Lindsey Vonn indulása eleve az olimpia egyik legnagyobb története volt. A többszörös olimpiai és világbajnok síző komoly sérülések, hosszú rehabilitáció és rengeteg kétség után vállalta a versenyzést, azok után, hogy a téli olimpia kezdete előtt egy héttel ismét megsérült. Aztán a szombati edzésen a harmadik legjobb időt sielte, ami joggal keltett reményt a szurkolókban.

A vegyes előzmények után jött Lindsey Vonn drámája
Ehhez képest a vasárnapi női lesiklás már az első szakaszon tragikus fordulatot vett: Lindsey Vonn egy látszólag ártalmatlan helyzetben veszítette el az egyensúlyát, majd nagy sebességgel bukott. Az eset súlyosságát jól jelezte, hogy Vonn nem tudott azonnal felállni, hosszú ideig mozdulatlanul feküdt a pályán.
Félbeszakadt a verseny, mentők érkeztek
A versenyt azonnal félbeszakították, a mentők rövid időn belül megérkeztek hozzá, miközben a mezőny és a közönség is döbbenten figyelte az eseményeket.
Egyelőre nem tudni, pontosan milyen sérülést szenvedett, de az első jelek alapján nem technikai hiba, sokkal inkább lelki, mentális tényezők állhattak a malőr hátterében. A hatalmas nyomás, a visszatérés terhe és a korábbi sérülések emléke döntő szerepet játszhatott abban, hogy Vonn ilyen korán hibázott.
Egy küzdelmes pályafutás újabb fájdalmas fejezete a téli olimpián
Lindsey Vonn az elmúlt években szinte megszámlálhatatlan sérüléssel küzdött, térde többször is komoly beavatkozásra szorult, mégis újra és újra visszatért. Ez az olimpia sokak szerint nem az érmekről, hanem a bizonyításról, az akaraterőről és a lezárásról szólt számára.
A mostani bukás azonban újabb kérdéseket vet fel a folytatással kapcsolatban. Állapotáról, reakciójáról később közlünk részleteket.
Amerikai sikerrel zárult a női lesiklás
A verseny a szintén amerikai Breezy Johnson győzelmével ért véget: a szakág világbajnoki címvédője 1:36.10 perc alatt ért célba a 2572 méter hosszú és 760 méteres szintkülönbséggel rendelkező pályán, mindössze négy századmásodperccel gyorsabban, mint a második helyezett német Emma Aicher. A bronzérmet az olasz Sofia Goggia szerezte meg.A világbajnoki ezüstérmes osztrák Mirjam Puchner a 11., a négy évvel ezelőtt Pekingben olimpiai bajnoki címet nyert svájci Corinne Suter pedig a 14. helyen végzett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!