Tékozló szív: Amélie csöppet sem csodálatos élete

Ki lehet-e szabadulni a házasság aranykalickájából, és helyt tud-e állni komoly drámai szerepben Audrey Tautou? Válaszok a Tékozló szív című filmben.

Audrey Tautou kétségkívül kellemes francia kulturális exportcikk, és a színésznő a maga részéről meg is tesz mindent, hogy az a fránya „az Amélie-t játszó színésznő” állandó jelző végleg eltűnjön a neve mellől. E művészi küzdelem végső kimenetele még kétséges, bár a színésznőnek valóban vannak olyan alakításai – a Tajtékos napokban nyújtott legutóbbi teljesítményét vannak, akik idesorolják –, melyek segíthetnek neki végleg kilépni a közkedvelt bájos lány kategóriájából. Ilyen szerep lehetne a Tékozló szív Thérese Larroque-je is.

Itt aztán szó sincs a szempillák rebegtetéséről és a mókás grimaszokról: komor mélységek felett háborgó női lelket kell a vászonra vinni. A Nobel-díjas Francois Mauriac világhírű regényének filmes adaptációja már önmagában is moziesemény, aminek az ad szomorú jelentőséget, hogy egyúttal Claude Miller rendező utolsó munkája. A regények megfilmesítésével járó kreatív kockázatot Miller azzal igyekezett minimalizálni, hogy mértéktartó és hagyománykövető mozgóképet rendezett, mely kronologikusan meséli el a férjét majdnem meggyilkoló 20. századi Bovaryné történetét.

Vidéki nyugalom, jó levegő, családi pokol

Fotó: Vertigo Média

A film példás műgonddal idézi meg a húszas évek Franciaországának miliőjét, a decens jólét mögött fenyegetően terpeszkedő korlátoltsággal és frusztrációkkal, amik egy része a világháborús traumákból is fakad. A politikai áthallásokat azonban épp csak érinti Miller filmje, ami érhető is: a dráma itt belül zajlik, egyrészt az ízlésesen berendezett, a vidéki jólétet reprezentáló szobabelsőkben, no meg a lélek zegzugaiban, ahová amúgy sem szokás jobb társaságban mindenkit beinvitálni.

Így aztán hősnőnk is jobbára némán és magára hagyatva küzd a maga démonaival, amik megszállják gondolatait, és módszeresen teszik tönkre házasságát, amit életerős és eléggé földhözragadt férjével, a testileg és szellemileg is vaskos Bernarddal kötött, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a két család fenyvesei is boldogan egyesüljenek a számító frigyben.

Gyűlnek a sötét gondolatok felhői

Fotó: Vertigo Média

Thérese szinte érzelmi fekete lyukként nyel el maga körül mindent: gyerekkori barátnőjének, Bernard húgának kamaszos fellángolását egy jóképű zsidó fiú iránt, férje reményeit egy kiegyensúlyozott, gyarapodásban eltöltött élet iránt, ám szinte semmit sem enged ki magából. Nincs itt drámai kitörés, látványos asszonyhiszti, csak depresszió, az aranykalickába zárt madár csendes szomorúsága.

Ám a hallgatás mögött félelmetes gondolatok árnyai nőnek magasra, és Miller egy-egy bevágással meg is mutatja, mi történne, ha az asszony egyszer végre engedne az őt kínzó vágyaknak. Lángolna például az a drága fenyves, vagy éppen az ablakon át vetné magát a mélybe. Csakhogy ezek nem többek képzelgésnél, a filmidő java részében csak a belső gyötrődés folyamatát követhetjük végig, ami végül mégiscsak drámai eseményekbe torkollik. Az életunt feleség elkezdi módszeresen mérgezni férjét, aki még a fondorlat leleplezése után is inkább a látszatok fenntartásán fáradozik – hamisan tanúskodik felesége mellett a bíróságon, így óvva meg őt a börtöntől, a családot pedig a nagyobb szégyentől –, és csak másodsorban őrlődik azon, mi is történt ezzel az elátkozott házassággal.

Mentőötlet

Fotó: Vertigo Média

A történet során ezen a végponton – ahonnan már nincs visszaút, a házasság nem menthető meg – találkozik először igazán Thérese és Bernard, ekkor teremtődik meg először és utoljára közöttük valamiféle intimitás. Csakhogy addigra már túl hosszúra nyúlt a szenvedés, és ez sajnos részben a filmre is igaz, merthogy bármilyen tisztes iparosmunkát is végzett Miller, éppen a regény mélyén rejlő igazi drámát nem sikerült valahogy felszínre hoznia, hiába asszisztál erőfeszítéseihez kitartóan a legtöbbször csak néma daccal maga elé meredő Tautou, és a vidéki nyárspolgárt meggyőzően alakító Gilles Lellouche.

Tisztelettudó, számos finom részletet felvonultató, de összességben érdektelen adaptáció született.

(Tékozló szív. Színes, feliratos, francia filmdráma, 110 perc, 2012. Rendező: Claude Miller. Forgalmazó: Vertigo Média)