A Hargita népe című napilap hétfői számában közölt beszámoló szerint a gyimesbükki Deáky panzió kéthektáros területén felállított bronz mellszobor, Csák Attila pátyi szobrászművész alkotása kizárólag magánadományokból készült el. A szoboravatón Soltész Gyula, a vitézi rend főszéktartója beszélt Sebő Ödön és csapata ellenállásáról. Elmondta, hogy kétszázezer német és magyar katona visszavonulására teremtett lehetőséget.
A Székelyhon című portál közlése szerint Sebő Ferenc a szoboravatón felidézte, édesapját élete utolsó éveiben tudta rávenni, hogy megírja háborús visszaemlékezéseit. Az ezekből készült A halálraítélt zászlóalj (Gyimesi-szoros, 1944) című könyvet azért is fontosnak tartotta, mert – mint elmondta – a gyimesi harcokról kevés dokumentum maradt fenn.
Sebő Ferenc háláját fejezte ki azért, hogy a gyimesiek ápolják édesapja emlékét.