1969. január 16-én délután négy órakor egy huszonegy éves fiatalember kisétált a prágai Vencel térre, leöntötte magát benzinnel, majd felgyújtotta magát. Egy ideig élő fáklyaként lobogott a megszeppent tömeg szeme láttára, míg végül egy férfi a kabátja segítségével eloltotta a tűzet. Az eszméletlen fiút ezután kórházba szállították. Jan Palachnak hívták a bölcsészkarra járó fiatalembert. Három nap múlva hunyt el a kórházban. Palach azzal indokolta tettét az általa írt és több példányban lemásolt levélben, hogy így szeretett volna tiltakozni Csehszlovákia katonai megszállása, valamint a szabadságjogok korlátozása ellen. Levelében azt sugalmazta, hogy tettét nem egyedül követte el, és mások is követni fogják, egészen addig, amíg nem teljesítik az általa megfogalmazott követeléseket. Mint az hamarosan kiderült, Palach valójában egymaga tervelte ki a tiltakozó akciót. Követője azonban akadt: Jozef Hlavitny, 25 éves munkás január 20-án, Palach temetése napján gyújtotta fel magát. Magyarországon Bauer Sándor, Erdélyben pedig Moyses Márton követte a tragikus példát.
Palach végszertartása komoly politikai megmozdulássá vált: koporsóját több százezeren kísérték utolsó útjára.
Palach tette szimbolikusan egyszerre jelképezi egy korszak végét, és tekinthető egy új korszak kezdetének is. Lezárult egy reményteli időszak: a politikai enyhülést, a szabadságjogok bővítését hozó Prágai Tavasz időszaka, ami utoljára kecsegtetett a térségben azzal a reménnyel, hogy békés reformok útján megszelídíthető, és ez által „emberarcúvá” változtatható a kommunizmus. Palach tragikus halála idején – dacára annak, hogy a szovjet, lengyel és magyar csapatok már az országban tartózkodtak – még érződött valami ebből a lelkesedésből. A diákok sztrájkokra készültek, a sajtó még viszonylag szabadon tudósított az eseményekről. Ám rövid időn belül megindult a normalizációnak nevezett politikai visszarendeződés Csehszlovákiában, és Palach ügyét is a hivatalos kommunista propaganda szája íze szerint kezdte tárgyalni a helyi sajtó – nem spórolva a hazugságokkal.
Ez így leírva száraz történelemlecke, az HBO új drámasorozatában azonban mindez már egy feszült thriller keretei között pereg le a szemünk előtt és válik átélhetővé. Kijelenthető: így, és csak így érdemes történelmi tévésorozatot készíteni. Persze ehhez sok minden kell. Mindenekelőtt a produkció teljes egészét átható profizmus. A filmben az utolsó falrepedés és porcica is a helyén van, az eredeti dokumentum-felvételek hézagmentesen illeszkednek a játékfilm egészébe, tovább növelve a hitelességet. És ez a hitelesség a legnagyobb erénye a vállalkozásnak: szinte be lehet szippantani a hatvanas évek végének hangulatát, ízeit, színeit és szagát. A kamera oda van leszúrva, ahová kell, a színészek egytől egyig magas szinten teljesítenek. És persze a legfontosabb hozzátevő a kiválóan megírt forgatókönyv mellett, amit egyébként egy huszonnyolc éves szerző jegyez, maga Agnieszka Holland. A világhírű rendezőnő nem véletlenül volt tökéletes választás. Esetében a közép-európai érzékenység – Holland a történtek idején maga is Prágában tanult egyébként – találkozik a tengerentúli filmes profizmussal, hiszen a lengyel direktor a nagysikerű filmjei mellett már olyan kultikussá vált tévésorozatok egy-egy epizódjának megrendezésével is bizonyított, mint amilyen a Drót vagy a Döglött akták.
Az Olthatatlan című sorozat egy-egy emberi sorson keresztül, az egyéni történetszálakat a nagy történelmi események nagy szőttesébe mesterien beleszőve mutatja be a Palach halála után történteket, a legkülönfélébb emberi reakciókat. Meg persze azt a folyamatot, ahogy a helyi kommunista hatalom egyre inkább uralmat próbál szerezni az események irányítása felett, ahogy igyekszik mindenáron visszaszuszakolni a szabadság szellemét a palackba, egyéni sorsdöntések elé állítva milliókat. Nagy erénye a sorozatnak, hogy nem csupán szépen illusztrált történelemleckeként működik. Emberileg hiteles, átélhető sorsok elevenednek meg kezdve Palach családtagjaival, a fiatal egyetemistákon át a karrier és a lelkiismereti parancs között őrlődő fiatal jogásznő drámájáig, aki a fiú emlékét igyekezett megvédeni a hatalom nemtelen és cinikus eszközeivel szemben. Ő egyébként, vagyis Dagmar Buresová ügyvédnő, aki életét a disszidáns ellenzéki vezetők képviseletével töltötte, végül igazságügyi miniszter lett.
(A sorozat egyes részeit március 3-án, 10-én és 17-én, vasárnaponként tűzi műsorára az HBO)
