Timur Vermes: A nép dönti el, kit emel ki a kukából

Timur Vermes Hitlerről szóló abszurd regénye igazi bombasiker. Egymillió eladott példány Németországban és közel harminc nyelvű fordítás. Az íróval beszélgettünk.

– A Nézd, ki van itt különlegessége a kiindulópont. Honnan jött az öltet, hogy feltámasztja Hitlert? Miért pont erre a karakterre esett a választása?
– Nem kellett karaktert választanom a történethez, hiszen a karakter választotta a történetet. Minden Hitlerrel kezdődött, pontosabban a második könyvével. Egy törökországi nyaralás alkalmával, egy antikváriumban bukkantam rá erre a kiadványra, amiről addig még csak nem is hallottam. Annyira abszurdnak tűnt, hogy arra gondoltam, ha van második, miért ne írhatnám meg a harmadik Hitler-könyvet. Ez volt az alapötlet. Korábban szellemíróként dolgoztam, így hozzászoktam az egyes szám első személyű elbeszéléshez, amiben idegenek bőrébe bújok.

– Provokálni akart, vagy egyszerűen csak írni egy abszurd történetet?
– Szórakoztatásnak indult. Az járt a fejemben, hogy ha nem tudom megjelentetni a kéziratot, a semmiért dolgozom egy évig, akkor legalább legyen szórakoztató, amit csinálok. A munka közben aztán új utak nyíltak a szövegben, amiken tovább haladhattam. Rájöttem, hogy bizonyos dolgokat alaposabban ki kell dolgoznom, hogy a regény több legyen mint egy egyszerű komédia. Meglepett, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben a sztoriban, hiszen az elején nem tűnt különösebben eredetinek. Számtalan történetet írtak már időutazásról, ahogy Hitlerről is. De valahogy ezt a kettőt senki nem hozta össze így korábban, legalábbis Németországban nem.

Timur Vermes: „Fanatikus követők nélkül Hitler semmire sem ment volna. És akik mögé álltak, nem egy szörnyeteget láttak benne”

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

– A múlttal való szembenézés elengedhetetlen minden nemzet számára. Magyarországon sokszor hallani arról, hogy a németek példásan dolgozták fel a történelmi traumákat, az ön regénye azonban egészen mást állít, ilyen rossz a helyzet Németországban is?
– Németország hosszú ideig egyedül dolgozta fel a múltját, és sajnos a legtöbbször a könnyebb utat választotta. Ne foglalkozzunk Hitlerrel, és ne válasszuk Hitlert! Ez volt a mi válaszunk: ha újra eljönne, nem választanánk meg. Ezért különösen izgalmasnak tűnt felvetni, hogy mi van, ha mindez mégis lehetségessé válik. Hogy vonzónak találhatunk manapság valakit, még akkor is, ha úgy néz ki, mint Hitler, ha úgy viselkedik, mint Hitler, vagy ha ő valóban Hitler. Megtanultuk, hogy mi történt a történelmünkben, milyen kronológiai sorrendben, de a legtöbb ember nem tudja, hogy valójában miért történtek meg azok az események.

– És akkor mit tehetünk, hogy elkerüljük a múlt hibáit?
– Sokkal gyakrabban fel kell tennünk a kérdést, hogy miért történt? Nem elég, csak azt kérdezni, mi történt? Fel kell tárni az okokat. A hivatalos konklúzió szerint, akik Hitlerre szavaztak, ostobák voltak, nem fogták fel a helyzet súlyát, nem érezték a veszélyt, de ez manapság már nem történhet meg. Ezt látom a legnagyobb problémának. Most úgy hisszük, hogy többet tudunk, mint az akkor élő emberek. De a harmincas években ugyanezt gondolták. Azt hitték, hogy a modern ember tévedhetetlen, hiszen tanult a múlt hibából. Nyitva kell tartanunk a szemünket, és sosem szabad felhagyni a kérdésekkel.

– Hogyan építette föl a főszereplő karakterét? Miből indult ki?
– Úgy akartam megírni a könyvet, ahogy Hitler csinálta volna, mintha ő maga építené fel a saját karakterét. A nyelvezet és a stílus esetében például különösen nagy élvezettel utánoztam, és persze parodizáltam. Hitler szövegeit olvasva egy gyenge ember képe körvonalazódik előttünk, aki tele van félelmekkel, aki retteg attól, hogy ostobának tartják. Folyamatosan azt kereste, hogy miként tudná elfogadtatni magát olyanokkal, akiket műveltnek gondolt. Rettenetesen vágyott az elismerésükre, és eszerint alkotott. Egyszerűség helyett valami cikornyás, intellektuális stílusra törekedett. Ez egy nagyon különös élmény volt számomra.

– A gyengeségek ellenére mégiscsak olyasvalakiről beszélünk, aki szörnyetegként vonult be a történelembe.
– Számomra ő nem szörnyeteg volt, hanem egy ember szörnyű ötletekkel. Senkit sem köteleztek, hogy kövesse Hitlert. Ha végigtekintünk a második világháború eseményein, azt kell mondanunk, fanatikus követők nélkül Hitler semmire sem ment volna. És akik mögé álltak, nem egy szörnyeteget láttak benne. A nép egy olyan embert támogatott, aki vonzónak tűnt számára, intelligensnek, és sikeresebbnek, mint mások. De ettől Hitler még ember maradt. Éppen ezért akartam én is egy olyan embert ábrázolni, aki bizonyos helyzetekben normálisan viselkedik, időnként azonban borzasztó ötletei támadnak, amiket sosem tart titokban.

– Az ötleteinek és a tetteinek következményei mégis szörnyeteggé teszik.
– Nürnbergben, ahol élek, minden szombaton felbukkant egy őrült, aki prédikálni kezdett egy szemetes kosárban állva. Kinyilatkoztatta, hogy mit szabad és mit tilos tennünk. Mindenki bolondnak nézte. De elég lett volna kivenni őt a kosárból, kormányzóvá tenni, körberakni miniszterekkel, máris másként tekintettünk volna rá. Mindig a nép dönti el, hogy kit emel ki a szemetesből.

---- Oldal címe ----

– Ahhoz, hogy hiteles karaktert alkothasson, Hitler bőrébe kellett bújnia. Nem volt ez veszélyes, nem tartott tőle, hogy idővel megbarátkozik a figurával?
– Ha mentálisan rendben van az ember, akkor ez nem veszélyes. Az írást ráadásul leginkább szerepjátéknak fogtam fel, megpróbáltam eljátszani, hogy egy adott szituációban hogyan viselkedne Hitler. Nem megérteni akartam a motivációit, csupán eljátszani a helyzetet. Ehhez hozzátartoztak normális gondolatok, és a borzasztóak egyaránt. Például, hogy Hitler úgy vélte, a végzet jelölte ki az útját. Ez talán a legőrültebb része a történetének. Azt képzelni, hogy a végzet küldött téged a földre, nos ehhez egészen őrült önbizalomra van szükség.

– Nem került túl közel a karakterhez?
– Én csak felhasználtam Hitlert az íráshoz. Érdekes élmény volt ebből a szemszögből végiggondolni az igazán fájdalmas dolgokat, amelyek valóban ütnek. Más részek ugyanakkor nagyon is szórakoztatók. Négy-öt ártatlan tréfát vagy helyzetkomikumot egy olyan mondat követ, ami hirtelen rádöbbenti az olvasót, hogy min is nevet valójában, és kivel nevet együtt.

– A nevetés lehet a megoldás, hogy ne ismételjük meg a múltban elkövetett hibákat?
– Sajnos a nevetés sok kritikus helyzetben nem segít. Megvannak persze az előnyei, esetünkben például elérhetővé, olvasmányosabbá teszi a történetet. Ugyanakkor a humor le is fegyverezi az olvasót, aki azt gondolja, hogy oké, ez csak vicc, minden rendben, nincs veszély, és akkor bumm, jön egy hatalmas, kijózanító pofon.  Végül, a nevetés el is csábít, mint a jó bor, vagy az édesség. A humorral meg lehet mutatni, milyen érzés elcsábítottnak lenni. Ha most találkoznék Hitlerrel, azt mondaná nekem, hogy derék német vagyok, mindenkinél erősebb, és együtt hatalmasok leszünk, és ezzel elvarázsolna engem, hiszen így működik a csábítás, és így működik a könyvem is. Az olvasó azt gondolja, hogy nincs veszélyben, hiszen csak tréfa az egész, aztán hirtelen kiderül, hogy ez a tréfa nem is olyan ártatlan. Ennek köszönhetően mindenki megtapasztalhatja, hogy milyen könnyű úgy elcsábítani valakit, hogy az közben veszélytelennek gondolja a helyzetet.

– Nemrég egy televíziós beszélgetés során azt mondta, egy szabad országban mindennel lehet viccelni, nincsenek tabuk. Ez minden helyzetben igaz? Nincsenek kivételek?
– Egy szabad országban el kell fogadnunk minden véleményt. Ha valóban felelősségteljesen akarunk viselkedni, nem lehetnek tabuk. Ez a könyv például számos fájdalmas kérdést felvet, amire meg kell találnunk a választ. Én elfogadtam, hogy komoly kihívás elé állítok bizonyos olvasókat, sokakat esetleg rosszul érint a szöveg. De ez nem volt kötelező, egy szabad országban úgyis megírhatom a könyvet, hogy hallgatok a kényes a dolgokról. A kérdés az, hogy szabad országban élsz, vagy sem. Ha igen, el sem kell olvasnod a könyvet, nem kell úgy látnod a dolgokat, ahogy én látom.

– A regényben Hitler környezete minden kritika nélkül engedi, hogy terjessze az ideológiáját, ez valóban elképzelhető lenne manapság?
– A könyv szereplői számára nyilvánvaló, hogy nem az igazi Führerrel van dolguk. Ha Hitler most belépne az ajtón, mindannyian azt gondolnánk, hogy ez az ember nagyon hasonlít Hitlerre, de nem lehet az igazi. A regény kapcsán az egyetlen, aki tisztában van vele, hogy a főszereplő az igazi Hitler, az az olvasó. Így csak az olvasónak van félnivalója. A szereplők számára Hitler csak egy nagyon jó imitátor. Ugyanakkor nagyon is felszínesek, nem gyanakodnak, nem teszik fel a megfelelő kérdéseket, hogy mi miért történik, ezért nem érthetik meg Hitler igazi szándékait. Mindenkinek megvan a saját egyéni, kicsinyes szempontja, amiért követi őt. A titkárnőjének imponál, hogy egy hírességgel dolgozhat, az ügynökségi alkalmazott pedig halálosan unja már a kompromisszumokat, a hosszú, értelmetlen tárgyalásokat, és most hirtelen felbukkant valaki, akivel kapcsolatban minden egyértelmű, aki nem köt kompromisszumokat. Ezek a szempontok mindannyiunkban megvannak.

– Könyvében komoly kritikát fogalmaz meg a médiával és a jelenlegi német kormánnyal szemben. Nem érték támadások a sajtó vagy politikusok részéről?
– Politikusok részéről nem. Ami a médiát illeti, onnan mindössze annyi visszajelzés érkezett, hogy a könyv nem is vicces. Botrány sem lett belőle, nem is nagyon reagáltak rá. Ha eladsz egy millió példányt egy könyvből, akkor óhatatlanul a mainstream részévé válsz, vagyis Hitler ismét mainstream lett. Ennek pedig vitákat kellene gerjesztenie, de eddig erre Németországban nem került sor. Engem ez lepett meg a legjobban.

– Miért maradtak el a viták?
– Mert a könyv megmutatja, hogyan reagálnánk valójában Hitlerre. A média inkább elkerül minden szélsőjobbos témát, így mélyen hallgattak róla. Ez volt a legegyszerűbb megoldás, de ez sajnos nem segít. Ha valamit ennyien olvasnak, akkor igenis meg kell vizsgálni, hogy veszélyes vagy veszélytelen, meg kell érteni, hogy miért veszik és olvassák az emberek, de eddig semmi sem történt, nem indult meg érdemi vita.

– Édesapja magyar, ’56-ban hagyta el az országot, önnek van még valamilyen a kapcsolata Magyarországgal?
– Nagyon távoli rokonaim élnek Magyarországon, de még a nevüket sem tudom. A kapcsolatom az országgal inkább érzelmi. Rengeteg emléket őrzök az utazásokról például, gyerekkoromban sokszor jártunk itt. De a mai napig figyelemmel kísérem, hogy mi történik itt. Ha olvasok, vagy látok egy hírt, amiben Magyarország szóba kerül, az mindig egy kicsit többet jelent számomra, nekem mindig különleges marad ez az ország.