Újabb Warhol-mű kerül kalapács alá

Húszmillió dollárért – 4,5 milliárd forintnyi összegért – cserélhet gazdát a Christie's aukciós ház novemberi árverésén Andy Warhol Marlon Brandót ábrázoló selyemszitanyomata.

WL
2012. 09. 08. 16:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1966-ban készült, Marlon című alkotásra, amely a néhai pop-art művész egyik legismertebb hollywoodi portréja, az aukciós ház háború utáni, illetve kortárs művészeti alkotásokat felvonultató árverésén licitálhatnak az érdeklődők. A képet Donald L. Bryant Jr. üzletember – a Museum of Modern Art igazgatósági tagja – bocsátja aukcióra saját gyűjteményéből.

„Az Elvis Presley-t ábrázoló portréi mellett Warhol Marlon Brandóról készített képéből is árad az a fajta nyers szexualitás és intenzív erő, amelyet csak ritkán lehet felfedezni a művész alkotásaiban” – mutatott rá Brett Gorvy, a Christie\'s illetékes részlegének vezetője.

Brando képét a motoros bandákról szóló, 1953-as A vad című film egyik plakátjáról kölcsönözte a művész. A képre az aukciós ház New York-i főhadiszállásán licitálhatnak az érdeklődők november 14-én. Az árverés egybeesik a Metropolitan Museum of Art Warholnak szentelt kiállításával.

Az 1987-ben alapított, a néhai művész akaratának megfelelően a vizuális művészetek fejlődését segítő The Andy Warhol Foundation for the Visual Arts elnevezésű alapítvány a héten jelentette be, hogy a következő években az alkotó számos munkáját – festményeket, fotókat – bocsátja árverésre a Christie\'s aukciós házzal együttműködve.

Warhol autókarambolos sorozatának egyik darabja, a Green car crash – Green burning car I. (Zöld autókarambol, Égő zöld autó I.) című kép 71,7 millió dollárért (16,3 milliárd forintért) kelt el egy 2007-es liciten. A művész első, négy képkockából álló önarcképe 38,4 millió dollárért cserélt gazdát 2011 májusában, míg a szintén Brando inspirálta 1966-os Double Marlon című alkotás leütési ára 32,5 millió dollár volt egy 2008-as aukción.

Négy hónappal ezelőtt Warhol egyik Elvist ábrázoló munkájáért 37 millió dollárt fizettek a Sotheby\'s árverésén.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.