– Keveset beszél róla, de magyar kötődése is van édesanyja révén.
– Édesanyám 1946-ban emigrált Franciaországba. Első férje Károlyi gróf volt, és a világháború utáni kommunista rezsim nem volt túlzottan barátságos a magyar arisztokráciával. Édesanyám utóbb híres divattervező lett, főleg a Hermés nevű francia cégnek dolgozott, olyannyira, hogy a védjeggyé vált H betűt is ő tervezte. Én egyébként a második házasságából születtem 1955-ben, erről az időszakról meglehetősen keveset tudok. A kilencvenes években már mint turista tért vissza Magyarországra, ahol nem maradtak hátra rokonai sem. Visszaemlékezései révén én is megismertem valamennyire a magyar kultúrát, illetve magyar dadám volt, aki anyámmal távozott Magyarországról, és ő nem beszélt egy szót sem franciául, így gyerekkoromban testvéremmel együtt megtanultam magyarul, és amíg élt, rá is kényszerültünk, hogy vele így beszéljünk. A családomban egyébként komoly művészi gyökerek lelhetők fel Magyarországon: a magyar nagyapám a híres festő, Pólya Tibor volt, a szolnoki művésztelep jegyzett művésze.
Olivier Assayas: „A politikusok is kulturális közegből érkeznek, hat és hatott rájuk a művészet és kultúra”
Fotó: Béres Attila
– A Május után a hatvanas évek hippimozgalmának népszerű témakörét idézi meg nagy körültekintéssel. Személyes motiváció közrejátszott a kor megidézésében?
– Közvetlen élmények, életrajzi konkrétumok nincsenek a történetben. Vallom, hogy a mozi alapvetően fikció, ahogy a Május után is, de a kor és az események tágabb kontextusban ilyenek voltak. 1968-ban én 13 éves voltam, tehát megéltem az eseményeket, de bennük tevékenyen nem is vehettem volna részt. Szándékom szerint egyébként sem a ’68 körüli eseményekre koncentráltam, hanem a kora hetvenes évekre s az események utóhatására.
– Számos film készült már erről a korról, sőt, ebből az aspektusból is. Mi volt mégis a szándéka a Május utánnal? Miért érezte relevánsnak a mában a történetét?
– A filmek mindig elkészülésük korára reflektálnak, nem a múltnak készítjük őket. Manapság ismét egyre nagyobb teret nyernek a mozgalmak, a politika az ember életében, és azt látom, hogy ebből az alkalomból is nagyon sok mítosz és álmodozás veszi körül a hetvenes évek eleji diáklázadásokat. Úgy gondoltam, hogy éppen azzal adhatnék jelentést és értelmet egy újfent ezzel a témával foglalkozó alkotásnak, ha kivonnám a történetből a filmek és emlékek által rárakódott kliséket, és a maguk komplexitásában ábrázolnám a korszakot. Az akkor felszabaduló energiákat igyekeztem megragadni, és a filmmel visszhangként szolgálni annak a fiatalságnak.