Én vagyok Bruce Willis!

A kultgyanús akció-thrillerben egy férfinek a Bruce Willisre hasonlító időskori énjét kell megölnie. De jut a hétre minden más is.

Looper – A jövő gyilkosa

Mindig gyanakvással kell fogadni, ha egy filmet már jó előre kultikusnak kiáltanak ki, nem várva a nézők ítéletére, akik alapvetően meghatározzák egy mozi ilyetén besorolását. A Looper – A jövő gyilkosa az eddigi tesztvetítések és előzetes kritikák alapján ilyen bezzegfilm lesz idén, amelyben a jövőben lehetővé válik az időutazás, s a múltba küldik vissza a likvidálandó bűnözőket. Az erre szakosodott kápók nem gondolkodnak, csak lőnek, ám amikor egyiküknek egy nap saját magát kell lelőnie, minden megváltozik. A Looper a népszerű időutazó tematikát használja fel látványos és akciódús bűnügyi mozija alaphelyzetéül, amelyben Joseph Gordon-Levitt többek között azt is megtudja, hogy időskorára ő lesz Bruce Willis. Ezzel a ténnyel muszáj megbarátkoznia, különben nem tudja, hogy saját magával néz szembe. A Looper – A jövő gyilkosa persze nem sokat áldoz ennek a részletnek, s nincs is akkora jelentősége, valahogy mégis be kellett csempészni az akciósztárt a történetbe. Amely fordulatos, látványos és igen, talán még az is meglehet, hogy ez lesz az idei év hűha mozija, bár vannak korábbról már jelentkezők erre a címre (lásd: Batman és társai), a tengerentúli jóslatok szerint pedig a világpremierben startoló alkotás az USA-ban csak a második helyre fog szorulni a Hotel Transylvania rajzfilm mögött. Meglátjuk.

Sammy nagy kalandja 2

Közhellyel kell kezdenem a Sammy nagy kalandja 2 kapcsán, de mégis örömteli az a tény, hogy egy európai animációs film sikeresen tudja felvenni az egyre fokozódó nemzetközi versenyt a hollywoodi CGI-monstrumokkal szemben. A Sammy nagy kalandja esetében ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy elkészült a második rész, ami egy anyagilag megtérülő első epizódot feltételez. Az anyaországát tekintve belga mese első részében 2010-ben Sammy 3D-ben indult a gyerekek és gyereklelkű felnőttek szívének meghódítására, s akkor mindezt némi globalizációs felhanggal tette. Az 1959-ben kezdődő történetben ugyanis Sammy 50 éven keresztül járta az óceánokat, s szemtanúja volt, hogy az emberiség miképp igázza le nem éppen követendő módon a természetet. A Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró bájával és kedvességével hívta fel magára a figyelmet, a második rész pedig ebből az emlékképből táplálkozna, ugrik egy generációt a főszereplők tekintetében, s előveszi az összes kelléket a korábbi sikeres tengervízi mesefilmekből (cápa, sirály, rák és társai). Az alapsztori szerint orvvadászok ejtik foglyul a teknősöket, akiket egy dubaji vízi parkba visznek, innen kell megszökniük, hogy a szétszakított teknőscsalád újraegyesülhessen. Carrie Bradshaw után a teknősök útja is az Egyesült Arab Emírségekbe vezet.

Hotel Mekong

A suta PR-fogások ellenére az itthon a nézők számára tökéletesen ismeretlen és kimondhatatlan nevű hongkongi Apichatpong Weerasethakul leginkább arról nevezetes, hogy általános meglepetésre 2010-ben megnyerte Cannes-ban az Arany Pálmát. Ugyan a Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire című korábbi, lila ködös filmjére a magyar bemutatón nem voltak tömegek kíváncsiak, de hátha most minden megváltozik. A Hotel Mekong nem egészen játékfilmnyi hosszban (61 perc) ismét a nagy semmiről beszél lelkesen egy olyan történetben, amelyben valóban nehezen felfejthető a koncepció, a történet és sarokba van vágva a hagyományos dramaturgia. A Hotel Mekong visszatér a dziga vertovi filmkészítés alapeszményéhez, ad hoc módon letett kamera rögzíti a beavatkozásmentes valóságot, bármi legyen is az – vagy ne legyen, mert itt a kamera néha mintha nem tudna mit befogni. Távol-kelet nagy rajongójaként, Laosz, Vietnam, Kambodzsa bejárójaként némi érdeklődéssel fogadom a képsorokat, de a hagyományos mozgóképes élmény iránt érdeklődők lehet, hogy visszakövetelik a pénztárban a pénzüket – és nem a rövidke játékidő, hanem a túlzásba vitt minimalizmus miatt.

Berberian Sound Studio

A hetvenes években egy olasz hangutómunka-stúdióba érkezik meg egy brit hangmérnök, aki darabolós horrorfilmek hangmunkálataiban működik közre. Miközben az utószinkronban a hölgyek vég nélkül sikoltoznak a mikrofonba, dinnyét szeletelnek, akváriumban káposztát mosdatnak, s a legkülönfélébb eszközökkel idézik elő a rémfilmek irritáló hangjait. A Berberian Sound Studio korhatár nélküli is lehetne, Peter Strickland, a Varga Katalin balladája Berlinben díjazott rendezője ezúttal korhatár nélküli rettenettel állt elő, filmjébe ugyanis egyetlen zsigeri képsor sem került, ám a rendező a film eszköztára segítségével tökéletesen imitálja a legvéresebb képsorokat is. Kritikánk a filmről és interjúnk a rendezővel itt olvasható »»»

Párizs Manhattan

Francia vígjátékból mostanság bőven kijut a korábbi böjtidőszak után a hazai mozikban, gyakorlatilag minden épkézláb gall mozgókép látható lesz Magyarországon is mostanság. Ugyanez elmondható az évente menetrendszerűen elkészülő Woody Allen-filmekről is, igaz, a Párizs Manhattan csendesen csal ezzel, ugyanis nem Woody Allen-film, s a legendás filmes csak egy epizódszerep erejéig tűnik fel az alkotás végén. A cím viszont kedvesen megidézi őt, sőt, a történet is, mivel egy fanatikus Woody Allen-rajongóról szól, aki nem csak a filmes bűvkörében él, de még önjelölt PR-ügynökévé is előlép, s gyógyszerészként a szingli hölgy mindenkire Woody különböző mozijait tukmálja DVD-n. A Párizs Manhattan ilyen szempontból egy remek tisztelgés az amerikai rendező munkássága és nagysága előtt, vígjátékként pedig alaphelyzetül használja a férfit egy későbbi románc kibontakozásához. Így lesz végül a neurotikus pasi élete helyett egy francia szerelmes vígjáték a cselekmény íve, amelyben a másságot képviseli Woody Allen szellemisége, de nem annyira erős lenyomatként jelenik meg a moziban, hogy ettől még ne csak egy lenne a francia filmfolyamból, amelyben mostanság a nézők itthon lubickolhatnak.

A korábbi hetek remek premierjeiért katt ide hamar!