Ilyen volt a magyar „ős-Wikipédia”

Polipok, politikusok és a nemzeti divat hőskora. Kiállítás a magyar képes sajtó történetéről a Budapesti Történeti Múzeumban.

Dőreség lenne hinni, hogy a régi korok emberét nem mardosta a képéhség. Csak éppen másféle vizuális táplálékhoz fért hozzá, nem is akármilyenhez: a felvilágosodás korától kezdve egyre-egyre ölesebb léptekkel menetelt előre az illusztrált sajtó, hogy bárki rácsodálkozzon az egzotikus tájakra és élőlényekre, az új találmányokra, vagy éppen rajzolt jelenetek segítségével képzelhesse el a világ sorsát befolyásoló nagy eseményeket.

A léleknemesítő polip

A Budapesti Történeti Múzeum – együttműködve az Országos Széchényi Könyvtárral – okosan felépített és igencsak gazdag kiállítás segítségével idézi fel a magyar nyelvű nyomtatott sajtó csikóéveit és későbbi dicskorszakát a hazai képes sajtó felfutásától a divat- és élclapok diadalmenetén keresztül egészen a fotóillusztráció megjelenésének kezdetéig tartó időszakra koncentrálva. Ez a kiállított anyag esetében az 1780 és az 1880 közé eső száz évet jelenti. És persze mi mást is láthatnánk, mint képek sokaságát, újságok és mindenféle nyomatok tucatjait – ám az önmagában is érdekes témának és a gondos rendezésnek köszönhetően nem válik fullasztóvá a képi ingereknek ez a sűrű erdeje. Arról nem is beszélve, hogy itt-ott korfestő tárgyak, egy helyen pedig egy réges-régi szerkesztőségi enteriőr is segít abban, hogy belehelyezkedjünk a magyar média távoli múltjába.

Ahogy Révész Emese, a kiállítás főkurátora lapunknak elmondta: a képes sajtó kezdetei nem véletlenül tehetők a felvilágosodás idejére. Az éledező természettudományos érdeklődés, az egyre inkább táguló világ csodái delejes hatással voltak az olvasók képzeletére. Később, vagyis az 1820-as évektől kezdve, Angliából kiindulva, megjelent egyfajta népnevelői attitűd is. Komolyan hittek abban, hogy az a munkás, aki sokat tud a polipok életéről vagy a gótikus építészetről, az lelkében is gazdagabb lesz. A következő nagy fordulat a XIX. század végére esett, amikor szétvált a szórakoztató jellegű és a szakmai sajtó, továbbá színre lépett a bulvár.

Harc az előfizetőkért

De addig is sok minden történt. Az 1840-es években nagy lökést kapott a képbőség, könnyebb és olcsóbb lett az illusztráció gyanánt használt metszetek előállítása és sokszorosítása. A piaci logika itt sem ismert kegyelmet: aki továbbra is kitartott a nagyon szép hatást biztosító, de méregdrága rézmetszetek mellett, könnyen lehúzhatta a rolót.

Persze sikertörténet is akadt bőven, hiszen az 1854-ben alapított Vasárnapi Újságból (a lap számai digitálisan is elérhetők az OSZK honlapján) volt, hogy negyvenezret értékesítettek, és egészen 1921-ig fennmaradt. Visszatérve a rézmetszetekre: ami akkor luxus volt, ma is értéket képvisel, Révész Emese utalt rá ennek kapcsán, hogy az antikváriumok ezért vannak tele újságokból kitépett lapokkal, mellékletekkel.

És persze nincs új a nap alatt: az újságok akkor is mindenféle kiegészítőkkel és ajándékokkal csábították az olvasókat, csak éppen ingyen termékminta helyett sorsjegyeket vagy éppen keretbe helyezhető, gazdagon megmunkált grafikákat, úgynevezett műlapokat kínáltak jutalmul az előfizetőnek. Erről a toborzó tevékenységről egyébként karikatúra is látható a kiállításon – sok más ironikus illusztrációval együtt, hiszen az úgynevezett élclapok a XIX. század második felében letarolták a piacot, és nagyon komoly eladásokat produkáltak. Elég csak a Borsszem Jankóra gondolni, amely egészen 1938-ig létezett.

Ha azt hisszük, hogy a „guglizás” és a képlopkodás félig-meddig elnézett bűne csak romlott korunkra jellemző, akkor tévedünk: az elv ugyanaz volt akkor is, csak a megvalósítás volt nehézkesebb. Ha egy magyar lap szerkesztőinek megtetszett egy külföldi sajtótermékben publikált metszet, már riasztották is a hazai grafikust, aki lemásolta. Révész Emese szerint ez annyiban mindenképpen pozitív hatással járt, hogy elterjedt nálunk is egyfajta vizuális igényesség, és ahogy ma szinte mindenkinek közös képi emléke van 2001. szeptember 11-éről, úgy az akkori világban is hasonló képet formálhattak egy-egy meghatározó eseményről az olvasók.

A nemzeti divat mondja meg, hogy ki vagy

Hogy a sajtótörténet nem valami szürke és poros résztudomány, hanem olyan metszéspont, amely körül a kultúrtörténettől a gazdaságtörténeten át az életmódtörténetig számos terület ad randevút egymásnak, arról többek között a divat és a divatlapok témája is tanúskodik. Nálunk például kulcskérdéssé vált a nemzeti divat kitalálása, ami a sajtó esetében is éreztette a hatását. A kiállításon is láthatók olyan divatképek, amelyek a mai női magazinokhoz hasonlóan a márkanév (vagyis akkoriban az adott szabóság) feltüntetése mellett kínál néznivalót, illetve követendő mintát.

Ezek a képek formálták tehát az emberek elképzelését arról, hogy milyen is legyen a magyaros viselet – amely egyébként nagymértékben a XVII. századi főúri viselet elemeire épült –, s feltűntek a színpadon is a történelmi témájú darabokban, hogy aztán a bálozó urak–hölgyek is ilyesféle hacukákban pompázzanak majd.

És akkor még nem is beszéltünk az élőképek – mából nézve legalábbis – fura hóbortjáról. Az akkori előkelő társaságok ugyanis nem tudták le holmi activityzéssel a társas szórakozást, hanem drága pénzen történelmi kosztümöket varrattak, és gondosan tervezett koreográfia szerint beálltak úgy, ahogy egy-egy ismertebb festményen látható, vagy ahogy egy-egy ismertebb történelmi esemény élt az akkori fejekben. A közönség pedig belépőt fizetett, és hosszasan nézte ezt az állóképet, miközben zene szólt vagy verseket olvasott fel valaki. A bevételt jótékony célokra fordították. Ezek az élőképek aztán az újságokba is bekerültek, és így továbbterjedtek.

Lehetne még hosszasan sorolni a kiállításon látható kultúrtörténeti csemegéket, de talán ennyiből is kiderült: elődeink élete sem volt ingerszegényebb a miénkénél, sőt talán nagyobb élményt jelentett nekik a találkozás a képekben elmesélt világokkal.

Az Ország Tükre – A képes sajtó Magyarországon 1780–1880. Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. Megtekinthető: szeptember 20-ától január 20-áig.