Gerzson Pál és a nagy egész

Újlipótváros kulturális központjában, a RAM-ban látható március 11-éig Gerzson Pál, az MMA egyik alapítójának és megálmodójának tárlata.

Gerzson Pál egy évvel volt fiatalabb a nem régen bemutatott, és a Szépművészeti Múzeumban a hónap közepéig látható Günther Ueckernél, de már négy éve nincs közöttünk. Gerzson Pált a „fényes szelek” fújták a képzőművészet közelébe Baranyából, a Pécs külvárosának számító sváb faluból, Hirdről. Az 1949 és 1953 közötti négy évben, a szocreál festészet uralkodásának fénykorában járt a Képzőművészeti Főiskolára. Mesterei, Domanovszky Endre és Hincz Gyula is e stílust képviselték, és később is megmaradtak a vasfüggöny mögötti „hivatalos modern” kedvenceinek. Gerzson Pál, az első, háború után induló tanítványok közül egyszerre volt eminens és renitens. Eminens módon szívta magába a festészet mesterségének minden csínját-bínját, vett részt a művészeti élet fősodrában, de renitensként keresett új, járhatóbb utakat az absztrakt festészet, a táj és az absztrakció, a műfajok, a művészet és a tudomány határainak feszegetése, felfedezése terén nemcsak önmaga, hanem tanítványai, társai számára is.

Sokan nevezik „a Balaton második legnagyobb tájképfestőjének” Egri József után, de ennek ellenére nem mondható tájképfestőnek. Sok keleti kortársához hasonlóan, de a nyugati trendektől eltérően a szocializmus ideje alatt a természet maradt az a pont, amelyhez az akkori, magából kiforgatott világ elől a művész megtérhetett. Itt az erőltetett társadalmi mondanivalók és a későposztmodern-kor állandó közlési kényszere helyett a művészet valódi mélységeit kutathatta. Maradt az ecset és a látvány, és ebből alakultak ki azok a kompozíciók, amelyek sajátos, szigorú belső rendszer szerint épültek fel, néhol egészen hatalmas felületeken jelentek meg. Ebben az organikusnak vagy természetinek nevezhető, háború utáni irányzatban bőven voltak társai még akkor is, ha ezek a „vidékre vonult alkotók” többnyire egymástól függetlenül, elzártan alkottak. Kokas Ignácnak ott volt Vál, Gerzson Pálnak Szigliget.

Magától értetődő, hogy a vidékre visszavonult festő nem az, aki városi galériák között pörög, vagy arra figyel, hogy a neve folyton a felszínen legyen. Alkot. Csendben. Sokat. Gerzson Pál a természethez nem pusztán festőként, kívülről, hanem természettudományos tanulmányokat folytatva, belülről, a geometrián keresztül is közelített. Míg nyugaton az „összművészek” szabadon fedeztek fel új médiumokat, területeket, a kelet művészei a hatalom által meghagyott és éltetett merev kategóriákon belül mozoghattak. Így Gerzson Pál azzal tudott átlépni a képzőművészet hazánkban máig merev határain, hogy egy időre (mellesleg nem elsőként, és nem is utolsóként) átment egy időre az Iparra, tehát intézményt cserélt. Mestere is így tett: Hincz Gyula hasonlóan vándorolt ezen intézmények között. A természettudós művész tehát hosszú éveken át az Iparművészeti Főiskola tanára volt, s csak azután tért vissza a Képzőre és a szó klasszikus értelében vett festészethez, hogy számos területen kipróbálta magát – a gobelintől a faintarzián át az üvegablakon keresztül a kerámiamozaikig. A képző- és iparművészet házasításának ekkori kísérlete még több konfliktust szült, mint megoldást, de Gerzson a Képzőre visszatérve is józan, komoly és következetes vonalat képviselt.

Sokan voltak, akik merevnek, vagy túl szigorúnak, esetenként konzervatívnak tartották művészetét, az azonban tagadhatatlan, hogy a háború utáni magyar képző- és iparművészet számára egyaránt mesternek számít. Ha tetszik, úttörő, stílusteremtő, műfajalkotó mester (bár ezeket a jelzőket, ha élne, valószínűleg hamar tagadná, korrigálná). Az viszont tény, hogy az elsők között lépett át korábban merevnek vélt határokat, és tört utat az utána jövő nemzedékek számára egy szabadabb és sokrétűbb alkotói világ létrehozásához.

A mester számára e heroikus munka után mondhatni értelemszerű és egyértelmű volt egy művészeti akadémia létrehozásának ötlete. Ő volt az MMA egyik első szellemi atyja, akinek szándéka épp ennek a pedagógiai, művészi és kulturális örökségnek a továbbvitele, ha úgy tetszik, „monumentális intézményi absztrakcióba sűrítése” volt. Valószínűleg szava is másképp szólna, s csitítólag hatna, amikor egykori tanítványai, tisztelői a kulturkampf eltérő barrikádjai mögül egymásra célozva felejtik el a Gerzson Pál és generációja által megálmodott szellemi üzenetet.

Gerzson Pál munkáit most Vadász György új, az újlipótvárosi modern építészetre referáló kiállító terében láthatjuk. A RAM középső körfolyosójának falain az életmű számos darabja látható, így akár kamara-életműkiállításnak is beillik a tárlat, hisz a kisméretű és a figurális ábrázolás nyomait mutató képektől eljutunk egészen a művész utolsó sorozatának 2007–2008-as darabjaiig. Méltóság, szépség, részletgazdagság és monumentalitás, játékosság és humor, kísérletezés és tisztelet. Ezek jelennek meg a szó klasszikus és pozitív értelmében vett modern, egymásra referáló rétegei, terei és közegei között, egymás ölelésében, egymással csendben kommunikálva és egymást kiegészítve. Ennek pedig így kellene lennie, és erre – valószínűleg – a maga erőteljes módján Gerzson Pál is emlékeztetne, amikor szellemi műve kapcsán a nagy egész helyett az apró részleteken esnek egymásnak. Halljuk meg Gerzson Pál szavát, és foglalkozzunk azzal, ami fontos: a természet igaz képmását nyújtó művészettel.

(Gerzson Pál kiállítása. Radnóti Miklós Művelődési Központ. Megtekinthető március 11-éig.)