Vidnyánszky: Politikai okból demonstrálnak Alföldi mellett

Vidnyánszky Attila szerint Alföldi alatt nem történt olyan jelentős változás a Nemzeti Színház előadásainak minőségében, mint amit a kritika hirdet.

Grund
2013. 01. 31. 12:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vidnyánszky Attila kérte, hogy a májusban a Nemzeti Színházban bemutatni tervezett Mephisto már ne készüljön el, mert több szereplő jelezte: nem szeretne maradni a Nemzetiben, így viszont nem lehet majd kijátszani az előadást. „Mielőtt még rám támadnak emiatt, jelzem: efféle racionális okokból hagyott el annak idején két bemutatót Jordán Tamás, hogy megkönnyítse az átmenetet Alföldinek” – fogalmazott Vidnyánszky Attila. Arról szólva, hogy Ascher Tamást, Székely Gábort és Zsámbéki Gábort is felkérte rendezni a Nemzetibe, de nem vállalták a munkát, elmondta: nem egyértelmű elutasításról volt szó, hanem egyfajta óvatosságról, amit tiszteletben tart, nem zárta le a történetet.

Jobb és rosszabb előadások az Alföldi Róbert vezette Nemzetiben

Vidnyánszky Attila úgy vélte: Alföldi Róbert Nemzetije liberális gondolatok köré épülő színház, emellett történik a közönség részéről a politikai demonstráció, amelynek elsősorban nem az előadások minőségéhez van köze.
A leendő igazgató – sorra nézve azokat az előadásokat, amelyeket még nem látott – úgy találja: mint minden színházban, a Nemzetiben is vannak jobb és rosszabb előadások, de úgy érzi, hogy ezek arányában nem történt olyan jelentős változás, mint amit a kritika hirdet. Beszélt arról is: azzal is el kell majd számolni, hogy a szakma a jelenlegi társulat egy sor tagjával elhitette, hogy kimagasló tehetség. „De ha esetleg kikerülnek a Nemzetiből, a szakma be fogja őket árazni” – tette hozzá.

Szó sincs arról, hogy Vidnyánszky rektor lesz

A kultúráért felelős államtitkár korábban egy interjúban említést tett arról, hogy a Pesti Magyar Színházat esetleg összevonnák a Nemzetivel. – Egy önálló, nemzeti státusú ifjúsági színháznak látom a létjogosultságát, de nem tudom, hogy egészséges dolog lenne-e összekapcsolni a Nemzetivel – fogalmazott a kérdéssel kapcsolatban Vidnyánszky Attila. Közölte: annak a felvetésnek semmi realitása nincsen, hogy ő lenne Ascher Tamásnak, a Színművészeti Egyetem hamarosan leköszönő rektorának utódja. Arról, hogy megtartja-e a kaposvári egyetem színházi intézetének vezetését, elmondta: két hasonló típusú egyetemi képzést pazarlás fenntartani. Ha a kaposvári képzés átalakul úgy, hogy komplex osztályok jönnek létre, ahol együtt tanul díszlettervező, dramaturg és színész, akkor annak van értelme, szerepe azonban még kérdéses ebben. A Magyar Teátrumi Társaság elnökségéről Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott: tavasszal tartanak tisztújító közgyűlést, úgy gondolja, lesznek változások a személyével kapcsolatban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.