Maurice Joseph Micklewhite szerény körülmények között látta meg a napvilágot Londonban. A halpiacon hordárként dolgozó apjától és takarítónő anyjától nem sok útravalót kapott az életre, az iskolában sem tanult jól. A menekülést a hadsereg jelentette számára, állomásozott Németországban, megjárta a koreai háborút.
Leszerelése után jelentkezett egy apróhirdetésre, és elnyerte a segédügyelői állást egy kis színházban. Idővel kisebb mellékszerepeket is kapott, akkor még Michael Scott néven lépett fel. Ezt gyorsan meg kellett változtatnia, mert egy kollégája már ugyanezt a nevet viselte: a döntés pillanatában tekintete a közeli mozi plakátjára tévedt, amely a Zendülés a Caine hadihajón című filmet hirdette, így született meg Michael Caine.
1959-ben Peter O\'Toole helyére ugorhatott be egy West End-i színházban, majd amikor a színész elutazott az Arábiai Lawrence forgatására, végleg átvette szerepét. Az áttörést 1964-ben a Zulu című kalandfilm hozta meg, ennek sikere Caine számára tizenkét szürke, küszködéssel teli év végét jelentette. Egy évvel később Az Ipcress ügyiratban titkos ügynököt játszott, e szerepkörből az Alfie drámai főszerepével sikerült kilépnie. A nőbolond Alfie Elkind szerepéért Golden Globe- és Oscar-díjra is jelölték, ez a film mutatta meg a hatvanas évek nyüzsgő Londonjának sötétebb arcát.
A hetvenes évek elején már válogathatott az ajánlatok között: 1969-ben a kultfilmmé vált Az olasz melóban, 1972-ben Sir Laurence Olivier oldalán A mesterdetektívben játszott, utóbbi alakításáért másodszor jelölték Oscar-díjra. 1976-ban egy másik színészóriás, Sean Connery mellett bizonyított az Aki király akart lenni című kalandfilmben, majd feltűnt A híd túl messze van című második világháborús alkotásban. Ebben az időszakban változó minőségű filmekben is szerepeket vállalt, döntését elsősorban anyagi okokkal indokolta.
Első Oscar-díját 1986-ban a legjobb mellékszereplő kategóriában kapta, Woody Allen Hannah és nővérei című filmjében nyújtott alakításáért. A gálán nem volt jelen, mert éppen a Cápa című horror negyedik, hatalmasat bukó részét forgatta. Később erről így nyilatkozott: „Nem láttam a filmet, biztos borzasztó. Láttam viszont a házamat, amit a gázsiból építettem, és az halálos.\"
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!