Lamine Yamal Nasraoui Ebana (2007. július 13-án) Európa-bajnok spanyol profi labdarúgó, az FC Barcelona szélsője. Napjainkban a világ egyik legjobb játékosaként tartják számon.

Lamine Yamal karrierje
Lamine Yamal 2007. július 13-án született. Az FC Barcelona utánpótlás-akadémiája volt az a közeg, amelyben korán felismerték kiemelkedő tehetségét. Már fiatalon jelen volt a klub utánpótlás rendszerében, gyorsan lépegetett előre az életkorához képest. Édesapja marokkói, édesanyja egyenlítői-guineai származású. Ez a sokszínű háttér hozzájárult ahhoz, hogy már gyerekként nyitott legyen különböző kultúrák és stílusok felé, ami a játékában is visszaköszön.
Lamine Yamal 2022-ben került igazán a figyelem középpontjába: Xavi, az FC Barcelona csapatának akkori vezetőedzője többször elhívta az együttes edzéseire. 2023 áprilisában mutatkozott be az élvonalban, a Betis elleni mérkőzésen csereként állt be. Röviddel később megszerezte az első trófeáját: a 2022-23-as évadban az FC Barcelona csapata bajnokságot nyert.
A 2024-25-ös évadban a Barcelona meghatározó játékosává nőtte ki magát: a csapattal bajnokságot, kupát és Szuperkupát is nyert.
A 2027-ben lejáró szerződését 2025 nyarán 2031-ig meghosszabbította az FC Barcelona csapatával, és megkapta a 10-es mezt.
Lamine Yamal a válogatottban
Lamine Yamal a korosztályos és a felnőtt válogatottban is letette a névjegyét. Az U17-es Európa-bajnokságon négy gólt szerzett, hozzájárulva ahhoz, hogy a csapat eljusson a legjobb négy közé.
A 2024-es labdarúgó Európa-bajnokságon (Euro 2024) is fontos szerepet játszott: fiatal kora ellenére góllal, illetve gólpasszokkal járult hozzá a spanyol labdarúgó válogatott aranyérméhez.
Egyéni elismerések közül kiemelkedik a Golden Boy 2024 díj, ami Európa legjobb U21-es játékosának jár – Yamal lett az eddigi legfiatalabb nyertes. Ezen kívül elnyerte a Kopa-trófeát is.
Yamal több rekordot tart fenn: ő lett a legfiatalabb játékos, aki spanyol válogatottban pályára lépett, valamint az első, aki gólt szerzett ilyen fiatalon a spanyol nemzeti csapatban (16 év 57 napos korával).
Lamine Yamal magánélete
2025-ben került nyilvánosságra, hogy kapcsolatban van az argentin énekesnővel, Nicki Nicole-lal. A pár később hivatalosan is megerősítette, hogy nagyon szerelmesek.
Lamine Yamal csapatai
- FC Barcelona B (spanyol, 2023)
- FC Barcelona (spanyol, 2023-)
Lamine Yamal sikerei
Klub
FC Barcelona
Spanyol bajnok: 2022–23, 2024–25
Spanyol kupagyőztes: 2024–2025
Spanyol szuperkupa-győztes: 2025
Válogatott
UEFA Európa-bajnokság, aranyérem: 2024
UEFA Nemzetek Ligája, második helyezés: 2024–25
Egyéni
Aranylabda második helyezett: 2025
UEFA U17-es Európa-bajnokság gólkirálya: 2023 (4 gól)
Az UEFA Európa-bajnokság legtöbb gólpasszt adó játékosa: 2024 (4 gólpassz)
Az UEFA Európa-bajnokság legjobb csapata: 2024
UEFA Európa-bajnokság fiatal játékosa: 2024
UEFA Európa-bajnokság gólja: 2024
Golden Boy-díj: 2024
Raymond Kopa-díj: 2024, 2025
IFFHS Férfiak, Világ Legjobb Ifjúsági Játékosa: 2024
Az UEFA Bajnokok Ligája szezonjának csapata: 2024–25
Adatlap
- Születési idő: 2007. július 13.
- Születési hely: Espluges de Llobregat
- Sportág: labdarúgás
- Poszt: szélső
- Jelenlegi klubja: FC Barcelona
- Csillagjegy: rák
- Családi állapot: -
- Gyermeke: -
- Magasság: 179 cm
- Testsúly: 72 kg