ByeAlexet a nézők fele az élmezőnybe várja

ByeAlexet és a Kedvesem című dalt a megkérdezettek 54 százaléka a legjobb húsz közé várja a malmői Eurovíziós Dalfesztiválon, 46 százalék ennél rosszabb helyezésre számít – áll a GfK Hungária márciusban elvégzett közvélemény-kutatásában.

Grund
2013. 05. 13. 12:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dalt ismerők mintegy tizede gondolja úgy, hogy ByeAlex dobogós helyen végezhet, és 28 százalék reménykedik a legjobb tízbe kerülésében. Nagyjából ugyanannyian gondolják, hogy a dal ott lesz az első húszban (54 százalék), mint ahányan ennél rosszabb helyezésre számítanak (46 százalék). Akiknek nagyon tetszik a Kedvesem, azoknak 21 százaléka gondolja, hogy ByeAlex dobogós helyen végezhet. A GfK Hungária 2013 márciusában az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi döntője után ezer – 15-69 éves – ember megkérdezésével végzett reprezentatív kutatást kor, nem és lakóhely szerint a fesztivál lehetséges kimeneteléről. A dalt ismerők 89 százaléka vállalkozott jóslásra ByeAlex malmői szereplését illetően.

Mint a dokumentumban a GfK Hungária fogalmazott, nehéz megjósolni, hogy a produkció hogyan fog szerepelni a nemzetközi versenyen. „A helyezés a nézők szavazatán dől el, és a produkciók megítélése mellett sokat nyom a latba az egyes nemzetek közötti rokonszenv, valamint a külföldön élő hazaszavazók száma.” A felmérés a hazai válogatóversenyről, a február–márciusi A Dalról is tájékozódott. A megkérdezettek 38 százaléka is ByeAlex dalát juttatta volna tovább a nemzetközi versenyre, a második legnagyobb rajongótábora Radics Gigi Úgy fáj című számának volt, a harmadik helyen pedig Kállay-Saunders András My baby című produkciója szerepelt. „Még azok, akik ByeAlexet szerették volna döntőbe juttatni, sem rajongói egyöntetűen a dalnak, 28 százalékuknak nem igazán tetszik a szám. Arra a kérdésre, hogy vajon miért szavaznának rá mégis, az egyik magyarázat az lehet, hogy a többi produkció még ennyire sem nyerte el tetszésüket. Az is lehetséges magyarázatul szolgálhat, hogy a választás nem a tetszésen, hanem más motiváción, például a produkció egyediségén, formabontó jellegén alapul” – összegzett a GfK Hungária. Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit kedden és csütörtökön rendezik Malmőben, a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal a második elődöntőben hangzik el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.