Böjte Csaba is meglátogatja a Balatoni Csillagösvényt

Csaba testvér misét celebrál, az erdélyi és kárpátaljai fiatalokból álló kórus pedig koncertet ad templomokban, továbbá adományokat gyűjt egy kolostorra.

NT
2013. 06. 22. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Balatoni Csillagösvény című program fővédnöke Balázs Árpád, a város polgármestere. A balatoni település fogadja be vendégházába a fiatalokat – 51 erdélyi és 21 kárpátaljai gyereket – és kísérőiket. A kórus június 24-e és 28-a között vendégszerepel a Balaton-part különböző templomaiban, Siófokon, Hévízen, Balatonalmádiban és Balatonföldváron. A siófoki közönségnek június 26-án lesz alkalma meghallgatni a kórust a Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomban.

Az Európa-szerte elismert kórus a fellépések során gyűjtött adományokból szeretné megvalósítani Böjte Csaba célját: egy közösségi házat és a kórus vezetőinek és tagjainak szellemi-lelki központjául szolgáló kolostort – közölte Kolumbán Tünde, a siófoki önkormányzat szóvivője az MTI-vel. Böjte Csaba és alapítványa az erdélyi Szovátán Tündérdomb néven szeretne felépíteni egy olyan közösségi helyet, illetve kolostort, ahol a gyermekkar tagjai lehetőséget kapnak az együttlétre és a gyakorlásra.

A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar 2005-ben az iskolanővérek zenés missziójának gyümölcseként alakult magyar gyerekekből. A kórus tagjai Szovátáról és a felső-nyárádmenti kis falvakból valók. A nővérek kórusszervező tevékenysége és a gyerekek lelkesedése nyomán született meg a Tündérkert Iskola, amely iskolarendszeren kívüli komplex zenei műhelyként mintegy 250 gyermeknek ad lehetőséget az aktív muzsikálásra, a zenei anyanyelv megőrzésére. A kórus tavaly a Bécsben megrendezett Summa Cum Laude nemzetközi kórusversenyen 19 nemzet 34 együttese közül az első helyen végzett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.