Forradalmi eksztázis: ’56-os örömfotók

Szabadnak lenni jó! címmel a budapesti Rádió- és Televíziótörténeti Múzeumban nyílt kiállítás a személyes történelemről és a lelkesedésről mesél.

A hivatalos történelem jól ismert szövegekből, fotókból vagy éppen ezerszer lejátszott zenei részletekből megszilárduló burka alatt nagyon is eleven valóság létezik: a névtelen hősök egyedi történetei, a személyes tapasztalatok sokszólamú, de halk kórusa. Az 1956-os forradalom és szabadságharc közös emlékezete is ikonikus fényképfelvételek, híradórészletek és hangfelvételek mozaikdarabkáiból rendeződött egybe és vált a rendszerváltás utáni időszak hivatkozási pontjává, ám az archívumok mélyén még ma is ezernyi megélt pillanat vár elmesélésre.

Rock and roll és eksztázis 1956-ban

Ami leginkább meglepheti a kiállításra betérő látogatót, az a derű és a lelkesedés, no meg az elszántság szembetűnő áradása. A meglepetés oka lehet az is, hogy talán túlságosan is hozzászoktunk a heroikus pillanatok, a kiélezett és dramatikus helyzetek vagy helyszínek látványához a forradalmi események kapcsán. Itt és most viszont – leszámítva az ismert alakokat és eseményeket dokumentáló fotókat – a legtöbb képről valamiféle egészséges, már-már plebejus elégedettség vagy éppen a kontrollálatlanul kitörő öröm hangulata köszön vissza.

Talán a két legismertebb ötvenhatos szó: ruszkik és haza

Fotó: Székelyhidi Balázs

A látogató számára névtelen figurák arra késztetnek, hogy sorsuk felett elmerengjünk. Vajon hogyan alakult például a későbbi élete annak a kiskölöknek, aki csillogó szemekkel nézi, ami körülötte történik. Valószínűleg nem az értelme fogta be a viharos, mára történelmivé nemesült napok rezdüléseit, mégis nehéz lenne azt hinni, hogy ne érzett volna meg valami olyat ezeknek a különleges napoknak a sajátos hangulatából, ami későbbi élete során is vele maradt.

A tömeg megannyi arca is hasonló elmélkedésre késztet: jó látni a pesti srácok pimasz vonásait, azt a szinte rock and rollos vagányságot, amivel az eksztázis kitör belőlük. De a „mellékszereplők”, a sodródók figurái sem érdektelenek. Mint azé a villamoskalauzé, aki a leállított szerelvény mellett szobrozva szemléli a forradalmi forgatagot, és csak találgathatunk, hogy kedvére való-e a látvány.

Áldozat és bukás a 20. századért

Utólag, a mai tudás fényében szemlélve még az egyszerű mozdulatok is felmagasztosulnak: ezért is lehetetlen nem meglátni a pillanat szépségét a cigarettaszünetet tartó fegyveres kamaszlány alakjában, a közös bizalom erejét a méltósággal és optimizmussal vonuló fiatal egyetemisták határozott lépteiben. Ahogy Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója utalt rá a kiállítás keddi megnyitóján: „Ezek az emberek áldozatukkal és bukásukkal a teljes 20. századot változtatták meg.” Ám az arcukon és a mozdulataikban nem az ebből fakadó fennköltséget olvashatja ki a képek szemlélője, hanem (ismét Tallait idézve): „örömöt, tétova vágyakozást, elszántságot és fájdalmat”.

Fáklyás tüntetés a Parlament előtt – és egy csillogó tekintet

Fotó: Székelyhidi Balázs

Köszönet illeti tehát az Magyar Távirati Iroda akkori munkatársait, akik fáradhatatlanul, a veszéllyel dacolva örökítették meg a forradalom örömteli, emelkedett, tragikus vagy éppen derűs pillanatait. Munkájuk nélkül kevésbé kaphatnánk árnyalt képet az eseménytörténet szigorú tényadatai mögött lüktető eleven történelmi valóságról.

(Szabadnak lenni jó! Kiállítás a Magyar Távirati Iroda 1956-os forradalmat megörökítő felvételeiből. Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum. Megtekinthető november 10-ig.)