– Krimisorozatának kritikai fogadtatása igencsak lelkes volt, mintha az irodalmárok régi vágyát sikerült volna kielégítenie. Ön, személy szerint milyen tényezőknek tulajdonítja ezt a sikert? Szerepet játszhatott ebben az is, hogy a félreértett és tabusított Horthy-korszak hétköznapjaiban játszódott az első három kötet cselekménye?
– Mi magyarok szeretjük a hősöket, még ha vonakodva valljuk is ezt be. És én nem nagyon találkoztam magyar bűnügyi regényekben olyan hőssel – mondjuk ki: nyomozóval –, akinek a sorsa érdekelt volna, aki hiteles lett volna emberként és a társadalom részeként is. Amennyire látom, a legtöbben ezt szeretik, meg persze azt a Budapestet, ahol ez a Gordon nevű nyomozó élt. Nem találtam én ki semmi újat, ez a két tényező az, amelyen a legtöbbet gondolkodtam, és amelyet aztán aprólékosan felépítettem. Természetesen nagy szerepe van a sikerben a korszaknak is. Hadd egészítsem ki azt, amit mondott, még egy szóval: tudatosan félreértett és tabusított korszakról van szó. Úgy látszik, halálosan komolyan vettük/vesszük a felszólítást: a múltat végképp eltörölni. Ez egy a sok magyar specialitás közül, ami annyira jól megy nekünk. Sorra kaptam az olvasói leveleket, amikben örömmel osztották meg, hogy felismertek egy utcát, egy teret, egy házat, egy villát, sőt többen írták, hogy rég elfeledett rokon is megjelent a könyvekben. Az olvasók magukra ismernek ezekben a történetekben, és teszik ezt úgy, hogy közben nem kell rosszul érezniük magukat.
– A könyveket követő bőséges kritikákat olvasva mi volt az, ami leginkább felbosszantotta, mulattatta vagy elgondolkodtatta?
– A sok valóban szórakoztató megjegyzés és kritika mellett egyvalami bosszantott fel, és bosszant a mai napig is. Minden történetemnek van valóságmagva, néha nem is kevés. Olyan történeteket írok, amelyek elkezdődtek egyszer a valóságban, csak éppen én fejezem be őket. Az nagyon bosszant, amikor kritikus vagy olvasó egy alapötletet azzal minősít, hogy ez kitaláció – holott nem ő járt utána (láthatóan), hanem én. Például a harmadik regény, A budapesti kém központi alakja Kim Philby, akinek beszervezése és magyar kapcsolatai nem az én fantáziám szüleményei. Philbyt valóban egy magyar nő ajánlotta az NKVD figyelmébe, egy bizonyos Litzi Friedmann, és Mály Tivadar szervezte be Londonban, és ő volt az első tartótisztje is. Philby járt Magyarországon, bár kétséget kizáróan nem sikerült azonosítanom a festőt, aki elhozta őt ide. Kétes dicsőség ez, tudom, de akkor is vitathatatlan a magyar szál alakító ereje Philby pályájának elején. Senki nem vette a fáradságot, hogy utánanézzen ennek.
– Az első kötetet, a Budapest noirt több nyelven is kiadták már. Az eddigi tapasztalatok, visszajelzések alapján mi az, ami érdekli, megfogja a külföldi olvasókat Gordon történeteiben, illetve mennyire okoz számukra nehézséget megérteni az adott történelmi összefüggéseket?
– A város. Gordon személye is érdekes, de annyira nem unikális, hiszen angolul vagy akár németül is lehet újságíró főszereplésével írt krimit olvasni, még történelmi környezetben is. A külföldi olvasóknak a város, annak atmoszférája és történelme a legérdekesebb. Ehhez tudnak a legjobban kötődni vagy kapcsolódni. Magyarország és Budapest hirtelen közelivé válik, már nem olyan fura és érthetetlen (ennek okán érdektelen és fölösleges) ország, hiszen ott is korruptak a politikusok, járnak moziba az emberek, ott is megtörtént a közös történelem a nácikkal és a második világháborúval, ott is néha rondán bánnak az emberek a gyerekeikkel, és még azt is elnézik, hogy az egyik szereplő állandóan lekvárt főz – noha ez több országban is zavarta az olvasókat. Miért főz valaki lekvárt egy krimiben?
– Az jól látható, hogy a kritikusok nagyra értékelték Gordon Zsigmond kalandjait, de azt túlzás lenne állítani, hogy tömegek olvasnák a magyar nyelven írt krimiket, igaz, ezekből nincs is túl sok. Miért nem népszerű továbbra sem ez az egyébként világszerte populáris műfaj?
– Nyilvánvalóan adja magát a megszokott és elitista válasz: mert a kritikusok és a kultúrpolitika, mert a tömegek ízlése és az ízlésnevelés... Ez butaság. Berkesi meg Mattyasovszky könyveiből elképesztően sokat adtak el, de nem azért, mert jó könyvek voltak. A szocialista szerzők két szempontból fontosak ebben a kérdésben. Egyfelől rajtuk kívül nem volt más, így nyilván mindenki őket olvasta. Másfelől pedig éppen ők voltak azok, akik kitartó és csökönyös munkával egyszerre két eredményt is elértek: hiteltelen hőseikkel gyakorlatilag ledózerolták a magyar krimit, végezetül Hód, Kántor és társai sóval hintették be a helyét. Majd népszerű lesz megint a magyar krimi, ha jó könyveket írnak. A szocialista krimi a kortárs magyar krimi műfajának Csernobilja volt, és egy ideig még sajnos feleződik a rossz hatás és a kellemetlen élmény. Ám ha jó könyveket írnak, akkor azokat sokan fogják majd olvasni.
– Az utolsó regény, a Budapest novemberben nemcsak elégikus búcsú Gordon Zsigmondtól, hanem egyúttal a forradalom eseményeinek is meglehetősen sűrű, élményszerű leírása. Különösen megfogott az, hogy markáns értékítélet és mindenféle pátosz nélkül mutatja be a háttérben zajló történéseket és ragadja meg az akkori hangulatot. Volt, aki esetleg számon kérte önön azt az emelkedettséget, amivel a forradalom emlékéhez „illik” közelíteni?
– Hogyne. Néhány kritikus is megjegyezte ezt, de ők kisebbségben voltak. Én annak örülök, hogy úgy sikerült megírnom ezt a regényt, hogy Gordon középen maradt. Hozzá kell tennem, nem volt könnyű a feladat, mert előttem is érthetetlen oknál fogva hajlamos vagyok a pátoszra, és ha mégis sikerülne patetikus mondatokat leírnom, a feleségem mindet kihúzkodja. Ő az első olvasóm, és ő legalább annyira utálja a pátoszt, amennyire én hajlamos vagyok rá. Az olvasói visszajelzések, sőt még a fanyalgó kritikusok is elismerték, hogy lehetőség szerint objektív képet rajzoltam az eseményekről meg azokról, akik részt vettek benne, és azokról is, akik távol tartották magukat. Mert nem állt egész Budapest harcban, nem volt mindenkinek fegyvere. Egy kedves barátom mesélte, aki maga is harcolt a Corvin közben, hogy több iskolatársát egyszerűen hazazavarta az anyja. Megjelentek a felpaprikázott és ijedt anyák, és ha kellett, hazapofozták a gyereküket, aztán bezárták őket a kisszobába. Nemcsak hősi halottak voltak ötvenhatban, hanem szobafogságra ítélt kamaszok, meg a kiskertben tapogató öregek, akik azt sem nagyon vették észre, hogy már nem Horthy, sőt nem is Rákosi van hatalmon.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy nem véletlenül nem követhetjük tovább Gordon sorsát, hiszen elég nevetséges lenne elképzelni egy ilyen karakterű nyomozót a Kádár-kori díszletek között. Biztos sokan feltették már a kérdést, de nehéz kihagyni: a mai viszonyok között sem tudna elképzelni egy hasonlóan kemény és elszánt nyomozófigurát? Milyen regénynek lenne esélye ön szerint arra, hogy a kritikusok által menetrendszerűen hiányolt kortárs magyar krimi végre felbukkanjon?
– Erre én nem tudom a választ, mert ezt a regényt nem én fogom megírni. Ha találgatnom kellene, akkor egy hiteles nyomozó hiteles ügyben folytatott hiteles nyomozása sokat jelenthetne. Én a mai magyar valósághoz sokat hozzátenni nem tudok, és nagyon várom, hogy olvashassak egy tisztességesen megírt, jó, kortárs magyar krimit.
– Annak, aki még utoljára szeretné Gordon Zsigmond társaságát élvezni, november végéig kell csak várnia, amikor Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes címmel jelenik meg novelláskötete. A regények közben született ötleteket akarta felhasználni, voltak történetek, amiket csak novella formájában tudott elképzelni, vagy egyszerűen csak nehéz volt ilyen hirtelen elköszönni a hősétől?
– Mindaz, amit elmondott, valamint még egy faktor: az Új Forrás főszerkesztője, Jász Attila keresett meg még 2010-ben, hogy nincs-e kedvem novellát írni nekik. Első válaszom az volt, hogy nincs, nem tudok én olyat írni, aztán leültem, és átgondoltam. Eszembe jutott Nyavalya Benő története, akiről Az Estben olvastam, és mindig rakosgattam magamban, mondván ez annyira jó sztori, hogy meg kell írni, ugyanakkor könnyed témája miatt egyik regénybe sem illett bele. Nosza, nekiláttam, elég sokat dolgoztam rajta, mire kész lett, és tetszett annyira a végeredmény, hogy végül igent mondjak a felkérésre. És az is erősen belejátszott, amit említett: nem hittem volna, hogy ennyire megkedvelem Gordont, de ez történt. Hat éve elég sok időt töltöttem vele, óhatatlan, hogy vonakodva köszönök el tőle.
Budapest noir (2009)
Gordon Zsigmond, Az Est bűnügyi tudósítója egy fiatal zsidó lány halála ügyében nyomoz. A jó módú polgárlány ügye kapcsán az elszánt zsurnaliszta a politika felsőbb köreibe vezető nyomokra akad. A regény Gömbös Gyula temetésével indul, és lapjain megelevenedik a harmincas évek közepének Budapestje, az akkori hétköznapok hangulata.
Bűnös Budapest (2009)
Miközben a megnyitott határon át özönlenek a lengyel menekültek Magyarországra a német támadás elől, Gordon egy eltűnt vöröskeresztes teherautó értékes szállítmánya után nyomoz. Hamarosan kiderül: darázsfészekbe nyúlt. Titkos játékbarlangok keresztül, egyre hangosabb és veszélyesebb nyilasok fenyegetései közepette halad a rejtély megoldása felé. Eközben Nemes Sándor nyugállományú detektív-főfelügyelő olyan megbízást kap, amelyet nem utasíthat vissza, méghozzá olyan embertől, aki nem szokott hozzá a visszautasításhoz. Ki kell nyomoznia, hová tűnt a lengyel katonáknak szánt kábítószer-szállítmány.
A budapesti kém (2010)
1943-ban járunk, és a nemzetközi helyzet fokozódik. Gordon ezúttal egy hamisítatlan kémhistória szövevényes szálaiban gabalyodik egy balsikerű velencei kiruccanásnak köszönhetően. Eközben jó sorsa összehozza Ujszászy Istvánnal, az Államvédelmi Központ vezetőjével, és a kötet lapjain még egy olyan hírhedt figura is felbukkan, mint Kim Philby, a szovjetek angol ügynöke.
Budapest romokban (2011)
1946 forró nyarán merényletet követnek el a Teréz körúton. A magyar főváros romokban, a rendőrség már a Vörös Hadsereg segítségével nyomoz, Gordon Zsigmond pedig jó szokása szerint az események sodrában találja magát. Szaporodnak a hullák, útját sötét figurák szegélyezik, az alvilág pénzére pedig ismeretlen erők csapnak le. Gordon csak egy fiatal amerikai katona segítségére számíthat, és legnagyobb fájdalmára az Andrássy út 60. vendégszeretetét is élvezheti egy darabig.
Budapest novemberben (2012)
Gordon immár Budapesttől viszonylag távol, Bécsben próbál szembenézni az elkerülhetetlen öregedéssel. Egy meggyilkolt magyar lány halála azonban visszakényszeríti a magyar fővárosba, hiszen ki kell derítenie, az áldozatnál miért az ő és párja nevelt lányának iratait találták meg. Eközben Budapesten a világ szeme, Gordon pedig hamar az események sűrűjében találja magát, ávósok, pesti srácok, nyugati tudósítók, a régről ismert és az új kommunista bűnszövetkezetek köreiben.
– Többször is nyilatkozta, mennyire tudatosan tervezi meg az alkotói munkát. Az utolsó, az '56-os forradalom és szabadságharc idején játszódó Budapest-regényt azonban, ha jól tudom, az amerikai kiadója javaslatára írta meg. Elképzelhető például olyan forgatókönyv, hogy olvasói nyomásra mégiscsak feltámasztja hősét vagy a döntés végleges?
– Nem. Soha ne mondd, hogy soha – ennek ellenére nem akarom feltámasztani Gordont. Az ötvenhat ősze előtti karaktere előttem van, sőt látom magam előtt, hogy néz ki, olyan pontosan, mintha egy fotót néznék, de az ő története véget ért akkor, novemberben. Magammal szemben sem lenne korrekt, ha fel akarnám támasztani őt, hiszen elég sok munkám fekszik Gordonban, a történetében és a történetének végében ahhoz, hogy ne csináljak se belőle, se magamból hülyét. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy megjelenjenek még írások Gordonnal a főszerepben, de ezek mind 56 előtt játszódnak majd. Ötletem is van legalább kettő, de most egy időre magára akarom hagyni őt, hadd koncentráljak egy másik sorozat másik főszereplőjére.
– Akkor ezek után még inkább adódik a kérdés: milyen terveket forgat a fejében, mire számíthatnak a Kondor-rajongók a jövőben?
– Lassan kezdem magam beleásni a második világháború végének Budapestjébe, ugyanis a következő trilógiám akkor és ott fog játszódni egy fiatal katonatiszttel a főszerepben. Új kihívás lesz ez nekem, mert egy thriller és egy road movie ötvözetét akarom megírni, aminek a másik főszereplője mindenki előtt ismert: Budapest. Gordontól még csak-csak búcsút tudok venni (legalábbis egy időre), de Pesttől nem megy.
