Jó ötlet volt a Budapest Park (és az abba szervezőként beszálló Sziget-brigád) gazdáitól, hogy lecsaptak a Manu Chao La Ventura Balkan/East Europe miniturné első dátumára. Az egykori Mano Negra-énekes és produkciója remek jolly joker, mellélőni nem lehet vele, és – szerencsére – nem lett belőle egy félig honosított Prodigy, ami csak a kiskunlapajtői lángos- és murcifesztiválon nem lépett fel Magyarországon.
A Rákóczi-híd felé villamosozva a tömegen is megfigyelhető volt már, hogy aznap nem csak a népligeti ingyenes Szeptemberfeszt mozgatja meg a népet. Érdekes volt látni, ahogyan a Manowar pólós, gázálarctáskás metálosok keveredtek a ska pólós punkokkal, és a középkorú, arab kendős értelmiségiekkel. A nép – hál' istennek – nemcsak az ingyenes rendezvényekre kíváncsi.
Ahogyan az MNO beharangozójából és később a szervezők kommunikációjából is bebizonyosodott, csordultig telt szombat este a park. Manuelito La Ventura-féle felállása a sikeres Radio Bemba Sound System időszakhoz képest egy kiállásában minimalista, lecsupaszított háromgitáros punkos zúzás, fúvósok, kongások és egyéb komédiások nélkül. A dalok persze így is működtek, hiányérzet nem volt. A sok ezres telt ház már a felvezetésként bevetett etno-rezespunk Bohemian Betyars fellépése alatt is gondtalanul táncoló, mulató vidám katlanná változott, e hangulatot az utána követő főhős csak fokozta.
A Mr. Bobby és a Bongo-Bong gigaslágerekkel nyitó Manu Chao semmit nem bízott a véletlenre, megállás egy percre sem volt. A rockosabb hangszerelés jót tett a produkciónak, de a Radio Bemba koncertlemezről ismert effektek sem hiányoztak. Ezeket a megtermett henteslegény kinézetű basszusgitáros, Gambeat kezelte a dalok elején egy állványra szerelt kütyüről. A punkos reszelést persze megszakítja néhány latinos akusztikus gitárbetét, de legyünk őszinték, a Clandestino latinos lüktetésének jobban áll az eredeti hangszerelés. Ennek ellenére az argentin futballfélistenhez, Diego Maradonához írt himnusz, a La Vida La Tómbolá punk átirata is remek.
A hangulatra jellemző volt, hogy más koncertekkel ellentétben itt csak elvétve lehetett látni a magasba tartott világító mobiltelefon-képernyőket, és még a VIP-szektor teraszán is ment a tánc, és/vagy a headbangelős fejrázás. A Quimby énekese, Kiss Tibi mellett Hegyi Zoli kollégát látom családjával, és fülig érő szájjal, Maradona-mezzel a nyakában. Az amúgy látványosan mutató telt ház (lásd fent a fotógalériát) a kint rekedteket sem zavarta: voltak, akik a VIP-terasszal légvonalban szemben lévő vasúti töltésen tomboltak, mások a park mellett húzódó bringaúton bulizták végig az estét.
„Elintézték, hogy egy fél órával tovább játsszanak” – csíptem el egy bennfentes pletykát a piszoárnál, és valóban: a szokásos este tízes takarodó helyett fél tizenegyig zúzta a latin mulatós punk császára, mielőtt a körúton foglalt szállásukra visszatértek. Manuék nem tudnak hibázni, a szervezőknek pedig sikerült egy fokkal enyhíteni az idei szigetes fiaskó miatti fanyalgást. A koncert utáni levezetésként beizzított retró diszkóra viszont nincs mentség. Több ezer feltüzelt, mulatozni vágyó jókedvű embert sikerült hazaküldeni azzal, hogy egy etno világzenei zenés szelektorkodás helyett egy parasztlengős kontraszttal a Grease betétdalait engedték rájuk.
Ennek ellenére aki teheti, az menjen és nézze meg a Manu Chao La Venturát kedden Ljubjanában vagy csütörtökön Zágrábban. Érdemes!
