Koltai Tamás tájékoztatása szerint a Gábor Miklós-díjat péntek este adják át az Örkény Színházban a Bagossy László rendezte A vihar előadása után, a közönség jelenlétében. A díjat Vass Éva, a művész özvegye alapította 2001-ben a Gábor Miklós születésnapját megelőző egy év legjobb Shakespeare-alakításának díjazására. Vass Éva Opheliát alakította a Madách Színházban több mint háromszázszor játszott, 1962-ben bemutatott Hamlet-előadásban, amelyben Gábor Miklós volt a címszereplő.
A díj bronzplakettje – egyik oldalán Shakespeare, a másikon Gábor Miklós arcképével – Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész alkotása. Koltai Tamás elnök mellett a kuratórium tagja Ascher Tamás, Meczner János és Spiró György. A díjat minden évben április 7-én, Gábor Miklós születésnapján vagy ahhoz közeli időpontban adják át. Eddig többek között Kulka János, László Zsolt, Blaskó Péter, Király Levente, Herczeg Zsolt, Balázs Zoltán, Pogány Judit, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András (Kolozsvár) és Rába Roland részesült a díjban.
Az idei díjazott, Gálffi László 1975-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Vígszínházhoz szerződött, 1998-tól szabadfoglalkozású színész, 2004-től pedig az Örkény István Színház tagja. A színpadon többek között az Equus és az Amadeus főszerepét játszotta, volt II. Richárd és II. Edward király. Alakította Jagót, továbbá a Bánk bán és a Faust címszerepét. Plautustól Csehovig és Ionescóig szerzők sokaságának darabjaiban játszott, számos műfajban.
Érzékeny, vibráló, intellektuális alkat, szerepeit belülről, tudatosan kidolgozott lélektani hitelességgel formálja meg. Előadóestjeit Baudelaire, Rimbaud és Villon verseiből állította össze, emellett rendezőként is bemutatkozott már a közönségnek. A filmvásznon először A kenguruban tűnt föl (1975), majd többek között a Requiem (1981), a Férfiakt (2006) és a Nyugalom (2008) című filmekben, valamint számos tévéfilmben játszott. Tony Palmer Wagner-filmjében II. Lajost alakította Richard Burton partnereként.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!