„A Telexnek forgatunk, esetleg nem jöhetnénk be megnézni a rendezvényt?” – tette fel a kérdést a Telex propagandistája Orbán Anitának Bécsben, a Tisza rendezvényén.

Erre reagálva Orbán Anita hátranézett, ahol valaki nála hatalmasabb elme megcsóválta a fejét, mire visszafordult, és közölte:
Ne haragudj, nem én döntök ebben.
A lap interjút is szeretett volna kérni a politikustól, mire az elmondta, nem tudnak interjút adni. Később kiderült, még a résztvevőknek is megtiltották, hogy felvételeket készítsenek Orbán Anita bécsi gyűlésén.
Orbán Anita szerint buli lesz, parti lesz
A videóban Simor Dániel, a lap propagandistája felháborodva azt mondta a egyik szervezőnek, hogy ilyen nincs, hogy nem engedik be őket, Orbán Anita külügyminiszter akar lenni, így ezt nem teheti meg szerinte.
A résztvevőket megkérdezték arról, mit gondolnak a jelenségről. Volt, aki azt mondta: sajnálják, és meglepődtek, hogy nem engedik be a sajtót.

Egy másik fél úgy vélekedett, nem biztos, hogy ez gond, mivel négy évvel ezelőtt Márki-Zay Péter is a Partizánban vérzett el. Orbán Anita elárulta: három ember van a rokonságukban, aki nem oda szavaz, ahova ő. Azt, hogy Fidesz-szavazókról van-e szó, nem árulta el. A politikus a bejáratnál azt mondta azoknak, akiket nem engedtek be:
Buli lesz, parti lesz, mert rendszert váltunk.
A Telexnek, úgy tűnik, nem tetszik az Orbán Anita által elképzelt buli.
A Telex felháborodott, Magyar Péter nekik ugrott
„Támogasd a munkánkat! A választáson induló jelöltek nyilvános kampányeseménye közügy. A tudósítás a sajtó alkotmányos joga. A nyilvánosan meghirdetett közéleti eseményről a sajtó nem zárható ki” – ezzel a szöveggel zárul a Telex riportja, miután
kijelölték a helyüket egy esetleges Magyar Péter-univerzumban.
A felvétel posztolása után Magyar Péter megjelent a lap kommentszekciójában, kiosztotta még a telexeseket, mondván, vannak neki sajtónyilvános rendezvényei, ott bezzeg nem látja a Telexet.
Fontos megjegyezni, hogy az eseményt Magyar Péterék előzetesen nyilvánosan hirdették meg a Telex szerint, ezt később módosították.



















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!