– Mit jelentett neked ott lenni a világ legnagyobb zenei vásárán?
– Érdekes volt. Miközben a szaloniki expó területén zajlott a World Music Expo (WOMEX), az utcákon tüntettek az emberek. Főleg a feleségemnek volt minden új, egész mást tapasztalt, mint amit Görögországról korábban gondolt. Horváth Laci a menedzserem évek óta, közösen találtuk ki, hogy teszünk egy próbát a világzenei vásárral, tehát elsősorban nyilván üzleti célú út volt, részben azzal a szándékkal, hogy nemzetközi színtéren előrelépjünk. Laci ötlete volt, hogy a szereplésemet most a citerára építsük; ezt a hangszert még alig ismerik a világzenében, kevesen játszanak rajta autentikus módon. Szalonikiben vegyes produkcióval léptem fel: citeráztam is, hegedültem is, és velem volt brácsás barátom, Brasnyó Antal, egy bőgős, Kurina Ferenc és egy cimbalmos, Kurina Michael is. Úgy éreztem, hogy tetszett a koncert, telt ház előtt játszottam, de több következtetést egyelőre nem tudok levonni. A következő év részben arról is szól majd, hogy kiderül, mire volt jó ez a befektetés, lesz-e valami az ott köttetett kapcsolatokból, megállapodásokból. Elképzelhető az is, hogy a kvartettes fellépések felé tolnak az igények. Mindent viszont valószínűleg nem fogok elvállalni: otthon is kell lenni.
– Tavaly kiemelt vendég volt Magyarország a koppenhágai vásáron, még arról is volt szó, hogy a WOMEX-et később esetleg Budapesten rendezik meg. Ehhez képest idén magánakcióban szerepeltél egyedüli magyarként.
– Úgy tudom, hogy tavaly állami szerepvállalás is volt a szereplés mögött, ha nem is elég. Idén ilyen már nem volt, de nem panaszkodom, nincs ezzel semmi bajom. Egyébként is többet küld a magyar állam bárhová, mint például a szerb. Csapatmunkával is meg lehetett oldani, a mecenatúráról különben is a bevetthez képest más fogalmaim vannak. Szerintem támogatás lehet az is, ha megkapom a szükséges odafigyelést, egy-egy gesztust – nem csak anyagit. Magyarországon az emberek túl sokat mutogatnak az államra, a zenészek még mindig onnan várják a megváltást.
– És mi lehet az oka annak, hogy a rengeteg hazai tehetség ellenére eddig még egyik magyar népzenei, világzenei produkció sem tudott elérni nemzetközi, populáris áttörést?
– Kicsi ország széthúzással. Azt látom, hogy a magyar zenészek és producerek nem dolgoznak össze ennek érdekében. Őrületes csapatmunka kellene, hogy megszülessen egy nemzetközi sikerre alkalmas hazai produkció. A szerbeknek ugye ott van Boban Markovic, mi meg még nem találtuk ki a magunkét. Horváth Laci ötletében, hogy koncentráljak a citerára, burkoltan benne van az is, hogy ezzel talán könnyebb áttörést elérni, mert egyedi.
– A WOMEX után Indiában jártál, és úgy tudom, Kínába is van meghívásod. Kelet felé is kacsingatsz?
– Érdekel a Kelet, még soha nem jártam Kínában. Ott most minden pezseg. Szívesen játszanék kínai népi hangszeren játszó zenészekkel. November végén Pekingben Dresch Mihállyal közösen lépek fel, a többit majd meglátjuk. India is komoly élmény volt. Furcsa hely, nagyon tetszett. Mindenki pörög, de senki sem ideges. Nincsenek egyeztetett időpontok, mégis mindenki odaér, ahova kell. A tömeggel, a nagyvárosi léttel viszont nem tudok mit kezdeni. A Delhi Art Festivalon léptem fel egy kultúrdiplomáciai eseményen Johar Ali Khan indiai hegedűssel. Meglepően jól működött, el tudom képzelni, hogy lesz folytatása is.
