Kolozsváron vendégeskednek a prágaiak

Samuel Beckett Godot-ra várva című abszurd drámájának előadásával látogat Kolozsvárra áprilisban a Prágai Nemzeti Színház.

PR
2013. 03. 31. 14:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház közleménye szerint a prágaiak előadását április 13-án és 14-én román és magyar feliratozással tekintheti meg a közönség a kolozsvári magyar színház nagytermében. Az előadást Michal Docekal, a színház igazgató-főrendezője állította színre, Lucky szerepét Jan Kacer neves cseh színész-rendező alakítja.

A prágaiak kolozsvári vendégjátéka a két társulat 2013-as csereprogramjának része. Március 23-án és 24-én a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be a cseh fővárosban Georg Büchner Leonce és Léna című drámáját Tompa Gábor színházigazgató-főrendező rendezésében.

A kolozsváriak prágai előadását követően Tompa Gábor Európa két legrégebbi színháza között kialakult párbeszédet méltatta. Megemlítette, hogy a két színház hasonló művészi értékeket, törekvéseket képvisel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.