Európa írói és költői 1956-ról

Még közvetve sem igazolhatjuk a gyilkosokat – Albert Camus 1957-ben így figyelmeztette Európát. Nemzeti Könyvár, hetedik kötet, Október 23.

Lehetetlen feladat számba venni a magyar írókat, költőket (és politikusokat), akik hivatásukhoz méltón megírták, kimondták, amit látva láttak, tudva tudtak: Bibó István, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Márai Sándor, Németh László Szabó Lőrinc, Vas István, Wittner Mária írásai éppúgy helyet kaptak az antológiában, mint azok, akiknek nevét érdemtelenül – terjedelmi korlátok miatt – nem említjük. Éppilyen izgalmas olvasni a művek publikálásának idejét és helyét, tudva, akkor Magyarországon – és nemcsak Budapesten – mi történt. (A kötet szerkesztője, Szigethy Gábor egy-egy írása részben ezt a célt is szolgálja.)

De az antológia további gondolatokat is ébreszt: mekkora csoda az, hogy a világon egymástól távol lévő lelkek időnként együtt rezdülnek, s a hírek hiába torzítanak – vagy a forradalmat eltiprók bármit is hazudnak –, ugyanaz a gondolat máshol, más időben is megszületik. Mert amiért Szókratésznak is ki kellett innia a bürökpoharat: létezik objektív igazság, ami hasonlóképp fogalmazható meg.

Párizsi tüntetés az 1956-os magyar forradalmárok mellett, 1956 októberében

Fotó: Europress/Getty

Vajon ismerhette-e Babits Mihály sorait – „vétkesek közt cinkos aki néma” – a kötetben megidézett indiai államférfi, Krisna Menon? „Aki ma hallgat Magyarország szenvedéseiről, az nemcsak elfogadja azt, ami történt, de cinkossá is válik a magyar nép leigázásának bűnében” – nyilatkozza 1958-ban Új-Delhiben. És azok a párizsi tüntetők, akik transzparensükre azt írták fel: „Ábel vére Budapest utcáiról kiált az égbe” (az erről a tüntetésről készült fotográfia sajnos nem szerepel a kötetben), vajon olvasták-e Francisco de Moreira das Neves versét, vagy megint „csak” az objektív igazságot mondták ki, egymástól látszólag függetlenül, de egy lélekként: „Silány papír az elárult törvény, / Fenn véres tűzszárnyak: Budapest ég. / Ábel Káinra kést emel újra, / Júdásnak egy Krisztus nem volt elég.”

A magyarok vére nem hiába folyt

Valójában nemcsak hazánk, Európa különféle nemzeteinek íróit és költőit is lehetetlen számba venni, az Október 23. című antológia mindenesetre leginkább a jeles francia szerzőket mutatja be. A művekben visszatérő gondolat, hogy a nyugati politika cserben hagyta a magyar forradalmárokat, az önvád, hogy a szabad demokráciákban élők semmit se tettek értük. „Nem tudtunk élni értetek, / önmagunkért, az emberért / nem osztottuk meg szép halálotok / soha nem leszünk kultúremberek” – így Alain Bousquet. Míg a metafizikus, szürrealista költő, Jules Supervielle az Igaz Bíró előtt könyörög költeményében a bűnös mulasztásért, azért, hogy „semmi nem tétetett”, s a magyar mártírokért, túlélőkért: „mi bűnünk, hogy így kell halnotok-élnetek”.

Aimé Cesaire, Georges-Emmanuel Clancier, Jean Cocteau, Pierre Emmanuel, Pierre Nothomb, Gérard Prévot írásai mellett a Nobel-díjas író, Albert Camus is szerepel a kötetben: sorain átsüt, hogy tollát a szimpátiánál is több vezette. „A legázolt és bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép az elmúlt húsz esztendőben” – írta 1957-ben, és a diplomata Krisna Menont megelőzve fogalmazta meg: „A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”

„Éljen a szabad Magyarország” − olvasható a transzparensen. Párizs, 1956 novembere

Különös felismerésekre juthat az antológia olvasója: bár 1956 őszén sokan katonai segítséget vártak – s ezt ma is sokan hiányolják a történelemből −, s meglehet, a nyugati politika többet is tehetett volna értünk (a menekültekért sok ország sokat tett), valójában sosem maradtunk magunkra: inkább egy kicsit Európa hagyta magára önmagát, bár ezrek és ezrek voltak mellettünk lélekben. S meglehet, a megtorlás évei, a „puhuló” diktatúra időszaka generációk életét rontotta meg, a bolsevik diktatúra valójában abban a pillanatban elbukott, amikor a forradalom első mártírja elesett. Nincs hiábavaló áldozat és az intelem itt is érvényes: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik.”

(Október 23. Antológia. A szöveget válogatta, a kötetet szerkesztette, az előszót és a jegyzeteket írta: Szigethy Gábor. Magyar Közlöny- és Lapkiadó, 2012. 412 oldal,  2500 forint)