– A francia romantikus komédiák között nagy a verseny, így valamivel ki kell tűnni a többiek közül. A boldogság sosem jár egyedül esetében mintha az lett volna a fő irányvonal, hogy színesebb legyen az átlagnál, és az élet szebbik oldalát mutassa be.
– Igen, az én előképem ennek szellemében Billy Wilder és Ernst Lubitsch volt, valamint az ötvenes évek nagy stúdiófilmjei. Amikor romantikus komédiára gondolok, a Római vakáció jut eszembe például. Szándékunk egy igazán optimista film elkészítése volt a szerelemről napjainkban. Ezért mondtuk azt, hogy még ha egy kétszer elvált, három gyermekét egyedül nevelő anyáról van is szó, a szerelemben nem csak hihet, de hinnie is kell. Ha kétszer is melléfog az ember, nincs baj, meg kell próbálni harmadszor is. De a film nem csak a nő, a férfi szemszögéből is optimista.
– Mindeközben jó adag humorral folyamatosan a vígjáték felé terelgeti a történetet.
– Ezért is emlékeztet sok jelenet a némafilm slapstick komédiáira, ahol az emberek folyamatosan elesnek-fölkelnek, tárgyakba ütköznek, beverik a fejüket mindenfélébe. Ez nemzetközi humor, amit nemzetiségtől függetlenül mindenki mindenhol ért. Szeretem az ilyet, mert látványos, és eleget tesz a közönség elvárásainak, ezért hálás műfaj.
– Több filmet is készített Jean Dujardinnal, ám most, hogy a The Artist – A némafilmessel igazi világsztár lett, mégsem vele forgatott. Miért pont most mellőzte?
– Jean igazán jó barátom, így szerencsére nem kell közös filmet készítenünk ahhoz, hogy találkozzunk. Rendezőként mindig az adott szerephez illő, lehető legjobb színészt képzelem el. Amikor Sonja Shillitóval írtuk a forgatókönyvet – aki történetesen a feleségem is –, végül arra jutottunk, hogy Gad Elmaleh lesz a tökéletes választás. Gad Franciaország leghíresebb stand-up komikusa, aki korábban egyáltalán nem volt ismert külföldön, még Kanadában sem, pedig onnan indult a karrierje. Mostanra futott be filmszereplőként is – bár korábban több moziban kapott már apró szerepet –, játszott az Éjfélkor Párizsban Woody Allen-filmben, illetve Adam Sandler oldalán a Jack és Jillben. Utóbbi olyannyira meghatározta a Boldogság sosem jár egyedült, hogy Gad éppen egy helikopterben forgatta a jelenetét Al Pacinóval, amikor kérleltem, hogy adjon gyorsan választ, mert közben Sophie Marceau éppen készült elvállalni egy színdarabfőszerepet. Akkor úgy láttam, hogy ebből már nem lesz semmi, aztán éjjel felhívott Gad, hogy bár még csak a felét olvasta el a könyvnek, nagyon tetszik neki, s régi álma volt, hogy egyszer bárzongoristát játsszon, ezért igent mondott.
– Sophie Marceau-val ezek szerint nem volt annyira nehéz megállapodni
– Az élet mindig a megfelelő időzítésről szól. Az első filmemnél is őt szerettem volna megnyerni tizenöt évvel ezelőtt, s egy évig vártam rá, mert mindent annak rendeltem alá, hogy ő vállalja el a főszerepet. Nem sokkal korábban született első gyermeke, és az egy bonyolult időszak volt az életében, így végül nem is tudtuk összeszervezni a forgatást. Ezúttal is Sophie Marceau volt az álmom a főszerepre. A válogatást a női főszereppel kezdtük, az tűnt bonyolultabbnak. Neki ugyanis egyszerre kellett modern nőnek és anyának is lennie, ráadásul olyan kisugárzással és nőiességgel, hogy elhiggyük, képes ismét szerelemre lobbanni. Sophie-val ezúttal viszont gyorsan megtaláltuk a közös hangot.
– Édesapja magyar, édesanyja francia, ön pedig Franciaországban született és nevelkedett. Milyen a kapcsolata Magyarországgal?
– Édesapám 12 évesen, 1948-ban vándorolt ki Magyarországról, és bár fogorvosként végzett, egész életét a focinak szentelte. Ma is tagja a FIFA-nak, évtizedekig a Francia Futballszövetség protokollfőnöke volt, részt vett a Paris-Saint-Germain fociklub megalapításában, s az egyik legmagasabb francia állami kitüntetést is megkapta. Én a gyerekkori asztmám miatt nem kerültem szorosabb kapcsolatba a focival, de édesapámmal sokat jártam Magyarországra, találkoztam focistákkal, Puskással is, és olyan ismert személyiségekkel, mint Rodolfo vagy Szepesi György. Az életemet a magyar szellemiség folyamatosan körbelengte, rétest és májpástétomot ettünk otthon, és 100 százalékosan magyarnak érzem magam. Ezért is sajnálom, hogy két tucat szónál többet nem tudok magyarul. Viszont sokat járok Magyarországra, a Lucky Luke filmzenéjét is itt vettük fel néhány éve.
