A múzeum vezetője a legjelentősebb – a Skanzen számára hosszú távon is meghatározó – változásként emelte ki azt az uniós projektet, melynek célja, hogy a lehető legszélesebb körben tegyék elérhetővé és hasznosíthatóvá a Skanzenben felhalmozott szellemi értéket. A 181 millió forintos uniós támogatásból megvalósuló program a hagyományos tudást kívánja a fenntartható életmód szolgálatába állítani, ennek érdekében Budapest mellett öt nagyvárosban, 19 helyszínen – iskolákban, tájházakban, de akár plázákban, villamosokon is – szeretnének megjelenni kínálatukkal.
Mint a főigazgató fogalmazott, a kulturális piacot ellepő – gyakran nagyon színvonaltalan – rendezvények és fesztiválok a Skanzen autentikus programjait is hátrányos helyzetbe hozták, ezért döntöttek a tudásközvetítő irány felerősítése mellett.
Cseri Miklós az év legfontosabb nemzetközi eseményeként határozta meg a Skanzen életében a washingtoni Smithsonian Folklife Festivalon való részvételt nyáron. A világ legnagyobb, tíz napon át tartó és mintegy másfél millió látogatót vonzó folklórfesztiváljának idei díszvendége Magyarország lesz, a Skanzen épített és szellemi örökséggel is készül a bemutatkozásra – mutatott rá.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „kisebb” projektjeiről szólva a múzeumvezető egyebek között a „tetőfedő” programot említette. Az 50 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően sor kerülhet a legveszélyeztetettebb épületek tetőinek cseréjére a Felső- Tiszavidék és a Nyugat-Dunántúl tájegység házainál, de új épület is érkezik a MÁV felajánlásnak köszönhetően. „A kisújszállási 59/A-es bakterház sokak számára lesz ismerős, hiszen ilyennel találkozni a Rideg Sándor regényéből készült Indul a bakterház című filmben is” – hívta fel a figyelmet egy érdekességre Cseri Miklós, hozzátéve, hogy a Magyar Államvasutak típustervei alapján az 1900-as évek elején készült épületből még a belső burkolatok is megmaradtak, terei azonban múzeumpedagógia foglalkoztatóként születnek újjá; a munkálatok áprilisban kezdődnek és várhatóan július közepén fejeződnek be.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!