A kormány a válság ellenére is biztosítja a színházak működését

A kormány a nemzetközi gazdasági válság ellenére is biztosítja a színházak működési feltételeit – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának közleményében.

Grund
2013. 03. 27. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország kormánya elkötelezett a színházi kultúra mellett, büszke arra, hogy hazánk évtizedek óta az európai színjátszás élvonalához tartozik, társulataink hatalmas sikereket aratnak a nemzetközi vendégjátékaikkal – áll a közleményben.

Mint hangsúlyozzák, a színházak állami támogatását 2013-ban sikerült szinten tartani, a minősített és pályázati úton támogatott színházak pénzügyi kerete összesen 135 millió forinttal nőtt. Emlékeztetnek arra, hogy jelentősen növekedett a Magyar Állami Operaház költségvetési támogatása úgy, hogy idén megnyílt az öt éve üresen álló Erkel Színház is, amelynek 1,7 milliárd forintos rekonstrukciója őszre fejeződik be. A társasági adókedvezménnyel pedig mintegy 9 milliárd forint többlettámogatás jut az előadó-művészeti szervezeteknek.
.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.