Képeskönyv a kommunizmusról – gyerekeknek

Baranyai András, az ismert kortárs illusztrátor és grafikus jelenleg egy olyan könyvön dolgozik, mely a kommunizmus időszakáról mesél a gyerekeknek.

– Egyelőre még nem vehetjük kézbe a könyvet, de a képek alapján igencsak sajátos vállalkozás sejthető a projekt mögött.
– Réthly Ákos, a budapesti Memento Park – Szoborpark Múzeum ügyvezetője vezetője keresett meg azzal az ötlettel, hogy a megvalósult szocializmus történetét dolgozzuk fel gyerekeknek. Olyanoknak, akik ugyan hallottak már arról, hogy létezett valami ilyesmi, de nincs átfogó tudásuk erről. Aztán a munka közben jöttem rá, hogy a kiadvány a felnőttek számára is sokat mondhat, mivel úgy érzem, a képek segítségével sikerül a kommunizmus időszakának fontos momentumait megragadni, bemutatni. Azt például, hogy milyen korszakai voltak a múlt rendszernek, és azok között mi volt a különbség. És lesz szó persze az előzményekről is.

– Szövegek is segítik majd a megértést, vagy a képek önmagukban mesélnek majd?
– Lesznek szövegek is. Egyelőre még formálódik az anyag, de nagyon remélem, hogy tavaszra kész lesz. Jelenleg úgy néz ki, hogy a képek mellé egyszerűbb, leíró és informatív szövegek kerülnek, de az is lehet, hogy a végén állandó szereplők fogják előadni, elmesélni őket. A képek esetében is elég sok variáció készül, mire megszületik a végleges változat. Ennek az is az oka, hogy itt nem csak esztétikai kérdésekről van szó, hiszen nagyon tömören kell megjeleníteni az adott történelmi korszakokat azok minden ellentmondásával együtt. Van például olyan illusztráció, amelyen azt igyekszünk bemutatni, ahogy a céhes rendszer átalakul ipari tömegtermeléssé. Egy másikon a kép fenti részén láthatók a rendszer fő ideológusai – Marx, Engels –, és megpróbáltam kifejezni, hogy ők még lassú átmenetet képzeltek el, de a kép másik részén már látható, ahogyan ez átfordult fegyveres agresszióba. Szóval ezek az illusztrációk nemcsak leírnak valamit, hanem egy képben próbálják meg összesűríteni az adott korszak lényegét, például a húszas évek Oroszországának hangulatát az éhínséggel meg a propagandaposzterekkel. És persze a gyerek számára megfogható módon, mint például azon a képen, ahol a berlini falat úgy mutatjuk be, hogy a gyerekek labdája átpattant a másik oldalra, és tehetetlenül nézik.

– Ezek szerint ez a kötet akár oktatási segédanyag is lehet a jövőben?
– Ez nem kifejezetten cél, de benne van szerintem a lehetőség, hiszen informatív kiadvány lesz. Ilyen jellegű könyv szerintem nincs igazán a térségben.

– Nem tartasz attól, hogy lesznek, aki szerint ezek a látványos grafikák valamiképpen bagatellizálják a korszakot?
– Ettől nem tartok. Készült például egy kép, ahol láthatjuk az iskolai tanulókat meg a bányászokat propagandisztikusan beállítva, de az arcok egy része le van kaparva, vagyis retusálva, ahogy az akkoriban tényleg szokás volt. Emögött ott az a tudás, hogy ezek az emberek eltűntek, elvitték őket a gulágra stb., de persze ezeket az információkat képileg azért igyekszünk kellően visszafogottan megfogalmazni, hiszen mégiscsak gyerekeknek szól majd a kiadvány. Megjelenik a második világháború borzalma is, tehát nem akarjuk derűsebbre hangszerelni a valóságot, mint amilyen volt.

– A most kiállított két kép is elég tömör összefoglalóját nyújtja a szocializmusnak. A süllyedő hajó nyilván a rendszer bukásáról is mesél, de feltűnik itt sok apró jelenet.
– Igen, ez már a hanyatlás időszaka, elsősorban a késő Kádár-kori valóságot jeleníti meg. Van a képen egy párhuzam is, hiszen láthatjuk a hivatalos állami újság szerkesztőségét, és ott van a szamizdatos közeg is. Aztán olyan jellemző életképek is feltűnnek, mint a folyton csöpögő zacskós tej vagy az idegtépő sorban állás vagy az unalmas ünnepélyek. Vagy ott az a részlet, ahol a munkásokat látjuk dolgozni, illetve azt a tipikus helyzetet látjuk, hogy míg egy dolgozik, a többi figyeli. Azt például nehéz volt megrajzolni, hogy úgy csinálnak, mintha dolgoznának.

– A másik kiállított képen pedig az akkori életérzés és fogyasztói kultúra köszön vissza.
– Igen, az egyik oldalon a keleti blokk, a másikon a nyugati világ fogyasztói társadalmai tűnnek fel a maguk jellemző termékeikkel, mint amilyen a Sokol-rádió vagy akár az olyan rekvizitumok, mint a Lenin-szobrocskák.

– A korábbi munkáidban is erősen jelen volt ez a retróvonal. Honnan a vonzódás?
– A diplomamunkám egy fociról szóló könyv volt, és már abban is elég hangsúlyosan volt jelen a „szocialista retró”, majd ez a vonal érvényesült a Kiss Ottóval készült Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután című könyvben is. Sokan mondják, hogy nagyon jellemző a munkáimra ez a retróvonal, de annyira nem is szándékosan követem, egyszerűen ebben nőttem fel, ez a világ hatott rám, ez ismerős.

– Maga a korszak grafikai világa mennyire hatott rád?
– Ha elfeledkezünk az ideológiai körítésről, akkor azt látjuk, hogy nagyon jó grafikai munkák születtek a rendszerváltozást megelőző évtizedekben is. Például a plakátok, az illusztrációk területén, vagy említhetnénk a régi gyufacímkéket, amelyeket személy szerint imádok. Erős grafikai világ köszön ezekről vissza, és valószínűleg ezek is hatnak a munkámra. És örülök, ha felismerhetőnek tartják a stílusomat, de tudatosan nem igazán törekedtem erre. Még a Roham magazinba készítettem egy-két képregényt, és ott éreztem azt, hogy sikerült valami olyan stílust kialakítani, amelyet érdemes folytatni. Érdekes egyébként, hogy amik igazán hatottak a stílusomra, azok a gyerekkoromban népszerű alumíniumautók, űrhajók, lemezjátékok vonalas grafikai stílusa és színei.