– A kiadótok láthatóan azon igyekszik, hogy nálunk kevésbé ismert műfajokat is meghonosítson, és ezek szerint a magyar alternatív történelmi regény is közéjük tartozik. Ezért találtatok egymásra?
– Pintér Bence: Volt egy történetem régen, aminek egy rövidebb verziója meg is jelent egy győri lapban, az Alternatívában, aztán elkezdtünk Mátéval azon gondolkodni, hogyan lehetne kibővíteni. Egy nyár alatt megírtuk ezt a szöveget, és egyből elküldtük az Agavénak, mert úgy éreztük, hogy az ő profiljukhoz passzol. Nekik tetszett, és persze ezt követően még sokat dolgoztunk rajta.
– A kiadó mennyire nyúlt bele az eredeti sztoriba?
– Pintér Máté: Alapvetően azzal akarták elmélyíteni a történetet, hogy az egyes karakterek váljanak színesebbekké. Ezért aztán alaposabban ki kellett dolgoznunk olyanokat is, akik kezdetben alig voltak jelen a történetben.
– A húszas éveitek elején jártok, hogyan tettetek szert írói rutinra?
– P. M.: Sokat olvastunk. Bennem például sohasem volt olyan szándék, hogy író legyek, de ha volt egy jó ötletem, akkor azt mindig igyekeztem megírni.
– A regény fiatal lovastiszt főhősét Kossuth Csabának hívják, és híres politikus unokájaként szerepel a könyvben. Szándékosan egy ennyire közismert névben gondolkodtatok?
– P. B.: A névválasztás egy regény esetében mindig egy vízválasztó pont, és igen, szándékosan akartunk egy ilyen sokatmondó nevet választani.
– Viszont legjobb tudomásom szerint Kossuth Lajosnak nem volt ilyen nevű unokája.
– P. B.: Valóban, nem volt. Az első változatban egyébként még a fiaként szerepelt. Ez a figura teljes egészében a mi fiktív találmányunk, és tagadhatatlan, hogy ez egy jól eladható név. Más írók is élnek ilyen fogásokkal. Például most olvasok egy a második világháborúban játszódó időutazásos regényt, ahol Churchillnek hívják az egyik szereplőt.
– Kétség kívül lehet manapság számolni egyfajta Monarchia-nosztalgiával. Mennyire játszottatok rá erre tudatosan?
– P. M.: Ez a korszak érdekel bennünket legjobban, de nem is maga a Monarchia, hanem az akkori globális nagypolitika, ami aztán a világháborúhoz vezetett.
– P. B.: Mi ráadásul ezt a monarchia-vonalat kidobtuk a kukába, a könyv valóságában nem létezik, helyette Dunai Konföderáció van. Abból indultunk ki, hogy azon a ponton szeretnénk megváltoztatni a történelmet – így lesz ez egy alternatív történelmi regény –, ahonnan kezdve ez a régió világpolitikai tényezővé válhatott. És ezt mi a Dunai Konföderáció vágyálmában láttuk elképzelhetőnek.
– A Dunai Konföderáció rokonszenves, de valljuk be, kissé naiv elképzelés
– P. B.: Ezzel az ötlettel mindig akkor állt elő valaki, amikor már késő volt. Előállhat vele Kossuth, aztán Károlyi az emigrációban, Benes, amikor már mindenki utálta egymást a környéken, és így tett Jászi Oszkár is. Szerintem azonban a mai napig érvényes ez az alapgondolat a régiós együttműködés fontosságáról.
Pintér Bence–Pintér Máté: A szivarhajó utolsó útja
Az 1848-49-es szabadságharcot megnyertük, és megvalósult Kossuth Lajos nagy álma, a Dunai Konföderácó
– Mennyire dolgoztátok ki részleteiben ezt az alternatív világot?
– P. M.: A politikai vonalat elég részletesen kidolgoztuk, még alkotmányt is próbáltunk írni.
– P. B.: Elég alaposan kidolgoztunk mindent, vannak listáink megtörtént eseményekről például, ezek azonban nem kerültek bele a regénybe, de lehet, hogy egy esetleges folytatásban majd előkerülnek. Kossuth tervét racionalizálnunk kellett, mert úgy, ahogy ő leírta, sohasem működhetett volna. Ahhoz ugyanis nagyon szeretni kellett volna egymást az itteni népeknek. Ez már az ő korában sem volt reális. Vicc volt a francia államnyelvre vonatkozó ötlete is. Azon dolgoztunk, hogy minél reálisabb legyen ez az eredendően elég utópisztikus elképzelés.
– A dualizmus korszakában a magyarok meglehetősen kedvező pozíciót harcoltak ki. Hogyan néz a magyar befolyás a ti világotokban?
– P. M.: Alapvetően nálunk is ez a jellemző. Mindig azt néztük a történet bonyolítása során, hogy a magyarok érdekérvényesítése meghatározó legyen, hiszen ez az elképzelt államalakulat a regény szerint a magyar szabadságharc eredményeként jött létre. Komolyabb szerep jut a magyaroknak itt, mint amekkora a monarchiában volt. De figyelembe vettük azért, hogy a szláv és német ajkú népekkel is számolni kell.
– P. B.: Sok a nem magyar szereplő a történetben, de azért érződik, hogy mennyire fontosnak tartottuk a magyar vonalat. Ebben az elképzelt államalakulatban mindenkinek megvan a maga lehetősége, kicsit az Egyesült Államokra emlékeztet tehát. Van egy térkép is a könyvben, ezen például Erdély külön államként van feltüntetve. Ugyanúgy Horvátország is. Tehát nem az a Magyarország-forma jelenik meg, amit ismerünk. Ilyen szempontból a mi Magyarországunk csonkának számít, még ha nagyobb is a területe, mint a mainak. Talán a regényhez készített trailerből nem derül ki, hogy mi is az a már említett meghatározó pont, ahol a történelem menete megváltozik a mi megközelítésünkben. Ennek a szálnak ráadásul valós alapja is van. Kísérleteztek ugyanis Munkácson egy golyószóró prototípusával 1846 és ’48 között, ami végül kudarcba fullad. Az első ilyen jellegű fegyver egyébként csak 1860-as években jelent meg. Nálunk az a kiindulópont, hogy mi lett volna akkor, ha mégiscsak sikerül mondjuk akár csak tíz ilyen golyószórót legyártani és azokkal fogadni az oroszokat a Duklai-hágónál. Vagyis ha elmarad az orosz intervenció. Ebből az is következik, hogy az általunk elképzelt konföderációban a Buda-Ganz nevű monopol vállalat határozza meg nemzetközi szinten is a hadiipari fejlődést.
Részletek a könyvből – lapozzon bele!
– Ha már szóba került a trailer: az alapján akár krimit is várhatna az olvasó. Volt ilyen szándékotok?
– P. M.: A könyvet kalandregényként definiálta a kiadó, tehát nem sikerült végül krimit írni (nevet). A fülszövegben is az olvasható egyébként, hogy olyan a könyv, mintha James Bond találkozna Vernével.
– P. B.: De valójában nem is annyira akartunk krimit írni, hanem egy jó kis kalandregényt.
– Egy ilyen kalandregénynek elengedhetetlen összetevője a főgonosz. Gondolom itt is számolni kell vele.
– P. M.: Igen, ráadásul a mi főgonoszunk kinézetére is egyértelműen egy kalandregény antagonistája: feketét hord, hosszú köpenyben és cilinderben jár.
– P. B.: És valamilyen formában mindvégig jelen van a szövegben.
– Már csak arra lennék kíváncsi ezek után, hogy milyen nemzetiségű, mert ennek komoly következményei is lehetnek
– P. B.: Még nem lőjük le a poént, sőt a regényben is csak később derül ki ez.
– P. M.: De, azt korábban lelőjük.
– P. B.: Mire gondolsz ja, tényleg (nevetnek).
– Kinek szántátok a regényt? Fiataloknak, akciókedvelőknek, netán történelembúvároknak?
– P. B.: Alternatív történelmi regényből nagyon kevés született magyar nyelven. Ott van az Egyenlítői Magyar Afrika, de azon kívül csak egy-két példa akad. Ezek egyébként nem rosszak, de nem lettek annyira népszerűek. Szerintünk viszont nagyon érdekes ez a műfaj. Igaz, külföldön is inkább a ponyvához sorolják, de van egy-két szerző, mind például Philip Roth, aki elismert író, és mégis írt ilyen regényt. Amerikában amúgy nagyon népszerű a műfaj, ott van például Harry Turtledove, aki futószalagon gyártja az ilyen regényeket mindenféle korokból.
– P. M.: Elsősorban a magunk szórakoztatására írtuk, a célközönség is valójában mi magunk vagyunk.
– Lehet, hogy ez a könyvtrailer hatása, de szinte gyanús, hogy filmes alapanyagnak is szánhattátok titokban ezt a regényt.
– P. M.: Persze, többször beszéltünk arról, hogy melyik színészek lennének jók a regényből készült filmben. Meg arról is, hogy milyen filmzenék passzolnának hozzá. De azért lássuk be a realitásokat: a hazai filmes viszonyok között ebből legfeljebb egy Európa Expressz 2. lehetne, amit meg mégse szeretnénk, érthető módon.
