– A hazaköltözésével kapcsolatban nem úgy fogalmazott, hogy visszatelepült, hanem hogy idetelepült. Ennyire idegen lett önnek Magyarország?
– Érzek bizonyos törést, idegenséget azokkal szemben, akik itt éltek egész idő alatt. Olyan emberekkel szemben is, akik gyerekkori barátaim, és maguk is szemben álltak a diktatúrával. Az ilyen ember is óhatatlanul magában hordoz bizonyos dolgokat, mert alattvaló volt, ahogy az életem rövid szakaszában én is. Ettől a bélyegtől senki nem mentes, hordozza mindenki kisebb-nagyobb mértékben. És nem csak akkor, ha politikáról van szó. Két és fél éve települtem ide, ötven év emigráció után hordozom még a nyugati szemléletet, de egyre inkább úgy érzem, hogy kezdek bennszülötté válni: indulatokban, érzelmekben. Az egyik szemlélet még, a másik már megvan, ez egy köztes állapot.
– Tudna erre egy példát mondani?
– Egy barátommal nagy vitába keveredtem, mert azt állította, hogy nem tisztességes, amit a zöldséges csinál. Nem termel semmit, csak kihordja a zöldséget, és eladja drágábban. Az ő szemében csak az az értékalkotó, aki közvetlenül előállít valamit, a saját kezével. Hiába mondtam neki, hogy a zöldséges azt termeli, hogy kimegy hajnalban a nagybanira, és bevásárol. Kicsit durván fogalmaztam, de azt mondtam neki: úgy gondolkodik, mint a kommunisták. Visszatérő probléma volt ez minden újságírónak, aki a Szabad Európánál vagy más külföldi orgánumnál dolgozott. A belülről és a kívülről látás kétféle képesség, mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. A rádiónál információk tömege állt rendelkezésemre, sokan kijöttek, rengeteget beszélgettünk, de én továbbra sem voltam alattvaló. Ennek az előnyeit nem kell különösebben részletezni. A hátránya, hogy hiányoztak belőlem azok az indulatok, amik ilyenkor kellenek. Talán túlságosan nyugati szemmel ítéltem meg dolgokat. Sok mindent rosszul mértem fel.
– Mit tart a legnagyobb tévedésének?
– Életem egyik nagy csalódása az Európai Unió. Lelkes híve voltam az európai integrációnak. Arra számítottam, hogy ebből valami nagyon pozitív dolog bontakozik ki, de sajnos itt egy bürokratikus monstrum öltött formát, amit az alapítók egészen biztosan nem akartak. Attól tartok, olyan törés lehet ebből, olyan ellenreakció, ami tönkreteheti azt is, amit eddig elértek. Pedig rengeteg mindent elértek, és meg kellene azokat őrizni. De itt olyan szuperállam kialakítására törekszenek, amelynek hiányoznak a reális alapjai. Nem hiszek az „európai egyesült államokban”, szerintem tragédia lenne, ha nagyon erőltetnék. Az Amerikai Egyesült Államok nem jó példa erre. Alabama és Arkansas között jóval kisebbek a különbségek, mint Románia és Dánia között.
– Ön szerint mikor siklott félre az együttműködés?
– Amikor a Szovjetunió összeomlott, én arra számítottam, hogy Nyugat-Európa valahogy a helyzet magaslatára emelkedik. Egy új Marshall-tervre gondoltam, amelynek célja Közép-Kelet-Európa felemelése és felzárkóztatása. Ennek kellett volna abszolút prioritást kapnia, de nem ez kapott, hanem a belső politikai integráció elmélyítése. Nem lehet azt mondani, hogy a döntéshozók valamit elnéztek, mert tudatosan választották ezt az utat. Szerintem önző döntés és alapvető stratégiai hiba volt. Ha a prioritásokat akkor másképp határozzák meg, Kelet-Európa és Magyarország sem ott tartana, ahol tart.
– Mostanában egyre többször felvetődik az a kérdés is, hogy nem erősödött-e meg túlságosan a gazdasági lobbik befolyása az uniós döntéshozatalra.
– Gazdasági lobbik mindig léteztek. Abban, hogy gazdasági érdekek érvényesülnek, önmagában nem találok kivetnivalót. Szerintem inkább az a probléma, hogy a nagyhatalmi nacionalizmus él tovább. Kialakult – nagyon leegyszerűsítve – egy német-francia tengely, amely az utóbbi időben megkérdőjeleződött. Talán jobb is így. Ez az összefogás bizonyos értelemben dominanciát eredményez, és megvannak a gazdasági kihatásai. Ahogy a közösség bővül és egyre többen vannak a kisebbek, a francia-német tengely sem képes teljesen, egyoldalúan dominálni Európát. Úgy érzem, hogy most a feltételek újrarendezésére lenne szükség, az uniót meg kell változtatni, megőrizve azokat az eredményeket, amelyeket elértek, és amelyeket őrültség lenne tagadni. A szuperállam felé tett kísérleteket viszont abba kellene hagyni. A gazdasági integráció kérdésében is éppen elég még a tennivaló.
