Halmos Béla búcsúztatása

Halmos Béla Széchenyi-díjas népzenészt, népzenekutatót augusztus 9-én 14 óra 15 perckor kísérik utolsó útjára a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójából − közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Grund
2013. 07. 24. 6:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre saját halottjának tekinti a július 18-án 67 éves korában váratlanul elhunyt népzenészt, népzenekutatót.

Halmos Béla 1946. június 4-én Szombathelyen született. 1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Zenei tanulmányait komolyzenével kezdte, hegedülni és brácsázni tanult, 1969-ig játszott amatőr együttesekben. 1969-től előbb a Sebő−Halmos duó, majd a Sebő együttes alapító tagjaként az énekelt versek és a népzene előadóművészeként szerepelt a világ számos országában. 1987-ben megszerezte a zenetudományok kandidátusa fokozatot. 1992-ig a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének főmunkatársa volt.

Kiemelkedő szerepet játszott abban, hogy 2011 novemberében a magyar táncházmódszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára csaknem három évtizeddel azután, hogy Novák Ferenc, Sebő Ferenc, Halmos Béla és Martin György közreműködésével megnyílt 1972. május 6-án Budapesten az első táncház.

2012-ben a Népművészet Mestere Díjjal, 2013-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki. 2013 májusában az MMA rendes tagjai közé választotta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.