A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott

A spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában az éllovas Barcelona 4-1-re nyert a harmadik helyezett, vendég Villarreal ellen. A Lamine Yamal mesterhármasát is ünneplő közönség soraiban ott volt Joan Laporta klubelnök is, akit a kamerák észrevettek, amint obszcén gesztust hajt végre a Real Madridot szidalmazó dal közben.

2026. 03. 01. 7:40
A Barcelona színeiben immáron Lamine Yamalnak is van mesterhármasa Fotó: NurPhoto/Urbanandsport
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szombat délutáni rangadón a Barcelona első három gólját Lamine Yamal szerezte, aki először ért el mesterhármast a katalán csapat színeiben. Ezzel egyben meg is döntötte Lionel Messi rekordját, hiszen 18 évesen és 230 naposan hozta össze ezt a bravúrt, míg az argentin 19 éves és 259 napos volt, amikor először talált egy mérkőzésen háromszor a kapuba a katalánoknál. A spanyol tinédzser a Villarreal elleni mérkőzés után elmondta, hogy a közelmúltban nem tudta a maximumot nyújtani és részben emiatt nem is volt boldog, most viszont újra tudta élvezni a játékot. Vezérletével a címvédő Barcelona előnye négy pontra nőtt a hétfőn pályára lépő Real Madrid előtt a spanyol bajnokság tabelláján.

Lamine Yamal mellett Joan Laporta is szereplővé vált a Barcelona Villarreal elleni mérkőzésén
Lamine Yamal mellett Joan Laporta is szereplővé vált a Barcelona Villarreal elleni mérkőzésén. Fotó: NurPhoto/Urbanandsport

Lamine Yamal nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban

A Yamallal történt egyik incidens feszült pillanatokat is kiváltott a stadionban, a második félidő elején ugyanis a Barcelona futballistája a földön maradt a Pau Navarróval szembeni ütközés után, a Villarreal játékosai mégsem rúgták ki a labdát. A sportszerűtlen jelenetsor miatt a pályán lökdösődés, a két vezetőedző – Hansi Flick és Marcelino – között pedig heves szóváltás alakult ki, a sárga lapok után azonban kibékültek a felek, ezt utólag Flick is elismerte.

Flick és Marcelino balhéja:

Laporta a Realt szidta a Barcelona mérkőzésén

Volt azonban olyan jelenet, ami még nagyobb visszhangot váltott ki Spanyolországban. A Barcelona klubelnöke, Joan Laporta – aki februárban papíron, átmenetileg lemondott tisztségéről annak érdekében, hogy jogosult legyen indulni a hamarosan esedékes elnökválasztáson – ezúttal is ott volt a Camp Nou lelátóján, és 

a találkozó elején a közönséggel együtt lelkesen énekelte a Real Madridot szidalmazó szurkolói dalt. 

Ez még nem olyan váratlan, ám ami a fővárosi drukkerek között felháborodást okozott, az az obszcén gesztus, amit közben Laporta tett: ugrálva bemutatott a katalánokat üldöző csapatnak. A hozzászólók közül sokan a rivalizálás egy újabb fejezetének tekintik a történteket.

Laporta mutogatása:

A Barcelona legközelebb kedden lép pályára, a Király-kupa elődöntőjében négygólos hátrányból várja az Atlético Madrid elleni hazai visszavágót.

A Barcelona–Villarreal mérkőzés összefoglalója:

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.