Áprilistól szeretnék elkezdeni a szerződtetéseket három évre – ehhez is tudni kell, mi lesz hosszabb távon repertoáron. „Nemcsak főszerepesek számára, hanem a közepes szerepkörben is fontos lehet a határozott idejű, akár hároméves szerződtetés. Mindig is hangsúlyoztam, hogy a társulati lét érzetét nem a közalkalmazotti jogviszony adja. Akiknek szerződés van a zsebében jó feladatokkal, tisztes honoráriummal, az bátran érezheti magát társulati tagnak. Aki pedig egy bizonyos periódusban szabad, gazdálkodhat az idejével” – tette hozzá.
Az évad mostani részében is szép számmal szerepelnek Verdi-operák, az ősz pedig az eddig hiányzó csúcsművel, a Falstaffal kezdődik az Operában. A francia Arnaud Bernard állítja színpadra. Legutóbb Lausanne-ban rendezte a darabot. A címszerepben a világjáró grúz bariton, a Metropolitan gyakori vendége, George Gagnidze debütál Budapesten.
Az Erkel Színházban egy korábbi terv valósul meg: Vidnyánszky Attila debreceni Háry János-produkciója látható az évad elején. A szezont Bartók egyetlen operájával, A kékszakállú herceg várával nyitják – egy estén Vajda János Mario és a varázslójával, különleges interpretációban. „Az Erkelt ugyan népoperának szánjuk, de ez nem zárja ki, hogy időnként bátrabb felfogású produkciókat is játsszunk benne” – magyarázta.
Ókovács Szilveszter mindenképp szeretne évente egy-egy barokkopera-bemutatót az Andrássy úton, ezért levélben kérte fel Alföldi Róbertet Gluck Iphigénia Auliszban című darabjának rendezésére. Lehet, hogy a Wagner által átdolgozott verziót választják, a premier 2014 júniusában lesz.




