Balatonfüreden szobrot állítottak Bujtor István emlékére

Bujtor István élete, kultúrában, sportban betöltött szerepe sok értéket hordoz, amelyek bennünket is gazdagítanak.

KG
2013. 05. 05. 18:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor szobrot állítunk, jelet hagyunk az utókornak, egy helyszín, egy város gazdagodik valamivel és megemlékezünk valakiről, akit szerettünk és példaként állítunk az egész közösség elé – hangoztatta az államtitkár. Bujtor István szobra mindezeknek a kritériumoknak megfelel, mégpedig úgy, ahogy ő szeretné: jelet hagyunk, de nem emlékművet állítunk, gazdagodik a város egy szoborral, egy legendával, amely a legjobb helyen áll – tette hozzá. Bujtor István kiemelkedő tevékenysége másokat is inspirált, legyen mindannyiunk előtt példa ereje és bátorsága – hangsúlyozta Halász János.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere avatóbeszédében elmondta: azért állítottak szobrot Bujtor Istvánnak, mert filmjeivel „hihetetlen” módon népszerűsítette a Balatont. Azért áll a szobor a Vitorlás téren, mert Balatonfüred a magyarországi vitorlázás bölcsője és fellegvára, s Bujtor híres vitorlás volt, és mert Balatonfüred e pontjáról kiválóan látszik Tihany, amelyet szintén sokszor megjelenített a filmjeiben – indokolta a polgármester.

Megjegyezte: nem akartak olyan szobrot, amely talapzaton áll, ahonnan Bujtor „lenézne” ránk, hanem egy olyat, amely „velünk él”. Ezt az elképzelést igazolta az élet, hiszen a szobor felállítása óta számtalan gyerek, felnőtt ült a szoborhoz, készített fotót róla.

Eperjes Károly színművész köszönetet mondott a szobor elkészítésében támogatást nyújtóknak, és azt kérte: amennyire Bujtor vigyázott és vigyáz továbbra is Balatonra, annyira vigyázzon rá mindenki.

Bujtor István szobrát, Farkas Ádám Munkács-díjas szobrászművész alkotását Balatonfüreden a Vitorlás téren állították fel, a kikötőbe a színész, rendező, színházigazgató Rabonbán nevű hajója is beállt. Díszlövés üdvözölte a szobor avatását, amely egy hajórészletben, kormányosként ábrázolja Bujtor Istvánt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.