Az irodalmi díjjal a náci rezsim könyvégetéseinek emlékét akarják ébren tartani, és az 1941-ben deportált, majd meggyilkolt Jeanette Schocken bremerhaveni kereskedőre kívánnak emlékezni. Életművéért érdemelte ki a 7500 euróval járó elismerést a 63 éves Esterházy Péter, aki – a zsűri indoklása szerint – része „hazája irodalmi lelkiismeretének”. Nyelvi játékaival és felforgató elbeszélésmódjával Esterházynak sikerült annak idején kicseleznie a cenzúrát hazájában – olvasható az indoklásban.
Az 1991-ben alapított irodalmi díjat kétévente ítélik oda. A korábbi kitüntetettek között szerepel Kertész Imre Nobel-díjas író és Tábori György (George Tabori), Louis Begley lengyel születésű amerikai, Lizzie Doron izraeli szerző, Richard Sennett amerikai szociológus-író, valamint a német Ursula Krechel.