Összesen félmilliárd forint támogatást nyert el a Forster Központ a két park helyreállítására pályázati forrásból. Fertődön a kastélytól nyugatra fekvő kertrészek rekonstrukcióját valósítják meg a projektből, amelynek célja a Rózsakertnek, az Angolkertnek és az úgynevezett Marchand-tag területnek a felújítása – tájékoztatott a Forster Központ közleményben hétfőn. Az 1908-ban létesült, az elmúlt évtizedekben elpusztult Rózsakertben és a mögötte fekvő tartalékterületen rózsatövek ezreit ültetik el. A formailag pontos rekonstrukció keretében magyar rózsafajták gyűjteménye kap itt helyet, amely génbank szerepét is betölti majd.
A helyreállítás előtt álló Angolkertben több kilométer sétány újul meg, a kipusztult fákat és cserjéket pótolják, valamint megújul az északi park patakparti területe, az úgynevezett Marchand-tag is, amelynek az elmúlt évtizedekben elvadult állományából kibontják az évszázados platánokat és mocsári ciprusokat, újraültetik a kipusztult cserjéket. A munkálatokat várhatóan ez év őszén kezdik és 2015 tavaszán fejezik be. A projekt 250 millió forintból valósul meg.
Szintén idén ősszel kezdik meg a Somló-hegy szomszédságában álló klasszicista dobai Erdődy-kastély 92 hektáros parkjában kialakított négy tónak a rendbetételét is. A projekt célja az időközben feltöltődött tómedrek kikotrása, a vizes élőhelyek helyreállítása, valamint az elbozótosodott tisztások, nyiladékok rekonstrukciója, az elpusztult növénykülönlegességek pótlása. A tervezett helyreállítás Alföldy Gábor 2008-ban Europa Nostra-díjat nyert történeti kutatásán és helyreállítási javaslatán alapul.
A projekt teljes költségvetése több mint 250 millió forint, a munkálatokat várhatóan 2015 májusában fejezik be.
A munkálatok támogatását a projektgazda Forster Központ a Környezet és Energetika Operatív Program (KEOP) Gyűjteményes és történeti kertek helyreállítására kiírt pályázatán nyerte el.
Két kastélyparkunk felújítását kezdik meg ősszel
Várhatóan ősszel kezdődik meg a fertődi Esterházy-kastélypark egyes kertrészeinek és a dobai Erdődy-kastélypark csaknem egészének helyreállítása.
2013. 06. 24. 17:31
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!