A Nemzeti Színház újrakezdi az időszámítást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hányszor kell kereszténységet, papot gyalázni, Himnuszt énekelni a másságról a jó színházhoz? – fogalmazott Vidnyánszky Attila igazgató a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén. Tudósítás és képgaléria.

Makrai Sonja
2013. 08. 21. 18:36

Vidnyánszky szerint a színház középpontjában a színésznek kell állnia, épp ezért újra kell pozícionálni a színészi életpályamodellt. Ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak a Magyar Művészeti Akadémiával egy kamarai modell kidolgozásáról.

Szó esett arról, hogy a jövő évadban a színházban vendégszerepel majd Béres Ilona, Nagy Anna, Huszárik Kata, Tordy Géza és Mécs Károly is. Jövőre a Budapesti Tavaszi Fesztvállal közösen szervezi meg a Nemzet Színház vezetősége azt a nemzetközi színházi fesztivált, amelyen Vidnyánszky Attila szerint a legjelentősebb külföldi társulatok mutatkoznak be a hazai közönség előtt.  A direktor kiemelte, hogy a teátrum útjára indít két színházi szaklapot is, az elméleti írásokat tartalmazó Szcenáriumot szeptember 21-én, a színház nyílt napján vehetik kezükbe az olvasók.

A jegyárusítás augusztus 26-án indul, az évadot szeptember 27-én, Tamási Áron Vitéz lélek című drámájával indítják el, amely az újrakezdésről szól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.