Isten hozott a szabadság szigetén, a Fesztiválköztársaság a szabadság otthona, és így tovább. Szinte minden szlogen a mérhetetlen szabadságra van kihegyezve, mintha a kilátogatókat szükségszerűen meg kellene győzni a Sziget legfőbb értékéről. Elnézve a kiérkezők arcát, valószínűleg egy pillanatra sem fordult meg a fejükben, hogy ne lennének szabadok, és hogy a fesztivál bármi másról is szólna, mint a kötöttségektől való teljes megszabadulástól. Különösen érdekes ízt ad ugyanakkor a szabadság szónak a Hajógyári-sziget gyomrába menetelők köré felhúzott kordon, a drótkerítés, a folyamatos ellenőrzések, a motozás, de nem változik a kép bent sem: egyforma árak, egyforma termékek, minden ugyanolyan. A korlátok közé rejtett szabadság az előre megszabott lehetőségek élvezetét jelenti ebben a környezetben, és lehet, hogy ez csak ízlés kérdése, de én például a Batthyány téri HÉV-megállóban még egy kicsivel nyitottabbnak éreztem a világot, mint a Sziget szabadságába zárva. Persze fanyalgás miatt kár kimenni, maradjunk inkább a pozitívumoknál.
A szervezők néhány hete közzétettek egy listát, hogy mely zenekarok utasították vissza a felkérést, vagy mondták le a szereplést. A neten keringő névsor alapján egész tisztességes fesztivált lehetne összehozni, de jobb azokra koncentrálni, akik eljöttek. Ha mindenképpen ragaszkodunk hozzá, hogy az utóbbi évek legkarcsúbb műsora állt össze idén, akkor sem feledkezhetünk el a kísérő- és kiegészítő programokról. Koncertekben gyenge, minden másban bivalyerős a Sziget ebben az évben. Az óriáskeréktől az utcaszínházon és a cirkuszi produkciókon át a különféle installációkig és közösségi programokig számtalan olyan dologgal rukkoltak elő a szervezők, amelyek sikerrel ellensúlyozhatják a valódi húzónevek hiánya okozta megbillentést.
Nem véletlenül értékelődött fel idén a vizualitás szerepe. Komoly tereptárgyakba ütközhetünk, amelyek közül minden tekintetben kiemelkedik a Sziget Eye óriáskerék, de számos egyéb dizájnelemmel tették látványosabbá a Szigetet. Sosem voltam még, és valószínűleg sántít a párhuzam, de a szabadság végletekig sulykolt terébe szórt művészet valahogy a nevadai Black Rock sivatagban rendezendő Burning Man fesztivált juttatta eszembe. Még a hőmérséklet is stimmel nagyjából.
