Vidnyánszky Attila színházigazgató, rendező a debreceni Csokonai Színházban ma zártkörű társulati ülést tart. Az MNO értesülése szerint ott jelenti be, amit a Heti Válasz holnap megjelenő számának adott interjújában is elmondott: megpályázza a Nemzeti Színház igazgatói posztját. Október közepén, amikor az Emberi Erőforrás Minisztériuma közzétette a pályázatot, a debreceni direktor úgy nyilatkozott, szereti Debrecent, a Csokonai Színházat, és a Nemzeti Színház ügye az egyetlen, amely miatt elgondolkodna a váltáson. „Valamikor nagyon szeretném a Nemzeti Színházat irányítani, de nem tudom, eljött-e ez az idő” – mondta akkor.
Vidnyánszky Attila
Fotó: Magyar Nemzet
A Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában Vidnyánszky Attila erről úgy beszél: „Nem mondom, hogy feloldódott minden kétely, de úgy döntöttem, megpróbálom, aztán meglátjuk, mi lesz.” Arra a felvetésére, miszerint a Magyar Teátrumi Társaságot is vezető, kormánykörökkel jó kapcsolatot ápoló színházi ember nyilván megnyeri a pályázatot, Vidnyánszky Attila elmondta: nem lát a jövőbe, nem hiszi, hogy lejátszott meccsről lenne szó. Azt azonban elismerte: minden pályáztatás ügyetlenül zajlik, egyszerűbb, tisztább lenne, ha a fenntartó kinevezné a jelöltjét.
Színházi szemléletéről Vidnyánszky Attila a Magyar Nemzetnek korábban ekként nyilatkozott: „Sokféle színház van. Akad olyan mentalitás, amely a legalantasabb kereskedelmi televíziós csatorna szintjére zülleszti a színházat, és van olyan is, amely közvetít egyfajta gondolatot, amellyel megváltoztatná a világot, harcos módon állást foglal. Ami engem eltávolít az uralkodó színházi trendtől, ami miatt nem azonosulok a fősodorral: nem hiszem, hogy ennyire rossz minden, ennyire lesújtó véleményt kellene megfogalmazni erről az országról, az emberekről, a múltunkról, a történelmünkről, mint ahogy az ezekben a színházakban zajlik. Ma, ha feltűnik egy magyar zászló a színpadon, azt megtapossák. Nem hiszem, hogy ennyire tagadó, destruktív, romboló kell hogy legyen minden.”
„Abban hiszek, hogy ez gyönyörű ország, büszke lehet a népe, a hibáival együtt is, amelyeket nem szabad takargatni, látni kell. De hitet kell adni. Az nem nevelési módszer, ha a gyerek fejét belenyomjuk a piszokba, szidjuk, állandóan a kicsiségével, a rosszaságával szembesítjük. Ha valaki nem érti, hogy így nem lehet nevelni, az tudatlan. Ha valaki érti, és mégis ezt gyakorolja, mert valamiért lekicsinyli ezt a népet, lelkifurdalást akar kelteni, nyomorúságosnak, senkiházinak akarja láttatni az embert, az szándékosan akar ártani” – fogalmazott a debreceni direktor.