Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József Esztergom érseke volt, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. Padányi Bíró Mártonról, veszprémi megyés püspökről, Veszprém vármegye örökös főispánjáról írott könyvét 1934-ben adták ki Zalaegerszegen. Navracsics Tibor örömét fejezte ki, hogy a kötet megjelent, mert Mindszenty művei ma már csak antikváriumokban, könyvtárakban fellelhetők.
Az, hogy reprint kiadásban jelent meg a mű, Navracsics Tibor szerint a kiadó tiszteletét jelzi a szerző és a kor iránt.
A miniszterelnök-helyettes felidézte a történelmi kort, amelyben a katolicizmus a reneszánszát élte. Az eredeti megjelenést és a mai kort összeköti a reprint kiadás, ami a megjelentetők szándékát is jelzi, hogy talán itt az ideje egy újabb katolikus reneszánsznak, a katolikus hit, a katolikus egyház újjáéledésének, újjászületésének – vélekedett.
Navracsics Tibor reményét fejezte ki, hogy nem csupán a Mindszenty-emlékévnek köszönhető az, hogy a főpap „visszatér” a közéletbe, élete tökéletesen mutatja az erkölcsi igazság győzedelmeskedését a materiális, politikai, hatalmi érdekek felett.
A könyv kronológiai sorrendben dolgozza fel Padányi Bíró Márton életét, valamint tematikusan is bemutatja Padányi személyét a gazdaságszervezőtől az intézményalapítón keresztül az egyházi intézményrendszer megújítójáig – mutatta be a kötetet Navracsics Tibor.
Padányi Bíró Márton és Mindszenty rendkívüli időkben rendkívüli sorsokat megélő, rendkívüli helytállásról tanúbizonyságot tevő emberek voltak, „életük mérce lehet a számunkra” – összegezte Navracsics Tibor, és „tiszta szívből” ajánlotta mindenkinek a könyvet.
Márfi Gyula veszprémi érsek rámutatott: Mindszenty irodalmi munkássága általában emlékiratairól ismert, pedig ott van például Az édesanya című kötete, vagy a Padányi Bíró Mártonról szóló könyve. Mindkét főpapot rendkívüli buzgóság és szinte elképzelhetetlen munkabírás, szorgalom jellemezte – fejtette ki.
Mindszenty nem szobatudós volt, templomokat, kolostort épített, plébániákat szervezett, s ugyanez a tevékeny élet jellemezte Padányit is. Mindketten „kifejezetten magyar érzelmű főpapok voltak”, mindketten szerették a hazájukat – magyarázta az érsek.
Mindketten szenvedtek is magyarságuk miatt: Padányi Bíró Márton időskorára kegyvesztett lett, így is halt meg, Mindszenty üldöztetése pedig közismert – vont párhuzamot Márfi Gyula.
Kása Csaba, a Mindszenty József Emlékmúzeum Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: a kiadványt a sümegi püspöki palotában, illetve a veszprémi Szaléziánumban lehet megvásárolni.
Navracsics: Mindszenty példamutató élete ismét a közbeszéd része
Mindszenty példamutató élete ismét a közbeszéd része – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön.
2012. 12. 13. 21:42
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!