Mindenki másképp vélekedik erről. Volt, aki rosszul lett, és kísérgetni kellett, amikor olvasta a róla készült jelentéseket, más pedig lendületet és tartást kapott a feljegyzésektől. Volt, aki az elején volt dühös és a végére higgadt le, más éppen ellenkezőleg. Mindenki tudta annak idején, hogy mi folyik, s mégis csak termelődött ez az irgalmatlan besúgótömeg. De senki nem járt, nem járhatott jól. Akivel ezt elkövettették vagy elkövette magától, annak ez önmagában egy pokoli büntetés. Akiről pedig jelentettek, annak egy egészen furcsa helyzet visszanézni a kútba, ami az ő múltját rejti. Megemészthetetlen a történet, hogy nem volt magánéletünk, magántitkunk, hogy teljesen ki voltak az emberek szolgáltatva. Amikor pedig a rendszerváltozáskor azt hittük, hogy meg fogjuk tudni a teljes valóságot, akkor ugyanúgy nem ismertük azt meg. Az ember azt gondolná, hogy az évtizedek alatt nő annyi gerinc az egyes emberekben, hogy bevallják, ez és ez volt a tettük oka, vagy éppen nem volt semmi különösebb oka.
– Ahogy most beszélgetünk, az az érzésem, hogy körülbelül ugyanaz a véleménye a besúgás kérdéséről, mint filmbeli karakterének.
– Én nem vagyok értelmiségi, mint a filmbeli tanár figurám, én színész vagyok. Én nem látom tömegében a dolgot, nem tudom összefogni az egészet, nem ez a szakmán. Egy történész nézőpontja, szemlélete ettől más, nekik az egész többről szól, mint sértettségről, sokkal inkább valami történeti igazságról. Ahogy többen is fogalmaztak, nem bánhatják meg a dolgokat, mert az a feladatuk, hogy tisztán, tárgyszerűen közöljék az információkat a laikus világban. Én máshogy közelítek a dolgokhoz, sokkal inkább zsigeribb módon gondolkodom a kérdésben.
– Lánya játékfilmes rendezésében vállalt főszerepet. Az apa-lánya kapcsolatra utalva kijelenthető, tetszik, nem tetszik, Cserhalmi Sára úgymond ezzel a filmmel kész van, elindult a rendezői pályán. Ön kik közé tartozik, akik mindenáron lebeszélni akarták a filmszakmáról, vagy akik tudatosan nevelték a szakmai életre?
– A feleségemmel nagy türelemmel néztük, hogy merre bóklászik, keresi önmagát Sára, aki aztán nagy vargabetűvel lett végül rendező s találta meg a helyét. Ettől a választástól jelenleg csak azért nem repesek, mert a környezet nem éppen ideális. A Drága besúgott barátaim olyan mostoha körülmények között készült, amit harminc éve nem tapasztaltam. Amikor 1975-ben Bódy Gáborral az Amerikai anzixot forgattuk, akkor olyan reménytelen körülmények között filmeztünk, hogy azt gondoltam, sosem fog ismét előfordulni. S most mégis megesett. Ahogy viszont Sárát mint filmrendezőt nézem, azt kell mondanom, nagyon tetszik, amit látok.
– Egyértelmű, hogy fel kell dolgoznia ezt a korszakot a filmnek. Volt is rá több kísérlet a múltban, a Drága besúgott barátaim viszont abban mindenképp különbözik valamennyi elődjétől, hogy a jelenben játszódik, és nem tesz időutazást a kortörténetben. A németeknek volt egy sikeres kísérletük a témáról, A mások élete, de nyilvánvaló, hogy nekünk is megvannak a saját történeteink.
– Említette, hogy többen kérdezték öntől, a Drága besúgott barátaim története miért ilyen szomorú. Létezhetnek egyáltalán szép történetek ebben a kontextusban?
– Valami felemelő lehetséges, hogy van köztük, ami viszont a mindenkori politika oldaláról veszi körül ezt a kérdést, abban ezt nem látom. A politika ugyanis pont nem a tisztánlátást segíti elő. Az emberben pedig felmerül a kérdés, hogy miért. A sok miért után pedig sok gyanú jön. Mindenki mondja a magáét, a politikusok, a levéltárosok, a történészek, a titkosszolgálatok. Időről időre pedig nyugdíjas titokszolgák otthon ülve kidobnak adatokat, és leborotválnak valakit a földfelszínről morálisan és materiálisan – nem gondolom azt, hogy ebben bármi szép lehetne. A magyar történelem egésze kitárgyalatlan ügyek soráról szól. A három részre szakadt Magyarország, Martinovics ügye egyaránt a feldolgozatlan témák közé tartozik.
| |
| Fotó: Nagy Béla |
– Mit gondol a Drága besúgott barátaim által felvetett nézőpontról? Egy férfi megtudja, hogy a legjobb barátja jelentett róla.
– Ahogy a kérdés felvetődött Sára részéről, az nekem már önmagában tetszett. Ebben a filmben a politikáról direktben egy szó nem esik. Barátságról van szó, tisztességről, szándékokról. Elsődleges örömöm éppen ennek szólt, és a többrétegű érintettség okán annak is örültem, hogy egyáltalán hozzá mert nyúlni a témához. Nem én inspiráltam a történetet, legalábbis direkt semmiképp sem – indirekt talán. Amikor két és fél éve májusban Sára először említette a témát, rögtön írtam egy kis skiccet, valami egyszerű dolgot, ami aztán persze egészen mássá formálódott, de képet adott arról, hogy az alapokat én hogyan látom. Sára viszont nagyon ellépett attól, amit én eredetileg gondoltam, én ugyanis indulatosabb voltam a kérdésben. Ez az emberközpontú, analitikus irány, az elemzés viszont nagyon megfogott.
– Filmben megformált karaktere az első jelenetben kikéri a róla készült jelentéseket. Ön kikérte magáról a papírokat?
– Erről nem szeretnék beszélni.
– Másképp teszem fel a kérdést: elképzelte a filmbeli helyzetet a valóságban? Hogy ön mit gondolna abban a pillanatban, amikor hasonló helyzetben szembesülne a róla szóló feljegyzésekkel?
– Sokkal közvetlenebb élményem volt, amiről szintén nem beszélek. Hozzám eljött egy ember, és mondott dolgokat. Pici harag sem volt bennem. Sőt, hihetetlenül bánatos lettem, és nem miatta, hanem mert nem tudtam, hogy ezt a helyzetet hogyan kell kezelni. Ösztönös reakcióm nem volt rá, aggyal felfogni nem tudtam, így úrrá lett rajtam a tanácstalan bánat. A Drága besúgott barátaim történetében is az a jó, hogy nincs ítélet. Azt mindenki alkossa meg maga. Mert a valóságban sincs oktrojált igazság. Az egész filmnek van egy hatásos üzenete, de eszmei mondanivaló, széljegyzet, ami elmondja, hogy mit gondol a költő – arra ne számítson a néző.
– Ön szerint mi a jobb, tudni vagy nem tudni, hogy készült-e rólunk jelentés?
– Mindenki másképp vélekedik erről. Volt, aki rosszul lett, és kísérgetni kellett, amikor olvasta a róla készült jelentéseket, más pedig lendületet és tartást kapott a feljegyzésektől. Volt, aki az elején volt dühös és a végére higgadt le, más éppen ellenkezőleg. Mindenki tudta annak idején, hogy mi folyik, s mégis csak termelődött ez az irgalmatlan besúgótömeg. De senki nem járt, nem járhatott jól. Akivel ezt elkövettették vagy elkövette magától, annak ez önmagában egy pokoli büntetés. Akiről pedig jelentettek, annak egy egészen furcsa helyzet visszanézni a kútba, ami az ő múltját rejti. Megemészthetetlen a történet, hogy nem volt magánéletünk, magántitkunk, hogy teljesen ki voltak az emberek szolgáltatva. Amikor pedig a rendszerváltozáskor azt hittük, hogy meg fogjuk tudni a teljes valóságot, akkor ugyanúgy nem ismertük azt meg. Az ember azt gondolná, hogy az évtizedek alatt nő annyi gerinc az egyes emberekben, hogy bevallják, ez és ez volt a tettük oka, vagy éppen nem volt semmi különösebb oka.
– Ahogy most beszélgetünk, az az érzésem, hogy körülbelül ugyanaz a véleménye a besúgás kérdéséről, mint filmbeli karakterének.
– Én nem vagyok értelmiségi, mint a filmbeli tanár figurám, én színész vagyok. Én nem látom tömegében a dolgot, nem tudom összefogni az egészet, nem ez a szakmán. Egy történész nézőpontja, szemlélete ettől más, nekik az egész többről szól, mint sértettségről, sokkal inkább valami történeti igazságról. Ahogy többen is fogalmaztak, nem bánhatják meg a dolgokat, mert az a feladatuk, hogy tisztán, tárgyszerűen közöljék az információkat a laikus világban. Én máshogy közelítek a dolgokhoz, sokkal inkább zsigeribb módon gondolkodom a kérdésben.
| |
| Fotó: Nagy Béla |
– Lánya játékfilmes rendezésében vállalt főszerepet. Az apa-lánya kapcsolatra utalva kijelenthető, tetszik, nem tetszik, Cserhalmi Sára úgymond ezzel a filmmel kész van, elindult a rendezői pályán. Ön kik közé tartozik, akik mindenáron lebeszélni akarták a filmszakmáról, vagy akik tudatosan nevelték a szakmai életre?
– A feleségemmel nagy türelemmel néztük, hogy merre bóklászik, keresi önmagát Sára, aki aztán nagy vargabetűvel lett végül rendező s találta meg a helyét. Ettől a választástól jelenleg csak azért nem repesek, mert a környezet nem éppen ideális. A Drága besúgott barátaim olyan mostoha körülmények között készült, amit harminc éve nem tapasztaltam. Amikor 1975-ben Bódy Gáborral az Amerikai anzixot forgattuk, akkor olyan reménytelen körülmények között filmeztünk, hogy azt gondoltam, sosem fog ismét előfordulni. S most mégis megesett. Ahogy viszont Sárát mint filmrendezőt nézem, azt kell mondanom, nagyon tetszik, amit látok.
| Nincs irigylésre méltó helyzetben Cserhalmi Sára. Nem elég, hogy mindenki a német etalonfilmet, A mások életét kezdi emlegetni, ha egy magyar ügynökfilmnek akár csak a gyanúja felmerül, de a Lajtán túli kollégákkal ellentétben filmjével könnyen az örökké lüktető seb újbóli megkaparását, egy folytonos vitát szülő belpolitikai darázsfészek megpiszkálását kockáztathatja. Filmkritikánk itt olvasható. |
