Zero Dark Thirty - A Bin Laden-hajsza
Kathryn Bigelow korábban is tökös filmek rendezőjeként szerzett magának hírnevet (például a remek Holtponttal és benne Keanu Reevesszel és Patrick Swayzevel), később James Cameron nejeként edzette idegeit, majd Hollywood csúcsára ért iraki akciómeséjével, A bombák földjénnel. Utóbbi és a mostani Zero Dark Thirty – A Bin Laden-hajsza egyértelműen bizonyítja, hogy napjaink egy legprímább amerikai rendezőjévé nőtte ki magát, s egyszersmind egyedül többet tett a női egyenjogúságért a tengerentúli filmszakmában, mint két-három szakszervezet és összes fizetett hirdetője együttvéve. A Zero Dark Thirty elkészítését már akkor bejelentették, amikor Bin Laden holtteste még ki sem hűlt, s villámgyorsan készítettek belőle egy olyan propagandafilmet, amely egyértelműen antikrisztusnak állította be a terroristavezért és keresztes lovagoknak az amerikai titkosszolgálatot. Anélkül, hogy megpróbálnánk igazságot tenni, szögezzük le, hogy az események a valóságban talán így történtek, vagy még inkább nem, de ha nem tűpontos dokumentumfilmként tekintünk a Zero Dark Thirtyre, akkor – és különösképpen a két és fél órás mozi utolsó harmadában – egy dögös akciófilmként remek szórakozást kínál. Bigelow pedig olyat produkál, amelyre a legtöbb hollywoodi férfi rendező sem képes.
A vadászat
Thomas Vinterberget a Dogma mozgalom kezdete óta mindenki a Születésnap című filmjével azonosítja, s a tehetséges rendező azóta sem volt képes igazán átlépni saját árnyékán és megfelelni a fokozott várakozásoknak. A dán rendező 15 évvel remekműve után most végre előállt valamivel, ami nemcsak mérhető a neves elődhöz, de skandináv kritikusok egyenesen minden idők egyik legjobb és legfontosabb alkotásaként ünneplik A vadászatot. A megállapítás mindenképpen túlzó, de belföldi megítélésére érzékletes lábjegyzetül szolgál. A cannes-i díjai (legjobb színész, ökumenikus zsűri díja és egy technikai elismerés) után decemberben Európai Filmdíjjal is kitüntetett A vadászat önmagában egy elhasznált alaphelyzetből indul ki: pedáns és makulátlan múltú főhősét egy kisgyerek vallomása alapján kiskorúak megrontásával vádolják meg. Az ártatlan férfi olyannyira értetlenül áll a vádak előtt, hogy még védekezni sem hajlandó, ez a magatartás pedig csak fokozza a helyi társadalom gyanakvását és erősíti a férfi bűnösségét. Vinterberg filmjét valós orvosi esetek ihlették, a rendező szenvtelenül megfigyel, de nem kommentál, nem minősít, nem magyaráz. A dolgok csak úgy megtörténnek, s éppen olyan véletlenszerűen is oldódnak meg, mint ahogy elkezdődtek. Csak éppen az emberek már soha többet nem felejtenek, és a gyanakvás sem múlik. Vinterberg szerint a paranoia túlzottan elhatalmasodott napjaink társadalmán, hogy abból objektíven még ki tudjunk látni, betemetnek minket a félelmeink. A vadászat Vinterberg határozottan egyik legjobb filmje.