Filmnapokat szervez az Uránia

Az elmúlt száz év magyar terméséből válogató filmünnepet szervez az Uránia Nemzeti Filmszínház az elmaradó Filmszemle helyett.

Grund
2013. 01. 23. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendezvény célja, hogy legyen filmes ünnep februárban, hiszen idén elegendő számú új magyar film híján elmarad a Filmszemle – hangzott el a fővárosi moziban tartott szerdai sajtótájékoztatón. A február 1. és 3. között zajló filmnapokon 34 vetítés lesz, emellett több szakmai program színesíti a kínálatot.

A filmhang és filmzene jegyében


Az Uránia Filmnapokat a filmhang és a filmzene jegyében szervezik meg – mondta el Buglya Zsófia, a filmszínház munkatársa, hozzátéve hogy a programba az 1912 és 2012 között született magyar alkotásokból válogattak filmtörténészek, hangmérnökök. Kiemelte, hogy a legkorábbiak némafilmritkaságok lesznek, a legújabb magyar film pedig Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című munkája. A rendezvényen látható lesz továbbá Tarr Béla A torinói ló című filmje, valamint olyan emblematikus alkotások, mint a Kopaszkutya, a Sose halunk meg, a Kontroll, a Dealer, a Johanna, az Eszkimó asszony fázik, a Még kér a nép és a Szerelem című filmek.

A rendezvényt szakmai programok színesítik, pódiumbeszélgetéseken olyan témákat járnak körül, mint a mozgóképes archívumok jelene, a magyar filmhang jelene és jövője, emellett február 2-án itt tarja a Magyar Filmművész Szövetség rendkívüli közgyűlését. A filmnapokon fellép Filmslágerek című műsorával a Hot Jazz Band, és élő zongorakísérettel lesznek láthatók némafilmritkaságok – hangsúlyozták a szervezők.

Megjelent dvd-n Sára Sándor Feldobott kő című filmje

A szerdai sajtótájékoztatón bemutatták a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) legújabb dvd-kiadványát, Sára Sándor Feldobott kő című alkotását, amely digitálisan felújított formában került a korongra. A lemezen a filmhez elvezető rendezői utat is felrajzolják, s olyan felújított alkotások kerültek az extrák közé, mint a Cigányok, az Egyedül és a Vízkereszt című filmek, emellett megtekinthető egy beszélgetés is a rendező–operatőrrel Kamera és teodolit címmel. Sára Sándor a bemutatón az 1968-ban készült Feldobott kő önéletrajzi vonatkozásait emelte ki, mondván a film főhőse, Pásztor Balázs hasonló utat járt be, mint ő. A Kossuth-díjas rendező kitért arra is, hogy a cenzúra miatt számos kompromisszumot kellett kötnie, ezek között említette a film keretes szerkezetét, illetve azt, hogy a cselekményt visszahelyezték az 1950-es évekbe. Elhangzott: a főszerepre többen mást javasoltak – például Máté Péter énekest –, de végül jó választásnak bizonyult Balázsovits Lajos.

A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) válogatásában készült 53 magyar film című sorozat első blokkja 13 vidéki városban is látható lesz, a program kínálatát témájában, hangulatában vagy más szempontból rokonítható külföldi filmekkel fogják párosítani. Az MMA válogatásába olyan filmek kerültek be, mint az Emberek a havason, A tanú, a Körhinta, a Megáll az idő, a Recsk vagy a Sátántangó. A külföldi alkotások között szerepel például Ursula Meier Nővér, Pedro Almodóvar A bőr, amelyben élek, Marius Holst Ördögsziget vagy például Benh Zeitlin A messzi dél vadjai című filmje. Az országos sorozatot az Art-Mozi Egyesület szervezi, a vetítéseket minden városban beszélgetések kísérik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.